Az Eucharisztia a szeretetközösség valódi jelképe – Maria Agar nővér a NEK miseruhájáról
Vertse Márta – Vatikán
Mint ahogy arról már a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus megnyitása előtt műsorunkban beszámoltunk, és amint ezt a kongresszus honlapja is ismertette, a koncelebrálók liturgikus ruháit Maria Agar Loche nővér, a paulinus családhoz tartozó egyik rend, az Isteni Mester Kegyes Tanítványai kongregáció olasz szerzetesnője készítette. A szépművészeti és építész diplomával rendelkező nővér 1980 óta fejti ki apostolkodását az egyházi-szakrális művészet területén. Olaszország szerte számos templomot díszítenek hatalmas üvegablak és mozaik alkotásai, de Írországban, Mexikóban és a Vatikánban is megtalálhatók művei. Lengyelországban a częstochowai Mária kegyhely egyik nyolc négyzetméteres üvegablakát, valamint a rendalapító Edmund Bojanowski portréját ábrázoló mozaikot is ő készítette el, akit Szent II. János Pál 1999-ben iktatott a boldogok sorába. De számos liturgikus edény, tárgy, tabernákulum tervezése és kivitelezése is fűződik Maria Agar nővér nevéhez, amelyeket egyedi példányokban készített el, mint például kehely és paténa Szent II. János Pál számára, vagy Aranyszájú Szent János és Nazianzi Szent Gergely ereklyéit tartalmazó relikváriumok alabástromból és kristályból, amelyeket Szent II. János Pál 2004. november 27-én, Szent András közelgő ünnepe alkalmából ajándékozott ökumenikus szertartás keretében I. Bartholomaiosz konstantinápolyi pátriárkának.
A kongregáció alapítója, Boldog Giacomo Alberione, a katolikus média apostola
A Szent Pál lelkiségét követő kongregáció római központja az Örök Város dél-nyugati peremén, a Portuense dombon található épületegyüttes, amely az olajfákkal, cédrusokkal, pálmákkal teli hatalmas park közepén álló, a „Mi Urunk Jézus Krisztus, az Isteni Mester” elnevezésű modern templomot veszi körül. Ahogy a nővérek honlapján olvashatjuk, céljuk, hogy a templom az ima és az eucharisztikus élet kisugárzása legyen a városnegyed és egész Róma számára. Békét és nyugalmat kínálnak fel az arra járóknak az Isteni Mester szakadatlan hívásával: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok és meg vagytok terhelve: én felüdítelek titeket” (Mt 11,28). Alapítójukat, a pontosan ötven évvel ezelőtt, 1971-ben elhunyt Giacomo Alberione papot Szent II. János Pál 2003-ban iktatta a boldogok sorába, mint a katolikus tömegkommunikáció apostolát. Az ő kívánsága volt, hogy a szerzetesnők ezen a helyen személyes és közösségi imáikkal szüntelenül fohászkodjanak a „világ világosságáért”.
Maria Agar Loche nővért a templom melletti rendházban, műtermében kerestük fel. Mindenekelőtt köszönetünket és hálánkat fejeztük ki a magyar hívők nevében neki, aki a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus liturgikus ruháit tervezte és tíz rendtársának, akik a természetes alapanyagból készült viszkóza miseruhákat milánói központi műhelyükben elkészítették. Megkértük Maria Agar nővért, hogy idézze fel hallgatóink számára megbízatása, majd a tervezés, kivitelezés történetét.
A miseruha az egyház liturgiájában Isten népét jelképezi
Maria Agar nővér: - Részvételem szinte véletlenszerű volt ezen a hatalmas nemzetközi eseményen a liturgikus ruhák megtervezésével, mondhatnám, hogy meglepetés volt számomra. 2019 tavaszán éppen Nápolyban tartózkodtam egy templom liturgikus adaptációja miatt, amikor mobiltelefonomra egy hívás érkezett. A vonal másik végén Marini érsek volt, aki már hosszú évek óta ismer engem, mert én és nővértársaim együttműködtünk vele mindazokban a szerepekben, amelyeket, mint a Szentatya szertartásmestere, valamint a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Bizottságának az elnöke töltött be. Tehát Marini érsek így szólt hozzám: „Agar, van kedved megtervezni a liturgikus ruhákat a budapesti Eucharisztikus Kongresszusra?”. Első pillanatban nagyon meglepődtem, azonban rögtön így válaszoltam: „Természetesen Érsek úr, ha az Eucharisztiáról, ha egy egyházi rendezvényben való együttműködésről van szó, akkor az „Isteni Mester Kegyes Tanítványai” mindig készen állnak”. Másnap visszatértem Rómába és azonnal felkerestem hivatalában Marini érseket, aki bemutatta az elvégzendő munkát. Átnyújtotta az Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Bizottsága néhány dokumentumát, majd így szólt: tanulmányozd ezeket és rajzolj, de siess. Ezért mindössze egy hét leforgása alatt elkészítettem a vázlatokat és visszamentem hozzá, hogy bemutassam a rajzaimat. Ott volt Németh László magyar prelátus is, aki egyfajta közvetítő szerepet töltött be, ő továbbította rajzaimat Budapestre az Eucharisztikus Kongresszusok Bizottságának. Egy kis idő elteltével megjött a válasz, hogy jóváhagyták a terveket.
Számomra egyértelmű volt, hogy a rajzokban a Kongresszus budapesti logójára utaljak, amelyet már a helyszínen kidolgoztak a mottónak megfelelően: „Minden forrásom belőled fakad”. A logóban látható volt a kehely, a szentostya, ott voltak a folyók, emlékeztetve a Dunára, tehát számomra kétségtelen volt, hogy ennek szellemében folytassam munkámat és olyan rajzot dolgozzak ki, amely összhangban van mindazzal, amit a Kongresszus már elkészített. Természetes számomra, hogy úgy gondoljak az Eucharisztiára, mint a szeretetközösség, az egység valódi jelképére. A Duna pedig, ez a híres nagy folyó, amely olyan sok népet egybeköt és amelyet a művészetek minden ága már ünnepelt, a következőkre ihletett: mivel a miseruha az egyház liturgiájában jelképesen Isten népét ábrázolja, amelyet a pap magára ölt, hogy a szertartáson a népet bemutassa Istennek, akkor ennek a miseruhának valóban minden népet képviselnie kell, amelyek a Dunára tekintenek és minden népet, akik jelen vannak az Eucharisztikus Kongresszuson – mondta Maria Agar nővér, utalva azokra a komoly előkészületekre, amelyek a budapesti és minden eddigi Kongresszust jellemezték. „Ezek az események valóban minden keresztényt, minden Krisztushívőt magukkal ragadnak, tehát az egység, a hit feléledésének rendkívül nagy, hatalmas jelévé válnak. Mindezek a tényezők együttvéve jelennek meg a liturgikus ruhában, amely éppen Isten népének jelképe” – fejtette ki az Isteni Mester Kegyes Tanítványai szerzetesnője.
A budapesti Statio Orbis szertartásból fakadjon élő vízsugár az egész kereszténység számára
VR: - A mottóban szereplő forrást és a liturgikus ruhákon jelképként megjelenő, népeket egymáshoz kapcsoló folyót szemlélve tehát nem véletlen, hogy az Eucharisztikus Kongresszus befejezésekor Piero Marini érsek, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Bizottságának elnöke a következő szavakkal búcsúzott: „A Statio Orbis záró szentmiséből, amelyet ebben az Európa szívében fekvő nemes városban mutattak be, fakadjon élő vízsugár, amely képes rá, hogy az egész világ keresztény közösségeit meggyógyítsa”.
A hierarchiában betöltött felelősség mértékével növekedik a miseruhákon a folyók száma
Agar nővér ezután azt is elmagyarázta, hogy a hierarchiának megfelelően különböznek a miseruhák hímzései. A papok esetében két folyó díszíti a miseruhát, amelyek mindig a keresztből és az Eucharisztiából indulnak ki. A püspökök liturgikus öltözetén azonban négy folyó látható. A papok ugyanis egy kis közösség élén állnak, a püspök pedig egy egyházmegyét vezet. „És azután ott vannak a bíborosok” – folytatta visszaemlékezését Maria Agar nővér. „Amikor a miseruhák rajzait elkészítettem, akkor még nem tudtuk, hogy a Szentatya is jelen lesz a szertartáson. A pápa és a bíborosok ruháit hat folyó díszíti, amelyek kis keresztekkel vannak telehintve, ezek a keresztényeket, a megkeresztelteket jelképezik. A színek is különböznek, mert a Szentatya keresztjei mind aranyszínűek, a többi fehér, ami sárga árnyalatba megy át. Mindez egy olyan népet jelképez, amely egyre jobban terjed, egyre nagyobbá válik az őket képviselő papok felelőssége szerint”.
A diakónus, a szolgálattevő is a közösség rendelkezésére áll
Maria Agar szardíniai szerzetesnő ezután elmagyarázta a dalmatika, vagyis a diakónusok tipikus öltözetének jelentését is. „A diakónus egy kicsit az angyal alakja, mint ahogy a Jelenések könyvében le van írva. Az angyal az oltár lábánál áll az arany tömjénezővel. A diakónus, ahogy az Írásokban, főleg az Apostolok Cselekedeteiben olvassuk, az, aki szolgál. Maga a diakónus szó is ezt jelenti: az, aki szolgál az, aki a közössége rendelkezésére áll, aki közvetít a nép és a pap között. Tehát a diakónus öltözete utalás a papi ruhára, mert ő is szolgálja népét. Ő is magával hozza azoknak az embereknek a szükségleteit, akiket szolgálnia kell, akiknek a rendelkezésére kell állnia.
A püspöki süveg ékkövei a négy égtájat, az egész földre kiterjedő üdvösséget jelképezik
„A püspöki süvegre négy kerek ékkövet helyeztem el elöl és négyet hátul, utalva mindig a folyó képére” – folytatta a liturgikus öltözékek díszeinek magyarázatát Maria Agar nővér. A négyes szám kétszer ismételve utal Húsvét nyolcadára, Jézus feltámadásának nyolcadik napjára. Ha pedig csak egyszer vesszük figyelembe, akkor mindig a négy égtájat jelképezi, mintha azt mondaná, hogy az üdvösség kiterjed minden népre, minden időkre és az egész földre, a teremtett világ egészére, az egész világegyetemre”.
VR: - Tehát a legkisebb részletek is mély jelentéssel, teológiai magyarázattal rendelkeznek, a megélt hitet jelképezik.
Maria Agar: - „Pontosan. Ez volt az alapítónk (Boldog Giacomo Alberione) egyik, mondhatnánk prófétai megérzése. Amikor elhatározta kongregációnk létrehozását, azt mondta az első nyolc nővérnek, akiket kiválasztott: ti hallgatni, hallgatni, hallgatni fogtok, ami nem némaságot, hanem szemlélődést jelent a csöndben, azt, hogy lemerültök a mélybe és magatokévá teszitek a mélységet, vagyis Krisztust, majd ezt továbbadjátok a szépségben”. Maria Agar nővér itt emlékeztetett Alapítójuk legfontosabb idézeteire, amelyeket Szent Páltól vett: „Mihi vivere Christus est”, vagyis „Számomra az élet Krisztus” (Fil 1,21), illetve „Élek ugyan, de nem én, hanem Krisztus él bennem” (Gal 2,20). Tehát Alapítónk, amikor kiválasztotta az első nővéreket, megadta a jelzést, hogy milyen úton haladjunk végig. Elmélyülni Krisztusban és ezt utána kifejezni a szépségben. Csak ha elmélyülten élünk, ha szemléljük a személyt – hangsúlyozom, Jézus Krisztus személyét, csak ennek az élő tapasztalatnak a birtokában tudjuk elmondani, hogy ki Ő, mit mondott és mit hirdetett minden népnek. Nem véletlen, hogy a budapesti kongresszust előkészítő dokumentumok egy szakasza megismétli VI. Pál mondatát, amikor kifejti, hogy az egyháznak nem teológusokra, hanem tanúkra van szüksége. „A mai ember szívesebben hallgatja a tanúkat, mint a mestereket, s ha mégis meghallgatja a mestereket, azért teszi, mert ők egyben tanúk is”. (Apostoli buzdítás, Evangelii nuntiandi, 41) – emlékeztetett rá Maria Agar nővér, majd így folytatta: „Egyébként VI. Pál nagy barátja volt Alapítónknak. Egyfajta összhang volt közöttük. Tehát ahhoz, hogy valóban evangelizálhassunk, szükség van rá, hogy ezt úgy tegyük, mint egy folyam, egy szüntelen áramlás és ezzel visszatértünk a Kongresszus témájához. Az evangelizálás egy olyan folyó, amely egy forrásból fakad, amely bennünk él és amelynek alapja a szikla, amely Krisztus. Vagyis, ha életünk sziklára épül, aki Krisztus, akkor felfakad ez a forrás, amely minden néphez elviszi üzenetét, nem annyira szavainkkal, hanem sokkal inkább életünkkel”.
„Koinè” – szakrális művészeti kiállítás a hit „közös nyelve” jegyében
VR: - Most ejtsünk néhány szót arról az egyházművészeti kiállításról, amelyre október 24-e és 26-a között került sor az északolaszországi Veneto tartomány Vicenza városában, amely a XVI. században élt Andrea Palladio építész által tervezett, a világörökség részét képező elegáns villáiról, épületeiről híres. Az 1989 óta minden évben megrendezett nemzetközi egyházművészeti szemlén idén kiállították a budapesti NEK liturgikus ruháit is. Ha megnézzük a szótárban, hogy mit jelent a görög Koinè szó, akkor a következő meghatározást találjuk: „közös nyelv”. Miért ez a neve a szemlének?
Maria Agar: - A Koinè, a „közös nyelv” címet egyfajta finoman árnyalt kifejezésként értelmezhetnénk. A kiállításon számos társaság, mozgalom, tevékenység képviselői vesznek részt. Egyébként az utóbbi időben divatos volt görög szavakat használni, amelyek talán szintetikusabban kifejezik a mondanivalót. Ebben az esetben a hit közös nyelvére utal, a közös kutatásra, amelyet a liturgia, az egyházművészet, a szakrális művészet, a kegytárgyak tervezése és készítése terén végzünk, vagyis mindazokon a területeken, amelyek szükségesek az egyház liturgikus életében. A Koinè évente összegyűjti mindazokat, akik az egyházművészetben tevékenykednek, de nem csak kiállítást, egyfajta vásárt jelent, hanem képzést is folytat főleg építészek, a szektor műszaki dolgozói számára, de kézművesek, kistermelők számára is, akiknek nem lenne más alkalmuk a továbbképzésre. Idén, a pandémia vihara után visszafogottabb tónusban került megrendezésre, mintegy keresve az újrakezdés útját. És mi jelen akartunk lenni, hogy bemutassuk, mivel foglalkoztunk az utóbbi időszakban, ezért kiállítottuk a budapesti kongresszus miseruháit, liturgikus kellékeit is, egyrészt mint sajátos apostolkodásunk kifejezését, másrészt azért, hogy megemlékezzünk erről az eseményről.
Végül Maria Agar nővér a következő szavakkal mutatta be a kongregáció központját, amely nem messze található a Szent István zarándokháztól. „Ezt az épületegyüttest, ahol most vagyunk, egy nagy testnek hívjuk, amely sok kis sejtből áll. Különböző közösségek vagyunk, akik a Jézus, az Isteni Mester templom köré gyűltek össze. Ez a legnagyobb közösségünk nemzetközi szinten. Mi, az Isteni Mester Kegyes Tanítványai 31 nemzetben vagyunk jelen és folytatjuk apostolkodásunkat hármas megnyilvánulással: ima, ünneplés, adoráció, ahogy az egyház, ahogy az Úr kéri ezt tőlünk. Például ebben a központban éjjel-nappal, megszakítás nélkül folytatjuk az Oltáriszentség imádását 1924 óta. Mintegy hetvenen élünk itt, különböző közösségekre osztva. Nemzetközi kongregáció vagyunk, vannak nővérek, akik Kínából érkeztek hozzánk. Mindenképpen egy gazdagodást jelent, hogy osztozunk nehézségeinkben is, mivel közösségben élni nem mindig magától értetődő. Szüntelen munkát igényel részünkről. De lineárisabbá tesz mindent az, hogy valóban Jézus Krisztus életünk középpontja, akit ünnepelünk és imádunk. Alapvetően fontos számunkra a szertartások gondozása. Nem csak a külső megnyilvánulásokra vonatkozóan, hanem arra is, hogy hogyan éljük át a liturgiát a maga mélységében. Magától értetődik, hogy az adoráció az Eucharisztia ünneplésének folytatása. Mi, amint véget ért a szentmise, azonnal kihelyezzük az oltárra a Szentségtartót és az Eucharisztia ünneplése közvetlenül az imádásba torkollik, amely másnapig folyóként folytatódik.
VR: - Maria Agar Loche szerzetesnővérrel, a NEK liturgikus ruháinak tervezőjével munkatársunk Vertse Márta készített interjút
