Az iraki keresztény fiatalok ifjúsági találkozója a reménység je
P. Vértesaljai László SJ - Vatikán
A gyakorlatilag független Iraki Kurdisztán Erbil városának Ankawa negyedében tartották múlt héten az 2019-es ifjúsági találkozót, melyen több száz fiatal vett részt. Az augusztus 24-én szombaton véget ért, több napos esemény sorozaton sok száz fiatal vett részt. A találkozót a káld katolikus egyház szervezte papok, férfi és női szerzetesek, továbbá világiak bevonásával.
A találkozó programja során napi szentmise, imaóra, szentségimádás, bűnbánati liturgia, szentgyónás váltották egymást. Elmélkedési témaként a jezsuita előadók Ferenc pápa Christus vivit kezdetű apostoli buzdításából merítettek, mely a fiatalokkal foglalkozó püspöki szinódus munkájának a gyümölcse. Pénteken az előadók között felszólalt Bashar Warda érsek, aki az erbili káld főeparchia vezetője. Felszólalásában a fiatalokat arra az elvárásra emlékeztette, mellyel az egyház fordul a fiatalok felé és főként lendületükre, valamint lelkesedésükre számít.