Keresés

Cookie Policy
The portal Vatican News uses technical or similar cookies to make navigation easier and guarantee the use of the services. Furthermore, technical and analysis cookies from third parties may be used. If you want to know more click here. By closing this banner you consent to the use of cookies.
I AGREE
Rondeau. Tempo di minuetto
Műsorok Podcast
Eucharisztia Eucharisztia  

Teilhard de Chardin látomása az Egyetemes Krisztusról és az Eucharisztiáról

Megkezdődött Magyarországon a lelki előkészület a 2020-as Eucharisztikus Világkongresszusra. Ehhez a távolabbi előkészülethez szeretnénk segítséget nyújtani, bemutatva a 20. század lelki megújásának három tanúja: Teilhard de Chardin jezsuita tudós, Prohászka Ottokár püspök és Dienes Valéria filozófus eucharisztikus lelkiségét.

P. Szabó Ferenc - Vatikán

Pierre Teilhard de Chardin (1881–1955) jezsuita tudós és gondolkodó 1955. április 10-én, Húsvét napján hunyt el New Yorkban. E szép ünnepen szólította magához a Feltámadt Krisztus, akit oly sokszor dicsőített, akinek tudományos munkásságát szentelte. Teilhard lelkiségének ragyogó Napja az Egyetemes, eucharisztikus Krisztus volt. 

E kiváló paleontológus (őslénytan-kutató) számára a „múlt tanulmányozása felfedte a jövő körvonalait”, amint maga vallotta. Az elsők között volt, akik megmutatták: az evolúció elmélete nincs ellentétben a teremtés eszméjével. Az evolúció a tapasztalati világban kifejezése a teremtői, létet adó isteni működésnek.

Jóllehet Teilhard „keresztény” evolucionizmusát a 20. század első felében a hagyományos katolikus gondolkodók hevesen támadták, az Egyház korszerűsítését célzó II. Vatikáni zsinaton (1962–1965) már polgárjogot nyertek új világképének termékeny meglátásai.

A világfejlődés Ómega-pontja

Teilhard az egyetemes világfejlődést a tudat/szellem növekedésének tekinti: montée de conscience. Főművében Az emberi jelenség-ben ezt írja: „A Gondolat nemcsak részét képezi a Fejlődésnek, mint valami rendellenesség vagy epifenomén (felületi jelenség), hanem az Evolúció olyannyira visszavezethető a Gondolat felé való haladásra, olyannyira azonosítható vele, hogy lelkünk mozgása kifejezi és méri magának az Evolúciónak az előrehaladását.”

A világfejlődés, a teremtő egyesülés végpontja az „Ómega”, a Feltámadt Krisztus. Teilhard víziójában Krisztus alapvető szerepet játszik a kezdeteknél, a teremtésben, és Ő lesz a Végpont az Úrjövetkor, a Parúziában: Ő az Alfa és az Ómega. Teilhard gyakran hivatkozik Szent Jánosra (1,1kk) és főleg a páli levelekre: Ef 1,3–14; Kol 1,13–20. A Fiú megtestesülését az Atya örök üdvösségtervében kell szemlélnünk: Isten már a világ teremtése előtt kiválasztott bennünket, hogy Fiában, Krisztusban fogadott gyermekei legyünk. Tehát Isten öröktől fogva akarta Krisztust, hogy általa az isteni életben részesítsen bennünket.

Teilhard teremtéshitét és a páli krisztológiát illeszti a fejlődő világegyetem távlatába. Nincs szó nála önkényes konkordizmusról, vagyis a kinyilatkoztatás és a modern világkép, a bibliai teremtéstörténet és az evolúció erőltetett összeegyeztetéséről. Ma már a teremtést nem képzelhetjük el statikusan, tehát mintha a világ Isten teremtő aktusára egy csapásra készen jelent volna meg. Ha a világot állandó teremtésnek fogjuk fel, egyáltalán nem kerülünk ellentétbe a teremtés hitével, hiszen a teremtett lény állandóan, létében függ a teremtő Istentől. Erre annak idején P. Sertillanges domonkos teológus nagyon jól rámutatott a teremtés eszméjéről írt könyvében, amelyet Teilhard is örömmel üdvözölt.

Nb. A teremtés és az evolúció filozófiai/teológiai kérdését később Karl Rahner német jezsuita teológus elmélyítette, pontosította, amikor a fejlődő világ önfelülmúlásról (Selbstüberbietung) beszélt: fejlődés során a léttöbblet a Teremtőtől származik. Vagy Teilhard kifejezésével: az Evolúció a Teremtés kifejeződése térben és időben.

Folytassuk Teilhard érvelését: Ha Isten mindent Krisztusban és Krisztusért teremtett, és minden Krisztusban áll fenn, ahogyan a Kol 1,15–20 Krisztus-himnusza tanítja, akkor azt mondhatjuk, hogy a fejlődő világegyetem Ómegája nem más, mint Krisztus; a teljes Krisztus, aki Testében, az Egyházban növekszik a végső beteljesedéséig. Ilyen értelemben beszél Teilhard „krisztogenezisről”: az antropogenezist (a gondolkodó ember megjelenését) folytató „noogenezis” (a szellemi szféra kibontakozása) korszakában természetfeletti síkon növekszik Krisztus egyházi Teste, mégpedig éppen eucharisztikus Teste hatására a hívők közösségében. Szent Pál misztikus Krisztusáról van szó, és arról a „teljes Krisztusról”, akiről Szent Ágoston oly gyakran beszélt. A feltámadt Krisztus Lelke által magához kapcsolja hívőket, az üdvözülő lelkeket, és a test–lélek kapcsolatán keresztül az egész Mindenséget, az anyagi valóságot is.  Krisztus (titokzatos) Teste, az Egyház, a maga kozmikus vonatkozásaival, állandó növekedésben van. Az Eucharisztia építi e Testet, így a Fő Krisztus bennünk, misztikus tagjaiban növekszik.

Az Egyetemes Krisztus és az Eucharisztia

Teilhard lelkiségének Napja a feltámadt/egyetemes, az eucharisztikus Krisztus. Mivel az Eucharisztia a Megtestesült Ige valóságos jelenléte közöttünk: a meghalt és feltámadt Krisztus húsvéti misztériumának megjelenítése, és mivel főleg általa „épül ki” Krisztus egyházi Teste, az egész világfolyamatot úgy tekinthetjük, mint a teremtett világ készülődését, illetve előkészítését a konszekrációra, az átváltoztatásra, amelyet a Szentlélek visz véghez.

Az Eucharisztia „kiszélesítéséről” ezeket írja Teilhard: „Amikor elhangzanak a szentségi szavak: »Hoc est Corpus meum«: ez az én Testem, akkor a »Hoc« elsősorban a kenyeret jelenti. De másodlagosan, a természet második fázisában, a szentség anyaga maga a Világ, amelyben szétárad az Egyetemes Krisztus emberfölötti jelenléte, hogy beteljesítse ezt a Világot. A [humanizált] Világ az a végleges és valóságos Ostya, ahová lassacskán leszáll Krisztus. (…) Öröktől fogva egyetlen szó és egyetlen működés tölti be a dolgok egyetemességét: »Hoc est Corpus meum«: ez az én Testem. Minden csak azért dolgozik a teremtésben, hogy közelről vagy távolról a Világegyetem konszekrációját segítse előbbre jutni.”

A fiatal paleontológus Teilhard Mise a világ felett című költői elmélkedése 1923-ban Kínában – született. Mongólia sivatagjában így imádkozott: „Uram! Mivel itt az ázsiai szteppén nincs sem kenyerem, sem borom, sem oltárom, felemelkedem a szimbólumokon túlra, egészen a Valóság tiszta fenségéig, és felajánlom Neked, én a Te papod, az egész Föld oltárán, a világ munkáját és szenvedését. (…) Kelyhem és paténám lelkem mélye lesz, amely szélesen kitárul mindazon erőknek, amelyek a jelen pillanatban a Föld minden pontjáról feltörnek és a Szellem felé összpontosulnak. Jöjjön hát hozzám mindazok emléke és titokzatos jelenléte, akiket a Fény ma új napra ébreszt! (…) Fogadd el, Uram, ezt a teljes Ostyát, amelyet a vonzásodtól mozgatott Teremtés bemutat Neked ez új nap hajnalán!”

XVI. Benedek pápa Teilhard de Chardinnek e meglátására, misztikus elmélkedésére hivatkozott 2009. július 27-én az aostai székesegyházban tartott homíliájában: „Ez Teilhard de Chardin nagy víziója: végül majd igazi egyetemes liturgiánk lesz, amikor a világmindenség átalakul élő ostyává.”

Ferenc pápa az Assisi Szent Ferenc szellemétől ihletett, Laudato sì kezdetű enciklikája 83. pontjában a feltámadt Krisztus egyedülálló szerepéről ír. A jegyzetben ő is hivatkozik rendtársa, Teilhard de Chardin meglátására (a 18. jegyzetben idézve pápaelődeit, II. János Pált és XVI. Benedeket).

Idézzük az enciklika 83. pontját: „A világegyetem útjának célpontja Isten teljessége, amelyet már elért a feltámadt Krisztus, az egyetemes érlelődés gyújtópontja. Ily módon hozzáadunk (reflexiónkhoz) egy újabb érvet, hogy visszautasítsuk az emberi lény minden despotikus és felelőtlen uralmát más teremtmények felett. A többi teremtmény végső célja nem mi vagyunk. Mert valamennyien velünk együtt és általunk a közös célpont, Isten transzcendens teljessége felé tartanak, ahol a feltámadt Krisztus átkarol és megvilágít mindent. Az értelemmel és szeretettel rendelkező emberi lényt ugyanis Krisztus teljessége vonzza, és arra hivatott, hogy minden teremtményt visszavezessen Teremtőjéhez.”

Teilhard de Chardin a „mindig nagyobb Krisztus” prófétája volt: tudományos munkásságával és világnézeti írásaival azért fáradozott, hogy a feltámadt Krisztus növekedjék – Lelkével – misztikus Testében, az Egyházban. A szeretet civilizációját építjük – az igazságosabb és testvéribb világot. Humanizáljuk a fejlődésben levő világot, és így emberi erőfeszítésünkkel előkészítjük a nagy ostyát az átváltoztatásra. Az átistenítést (divinizációt) a teremtő Lélek viszi véghez, ha a hívő lelkek kitárulnak a felülről kapott szeretetnek. (Vö. Róm 5,5; 8,12–17; 14,17), hogy végül majd „Isten legyen minden mindenben” (vö. 1Kor 15,28).

20 július 2018, 12:04
Prev
March 2025
SuMoTuWeThFrSa
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
Next
April 2025
SuMoTuWeThFrSa
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930