Egyén a közösségben: Sajgó Balázs atya elmélkedése Húsvét 4. vasárnapjára

Ahhoz, hogy közelebb kerüljünk a Jó Pásztor képéhez, egy látszólagos ellentmondást kell feloldanunk. Húsvét negyedik vasárnapjának evangéliumi szövegrésze előtt Jézus azt mondja, hogy Ő Az Ajtó a juhok számára (vö. Jn 10, 1-11). Hogy lehet egyszerre Ajtó és Pásztor? Nem ellentmondás ez? Annak tűnhet, mégis a két kijelentés kiegészíti egymást, ha ismerem a hátteret.

Abban az időben este egy karámszerűségbe terelgette a juhokat a pásztor, amely rendszerint kör alakú vagy néha szögletes volt, de ajtaja nem volt, csak egy nyílás. Az est közeledtével, a pásztor a nyílás elé állt, pásztorbotját keresztbe tette úgy, hogy a juhoknak egyenként kellett átbújniuk alatta. Így tudta megszámlálni őket, s így azt is észrevette, ha valamelyiknek baja van. Miután minden juhocskáját bent tudta, belülről a karám nyílása elé keresztbe feküdt. Tehát a szó szoros értelmében, csak rajta keresztül lehetett ki-, és bemenni. Így valóban ő volt a karám élő ajtaja.

Jézus ezt a képet vonatkoztatja magára, ez a fontos kiindulópont ahhoz, hogy jól értsük!

Mindebből kiderül, hogy Ő személyesen figyel mindenkire. Ha személyes rám figyelésére válaszolok, személyes, sajátos, egyéni kapcsolatban élhetek Vele. Ha ezt mindenki megteszi egyénenként, akkor ezeknek az egyéneknek találkozniuk kell – közösségben. A Jó Pásztorral való személyes kapcsolat ugyanis kisugárzik, mert a Hozzá való kapcsolódás nemcsak kint látszik, látszatkapcsolatként, hanem belül gyökerezik.

Ennek szemléltetésére idézem fel a számomra nagyon kedves történetet:

Egy alkalommal versenyt rendeztek, hogy ki olvassa legszebben a 23. zsoltárt. A versenybe benevezett egy színész és egy idős pap is. A színész zengő orgánummal szavalt, és egyszer sem akadt el. Utána a pap következett, aki reszkető hangon kezdte: „Az Úr az én pásztorom, nem szenvedek hiányt…Az igaz úton vezérel…Botod, pásztorbotod biztonságot ad” (Zsolt 23,1-4). A bíráló bizottság sokáig tanakodott, végül kihirdették az eredményt. A díjat a lelkipásztornak ítélték oda. „Sajnálom, hogy nem győztél” - mondta az öreg pap a színésznek. „Bizonyára szerettél volna győzni?” „Nem, korántsem” – válaszolta a színész. „Annál is inkább, mert kettőnk között lényeges különbség van. Én a zsoltárt ismerem, te pedig a pásztort”.

A nagy szavakkal el lehet érni a füleket, de az Úrral való mély és bensőséges kapcsolat nélkül üresek maradnak és elszállnak ezek a szavak, mert nem érik el a szíveket!

Sok mindent szervezhetek és sokat fáradozhatok hangzatos szavakkal, ha mögötte nincs tartalom és nem járja át az isteni élet!

Jó Pásztor és Hivatások Vasárnapján hajlamosak vagyunk csak a papságra gondolni. Nyilván joggal beszélhetünk a paphiány témájáról, de nem szabad figyelmen kívül hagyni azokat az elkötelezett keresztény nőket és férfiakat, akik képezik magukat, tevékenykednek és másokat is erősítenek. Közösen imádkoznak, példás életet élnek. Sokan válhatnak jó pásztorokká, vagyis mások őrzőivé és vezetőivé, amennyiben a JÓ PÁSZTORRA irányítják figyelmüket és a Jó Pásztorra irányítják mások figyelmét is.

Értsük jól: azok a „népszerűbb” szentek, akik a Jó Pásztor – Krisztus felé – irányítanak és nem önmaguk felé. A Szűzanya Mária a kánai menyegzőn nem magára irányítja a figyelmet, hanem Krisztus felé. Páduai Szent Antal sem önmagára, hanem az Ő Jó Pásztorára figyelt, Aki persze nemcsak az övé volt. Péter apostolnál olvassuk Húsvét negyedik vasárnapjának első olvasmányában: nincs üdvösség senki másban, amelyben üdvözülhetünk (vö. ApCsel 4,12). Vagyis, nem találok addig soha magamra, amíg nem a Jó Pásztorra figyelek.

Ha Rá figyelek, Aki Ajtó és Pásztor számomra – és mások számára is! – akkor meglátszik, érződik.

Ezért ajánlom ennek a képnek szemlélését: a jó Pásztor szerető figyelemmel van irántam, ez biztonságot és bizalmat ad és erősít engem. Mindez pedig felragyog az életemben úgy, hogy másnak is kedve legyen követni: így lesz majd egy akol és egy Pásztor.