Szent II. János Pál pápa és a magyar boldogok
Gedő Ágnes - Vatikán
Boldog Apor Vilmos, a szegények plébánosa
Szovjet katonák golyói végeztek az önfeláldozó, menekülteket befogadó Apor Vilmos győri püspökkel 1945-ben. Gyóntatója írásban kérte, hogy azonnal indítsák el a vértanú püspök boldoggá avatásának ügyét. Az eljárás 1946-ban meg is indult, de 1949-ben fel kellett függeszteni, és csak 1989-ben lehetett folytatni. Az előkészítő munkálatok 1996-ra fejeződtek be. Az úgynevezett pozíciót – amely a boldoggá avatáshoz szükséges összes dokumentumot tartalmazza – díszkötésben nyújtották át II. János Pál pápának 1996 szeptemberében, győri látogatásakor, amikor a szentatya Apor Vilmos sírjánál imádkozott. „Az olyan személyiségek, mint Mindszenty József bíboros és Apor Vilmos püspök ékesszólóan beszélnek minden magyar ember szívéhez” – mondta a győrieknek. Egy évvel később, 1997. november 9-én II. János Pál pápa boldoggá avatta Apor Vilmos püspököt a római Szent Péter téren, több ezer magyar zarándok jelenlétében. Beszédében így méltatta az új magyar boldogot:
Fölemelte szavát az elnyomottakért
„Boldog Apor Vilmos vértanúsággal koronázott lelkipásztori szolgálata által fölragyog Krisztusnak, az új és tökéletes Templomnak misztériumában való részesedés, amely által beteljesedik Isten és ember teljes közössége (vö. Jn 2, 21). A „szegények plébánosa" volt ő, e szolgálatát folytatta püspöksége alatt, a második világháború sötét évei folyamán is, mint a szükséget szenvedők bőkezű jótevője és az üldözöttek védelmezője. Nem félt fölemelni hangját, hogy az evangéliumi elvek nevében megbélyegezze mindazt az igazságtalanságot és erőszaktételt, amelyet a kisebbségek ellen, különösen pedig a zsidó közösségek ellen követtek el.”
Életét adta juhaiért
„A Jó Pásztor mintájára, aki életét adja juhaiért (vö. Jn 10, 11), az újonnan avatott Boldog személy szerint megélte a húsvéti misztériumot, egészen életének végső feláldozásáig. Éppen Nagypéntek napján érte a halálos golyó: nyáját védte, amikor halálra sebeztetett. Így élte meg, a vértanúság által, saját személyes Húsvétját. Hősies módon tanúságot tett a Krisztus iránti szeretetről és a felebarát iránti szolidaritásról, így a dicsőség koronája jutott neki osztályrészéül, a hű szolgák módjára. Vilmos püspök hősies tanúságtétele becsületére válik a magyar nemzet nemes történelmének, s a mai naptól fogva az egész Egyház csodálattal tekint fel rá. Bátorítsa ez a híveket arra, hogy habozás nélkül kövessék Krisztust, saját életükben is. Ez az életszentség, amelyre minden megkeresztelt meghívást kapott!”
Battyhányi-Strattmann László, a szegények orvosa
Batthyányi-Strattmann Lászlót sokan már életében szentként tisztelték. Körmendi kastélyának egyik szárnyában szemészeti klinikát rendezett be. A mélyen vallásos orvos szegény betegeit ingyen gyógyította, így a „szegények orvosaként” vált ismertté. A boldoggá avatási eljárás 1944-ben kezdődött meg a bécsi érsekség és a szombathelyi püspökség közös akaratából, de nemsokára félbeszakadt. László István kismartoni püspök indította meg újra az eljárást 1982-ben. II. János Pál pápa 2003. március 23-án boldoggá avatta.
Nem a földi javak érdekelték, mennyei kincseket gyűjtött
Homíliájában többek között ezt mondta róla: „Az Isten „erőtlensége” erősebb az emberek erejénél” (vö. 1 Kor 1,25) Szent Pál apostolnak ezek a szavai jól tükrözik Boldog Batthyány-Strattmann László ájtatosságát és életstílusát, amit édesapaként és orvosként folytatott. Nemes őseinek gazdag örökségét arra használta, hogy ingyen gyógyítsa a betegeket, és két kórházat építsen. Nem az anyagi javak érdekelték leginkább, nem is a siker és a karrier jelentették élete célját. A családjában tanította és élte meg hivatását, így gyermekei előtt a legjobban tanúskodott a hitről. Lelki erejét az eucharisztiából merítve, megmutatta mindenkinek, akit az Isteni Gondviselés az útjába sodort, hogy élete és küldetése forrása ez. Battyhányi-Strattmann László soha nem helyezte a földi kincseket az igazi gazdagság, a mennybéli kincsek elé. Családi életének és nagylelkű keresztény szolidaritásának példája bátorítson mindenkit arra, hogy hűségesen kövesse az evangéliumot”.
Boldog IV. Károly
Habsburg-Lotharingiai Károly Ferenc Józsefet 1916-ban koronázták meg magyar királlyá. A mélyen vallásos, szociális érzékenységű uralkodó két évvel később az első világháború vérzivataros időszakában lemondott trónjáról és sikertelen visszatérési kísérletei után Zita királynéval együtt Madeira szigetére száműzték, ahol 1922-ben spanyolnáthában hunyt el. II. János Pál pápa IV. Károlyt 2004. október 3-án a Vatikánban, a Szent Péter téren boldoggá avatta. Emléknapjának – más szentektől eltérően – nem halála, hanem Zita hercegnővel való házasságkötése napját, október 21-ét jelölte ki, ráirányítva a figyelmet példás házaséletére, ezzel is hangsúlyozva, hogy a szentté válás egyik útja a házasság. Itt jegyezzük meg, hogy az utolsó magyar királynénak, Boldog IV. Károly hitvesének boldoggá avatási eljárása 2009 decemberében kezdődött meg a franciaországi Le Mans-i egyházmegye főpásztorának jóváhagyásával. Az egyházmegyei szakasz posztulátora, Alexander Leonhardt, a strasbourgi érsekség papja Nagy Norbert teológust kérte fel, hogy legyen a boldoggá avatás magyar vonatkozású ügyeinek támogatója viceposztulátori minőségben.
Legyen példa az európai vezető politikusok számára
II. János Pál homíliájában így méltatta IV. Károlyt: „A keresztény ember döntő feladata az, hogy mindenben keresse, fölismerje és kövesse Isten akaratát. IV. Károly államférfiként és keresztényként is nap, mint ezt a kihívást tűzte ki maga elé. A háborúra úgy tekintett, mint valami szörnyűségre. Az első világháború zűrzavarában igyekezett előmozdítani a békét, melyet elődöm, XV. Benedek pápa kezdeményezett. Károly császár kezdettől fogva úgy fogta föl megbízatását, mint népei szent szolgálatát. Legfőbb aggodalma az volt, hogy kövesse a keresztény életszentségre szóló hivatást politikai működésében is. Ezért volt gondja a szociális ellátásra is. Legyen példa mindannyiunk számára, főként azoknak, akik ma politikai felelősök Európában!”