Tükör által... – Janka Ferenc atya elmélkedése Advent 4. vasárnapjára

A negyedik adventi vasárnap evangéliuma az angyali üdvözletet állítja elénk. Isten kezdeményező szeretetének és Mária igenjének tükrében tekintsünk most karácsonyi készületünkre és életünkre.

Amikor az ember tükörbe néz, a saját arcát látja. Egy kiváló jogász kedves feleségétől hallottam, hogy a férje azért helyezett el egy tükröt az irodájában, hogy ez mindig emlékeztesse arra, hogy becsületesen végezze a munkáját. Hogy utána is jó érzéssel tudjon tükörbe nézni.

Az önismeretet közvetítő tükör allegóriája persze egyáltalán nem új keletű. Az antik és középkori irodalomban a tükör a lélek tisztaságát, az erkölcsi önvizsgálat és önismeret fontosságát jelentette. Nem véletlen, hogy Raffaello híres vatikáni freskóinak egyikén az Okosság erényét megtestesítő nőalak, Prudentia, a kezében tartott tükörbe néz. Aki okos, ismeri önmagát, aki ismeri önmagát az okos és józan.

Shakespeare a visszatükröztetést a művészet küldetésével kapcsolja össze. Szerinte

„a színjáték föladata most és eleitől fogva az volt és az marad, hogy tükröt tartson mintegy a természetnek; hogy felmutassa az erénynek önábrázatát, a gúnynak önnön képét, és maga az idő, a század testének tulajdon alakját és lenyomatát.” (Hamlet III,2)

A Pannonhalmi főapátság könyvtárában, a magas előcsarnokban elhelyezett tükrök egészen különleges feladatot látnak el. A szemben, fent lévő ablakokon keresztül sugárzó napfényt tükrözik lefelé a könyvtár díszes aulájába és ott szórt fénnyel világítják meg a közvetlen napfényre érzékeny, díszesen kötött értékes könyveket.

Az önismeret és a művészet tükrét meghaladóan, a fényt megtörve továbbító könyvtári tükrökön túl a legérdekesebb mégis a tükör személyre vonatkoztatott jelentése. A Loreto-i litánia költői szépségű, filozófiai mélységű és teológiai jelentőségű kifejezése szerint Szűz Mária a „speculum iustitiae”, pontos fordításban az „igazságosság tükre”. Olyan tükör, ami közvetíthet fényt felülről, mint a pannonhalmi könyvtárban, és sugározhat képet alulról fölfelé, de bele tekintve szembesíthet is.

A fentről ragyogó fény képét Newman bíboros használja. Szerinte Máriát „az isteni tökéletesség tükröződésének nevezhetjük”. Szent Bernát szerint Szűz Mária „egy tiszta tükörhöz hasonlít, aki minden dicséretet fiára sugároz tovább.[1] A harmadik lehetőség szerint pedig Mária személyiségének tükrében emberségünk lényeges vonásait is megláthatjuk.

Időzzünk el egy kicsit ennél az utolsó lehetőségnél. Ennek is a mai evangéliumban emberi oldalról leglényegesebb mozzanatánál, a Mária igenjét megelőző és követő epizódnál. Az angyal köszöntésére Mária zavarba jött, és gondolkozni kezdett. Aztán megkérdezte, hogyan válik ez valóra. Majd így válaszolt: „legyen nekem a te igéd szerint”. A perikópa ugyan már nem folytatja Lukács elbeszélését, de tudjuk, hogy Mária még ezekben a napokban útnak indult, a hegyekbe sietett, Júda városába, Zakariás házába, idősebb rokonához, a hatodik hónapban lévő Erzsébethez és még három hónapig, vagyis Keresztelő János születéséig ott volt nála és segített neki.

A Loreto-i litánia képe szerint Mária az „igazságosság tükre”. A II. Vatikáni zsinat Lumen gentium konstitúciója az egyház anyjának és keresztény élet ősmintájának nevezi. Ezért biztosan nem csorbítjuk méltóságát és nem kisebbítjük kegyelemmel teljességét, ha az igazságosság mellett a szeretet tükrének is nevezzük.

-          Óh fényes tükör, Isten anyja, ragyogtasd ránk felülről Isten megváltó szeretetének irgalmas és emberszerető fényét.

-          Óh szépséges tükör, szeplőtelen szűz. Hadd lássuk és értsük meg személyiséged ékes tükrében, hogy a mi hivatásunk sem más, minthogy a szívünkbe fogadjuk Isten szeretetét. Bátoríts, minket, hogy hozzád hasonlóan merjünk igent mondani Isten kezdeményezésére, és téged követve legyen erőnk ezt az igent hűséges és találékony szeretet-szolgálatban kiteljesíteni.

-          Óh irgalmas tükör, aki Isten szeretetét utánozva meg nem szűnsz közbenjárni érettünk. Tükrözd innen lentről felfelé, Szent Fiad felé, a mi dicséretünket, hálaadásunkat, töredelmünket és kérésünket, és imádkozzál érettünk bűnösökért most és halálunk óráján. Ámen.

[1] In Nativitate B. Mariae Sermo. De aquaeductu 12. Idézi a Redemptoris Mater enciklika 225. jegyzete.