Öröm az űrben: Sajgó Balázs atya elmélkedése Advent 3. vasárnapjára

Elmúlt héten rátekinthettem a lelki fogságból való ki-, és megszabadulás folyamatára. Ha nem járom végig a pusztát, a sivatagot és nem az Úrnak készítem az utat, hanem csak beszélek Őróla, akkor a saját utamat járom, amellyel visszaesem  az önközpontú ürességbe. Ezért jó folyamatosan figyelni azt, hogy éppen hol tartok és kérni az Úr Lelkét, hogy áradjon rám is és rajtam nyugodjon.

Onnan tudom, hogy Ő rajtam nyugszik, ha nem kesergek és panaszkodom folyton valami miatt, hanem egy olyan belső erőt és békét érzek, amelyet az engem körülvevő békétlenség sem tud kioltani.

Abból is tudom, hogy újra Ő kezdett el élni bennem, hogy nem kell többet mutatnom, mint ami vagyok és egyre inkább Ő mutatkozik meg rejtett életemben.

Keresztelő János úgy készíti az utat másoknak, hogy közben folyamatosan dolgozik az ő belső útján is. Ezért mondja el az őt kérdezőknek először azt, hogy ő kinek nem tartja magát, hogy aztán meg tudja fogalmazni, kinek is mondja magát valójában. A pusztában kiáltó szónak nevezi magát, hangnak, amelyet először lelke mélyén hall meg és az visszhangzik az őt hallgató emberekben.

Nem gyűjti maga köré az embereket, mégcsak meghívókat sem kell osztania, az emberek maguktól özönlenek utána, mert érzik: nem önmagát hirdeti, hanem Őt, Akinek növekednie kell – neki pedig kisebbednie (vö. Jn 3,30)

Az igazi öröm akkor születik meg bennem is, ha a Keresztelő kiindulópontjával azonosulok: ha Krisztus hangja vagyok, akkor megérzik majd azok, akik körülöttem élnek és Krisztust követik, nem engem.

Örömhírt nem tudok továbbadni, ha lelkemben űr van. Öröm helyett űröm. Csak azt tud örömöt adni, aki az Úrban örvend. Az Úrban örülni meg csak akkor lehetséges, ha az Úrban vagyok. Az Úrban lenni csak akkor tudok, ha megszabadultam.

Az Úrban való igazi öröm tölti meg-és fel a bennem levő űrt, ürességet és növekszik bennem a Krisztus! Őróla jövendölnek Izajás próféta sorai, Őróla beszél a Keresztelő és ez a helyes út minden keresztény számára. Számomra is. Ha Krisztus útján vagyok...

Valójában nem az ünnepek, hanem a „szürkének nevezett” mindennapok mutatják meg, hogy van-e bennem igazi öröm, az Úrban való öröm. A hirtelen rámtörő nehéz helyzetek mutatják meg, ki vagyok valójában. Ha a hétköznapok szürkék, nem él bennem még igazi öröm – mert még szabad sem vagyok igazán az Úrban, hanem még mindig fogoly az űrben! Az igazi szabadságot ugyanis csak a bennem élő Krisztus adja meg, amikor megnyugszik rajtam a Szentlélek. Akkor leszek igazán nyugodt és önfeledt, lényem beszél majd szavaim helyett.

Ezt az örömet semmi és senki nem tudja pótolni. Megpróbálhatom pótszerekkel és pótcselekvésekkel, de – mivel ezek a menekülés eszközei – ezért a biztos kiábrándultság és csalódottság köszönt rám. Az eredeti utánzata sohasem hozza meg az igazi ízet.

Az Úrban való öröm jóízűvé teszi környezetemet – mert én is jóízű vagyok!