Sok beszéd szegénység: Sajgó Balázs atya elmélkedése az évközi 2. vasárnapra

Koraszülött vagyok, nagyon nehezen maradtam meg ebben a földi életben.

Vallásos környezetben nevelkedtem, amely egész biztos, hogy hitemnek alapot adott, de meggyőződésem az, hogy az élő hitet a keret még nem adja meg. Ahhoz megtérésre van szükség. Többször is.

Sokat szolgáltam az oltárnál, ministráltam és ez is hozzájárult hitem megszületéséhez, de még ettől sem lettem keresztény. Még most sem állítom, hogy jó keresztény vagyok, hanem úton levőnek nevezem magam a kereszténnyé válás folyamatában. A vallásos nevelés nagyon jó alap, de ha nem alakul ki a Krisztussal való élő kapcsolat, akkor bezárulok egy körbe, ahol meg tudok magamnak magyarázni mindent, ahogy élek és nem kell változnom és változtatnom.

Ezért is érzem magam közel a kis Sámuelhez, akinek meghívásáról hallunk az évközi idő második vasárnapján (vö. 1 Sám 3,3b-10.19). Sokáig meddő anyja, Hanna isteni közbenjárásra szülte őt és a gyermeket a silói szentély szolgálatára szentelték hároméves korában. Éli főpap irányításával ifjan kapta elhivatását egy éji szózatban.

Sámuel nevének jelentése: Isten meghallgatott.

Isten mindig meghallgat. A kérdés csak az, hogy én meghallom hangját? Meghallgatom én is őt? Sámuel, Héli főpap segítségével megtanulta, hogyan kell helyesen válaszolni az isteni hangra: „szólj Uram, hallja a te szolgád” (Sám 3, 10).

Isten mindig szól. Ha nyitottan figyelek, nem sajnálva Tőle az időt, meghallom, hallgatom és megértem Őt. Az emberi szavak is segítenek Feléje, de ha azok mögött hallom meg Őt, akkor ér el hozzám teljesen. Lehet, hogy már régóta hallottam róla, régóta egy vallásban élek, gyakorlom is azt hűségesen, de még nem hallottam meg tisztán az isteni hangot. Gyakorló keresztényként is megvan az a kísértés, hogy már mindent is tudok, és ezért nem hallom meg az isteni hangot a szavak mögött.

A szavak fontosak, de ha nem nézek mögéjük és nem látok túl rajtuk, akkor könnyen elaltathatom magam abban a hamis bizonyosságban, hogy minden rendben van. Ezért szükséges kinyitnom fülemet, szívemet, bensőmet, hogy meghalljam, hallgassam és értsem az isteni szót.

Ez a hang nemcsak egyszer szól, ahogy látjuk Sámuel történetében is, hanem többször is megszólít, hogy észrevegyem, kövessem és aztán újra keressem. Így tudom hitelesen átadni másoknak is. Így tudok segíteni másnak is a megértésben, ahogy Héli főpap tette a fiatal Sámuellel, a leendő prófétával.  

A nyitott magatartás kialakulásában és megtartásában segíthet, ha sokszor ismételgetem Sámuel szavait: Szólj Uram, mert hallja a te szolgád. Ha folyton én beszélek, nem tudom meghallani a Hangot. Ilyenkor megfordítom az irányt és valójában ezt ismétlem: hallgass meg Uram, szolgád beszél. Ha túlbeszélem a csendet, a csend nem tud szólni hozzám. Ezért van különbség az imaszövegek mondása és az imádkozás között. Az imák mondása nem fölösleges, de amikor eljön az idő, el kell tudni hallgatni, hogy Ő beszéljen hozzám a csendben.

Sokszor megvan ez a hajlam bennem is, amikor túl akarom beszélni az Istent, túl akarom beszélni a másikat, mintha két szájam lenne és egy fülem. Az, hogy egy szájam van és két fülem, már világos üzenet: először hallani, meghallgatni, s ha szükséges, akkor válaszolni, beszélni. Szavak nélkül is!