Templomtakarítás: Sajgó Balázs atya elmélkedése Nagyböjt 3. vasárnapjára

Egy fiatalember őrült sebességgel száguldott az úton százhatvan km/h-s sebességgel, amikor megállította egy rendőr és nagyon emberségesen közölte: tudomása van arról is, hogy mostanában többször állították meg gyorshajtásért. A sofőr azzal mentegetőzött, hogy mindig azért siet haza, mert ő családapa és otthon vár rá a felesége és három gyermeke. 

A rendőr visszament autójához, írt valamit, aztán visszajött, és a sofőr első döbbenete az volt, hogy nem büntetőcédulát kapott, hanem néhány sort, és visszakapta a könyvét is. A rendőr ezután elköszönt, beült az autójába és elhajtott.

A sofőr izgatottan nyitotta ki a cédulát, amelyen a következő sorok álltak: „Kedves barátom! Volt egy kislányom, akit hatévesen elütött egy autó. Kitalálhatod, ki volt: egy gyorshajtó. Pénzbírság, két év a fogházban és az illető szabad volt; mehetett haza magához szorítani a kislányait, mind a hármat. Nekem csak egy volt, és most várnom kell a mennyországig, amíg újra megláthatom. Ezerszer próbáltam megbocsátani annak az embernek, és ezerszer gondoltam, hogy meg is tettem. Lehet, hogy így van, de újra és újra meg kell tennem. Most is. Imádkozz értem, és hajts óvatosan: nekem egy kisfiam maradt.”

A sofőr nem tudott egy ideig elindulni, bármennyire is sietős volt neki addig. Nagyon szégyellte magát, ledöbbent, fejét a kormányra engedte, és elsírta magát. Aztán úgy imádkozott, mint ahogy addig régen nem, a rendőrért és a családokért, aztán megilletődve ment haza – lassan hajtva. Otthon szorosan ölelte át feleségét és három gyermekét…

Kialakult jó és rossz szokásaim észrevétlenül növekednek bennem és egyre inkább befolyásolnak, irányítanak a tudattalanból. Annyira meg lehet szokni a rosszat is, hogy észre sem veszem és az uralkodik el bennem, közben átalakul viselkedésem és magatartásom.

Amit gyakorlok, az épül be életembe.

Ha nem azért teljesítem az isteni parancsokat, mert kell, hanem azért, mert szeretem Őt, Aki azokat adta, akkor más íze lesz vallásos cselekedeteimnek. Ha szeretem Istent, parancsait alapból megtartom: nem követelményként élem meg, hanem Iránta való szeretetem következményeként. Azért válaszolok Neki imában, mert szeretem Őt, és nem azért, mert parancsba kaptam! Azért szeretem embertársaimat és magamat, mert ők is Isten képmásai, ahogy én is az vagyok. Azért mondok le valamiről, mert szeretem a másik embert és Istent. Az Isten képmását keresem és szeretem a másikban. Mennyire más lenne Vele való kapcsolatom!

Így fokozatosan kitisztulna az a templom, ami az enyém. A testem, amely a bennem lakó Szentlélek temploma.

Amikor Jézus kiűzi a kufárokat a templomból, akkor külső cselekedetével befelé irányít és segíteni akar, hogy én is felismerjem rossz szokásaimat és az Ő segítségével elengedjem azokat. Rá akar döbbenteni arra, hogy rossz szokásaim hová vezetnek. Isten házát, a bennem lakó Szentlélek templomát ne tegyem vásárcsarnokká, hanem szeretettel figyeljek magamra, külsőmre és belsőmre egyaránt. Figyeljek érzéseimre, szavaimra, mert amire sokat figyelek, az alakul ki bennem.

Nagyböjt különösen is az önmagamba nézésre szeretné irányítani a figyelmet. Figyeljek többet befelé, s ha valami kellemetlen, akkor hagyjam, hogy Jézus kiűzze onnan mindazt, ami nem odavaló.

Sokszor milyen nehéz kimondani azt, amit évekig hordozok magamban.

Egyszer egy férfitársaságban valaki a gyónás fölöslegességét hangsúlyozta és évek óta nem is gyónt. Közben keményen elítélte azokat, akik gyónnak, azokat nevezte a legbűnösebbeknek. S amikor egy bizonyos bűn szóba került, akkor egyik társának véletlenül szaladt ki a száján: mindenki tudja, hogy e téren te vagy a legbűnösebb.

Aki bizonyos hibákat sorozatosan elítél másokban, azzal neki is baja van.

Ne bízzam el magam és ne is féljek elindulni, kimondani, néven nevezni, bevallani. Ha kimondom, azzal elindultam a szabadulás útján és tisztul testem – a Lélek temploma is.