Udvardy György érsek a nemzeti zarándoklatról: A hit élményeit megerősíti az emlékezés
Gedő Ágnes – Vatikán
Nagy örömmel és szeretettel köszöntöm Udvardy György érsek atyát a Szent Péter-bazilikában, egy nappal azután, hogy a Falakon kívüli Szent Pál-bazilikában bemutatta a szentmisét az 1200 zarándoknak!
– Nagy öröm volt találkozni a zarándokokkal, illetve önmagában az a tény, hogy a Szent Pál-bazilikában ünnepelhettünk. Pál apostolra úgy tekintünk, mint a misszió nagy emberére, aki elmegy a föld végső határáig, és hirdeti minden népnek Jézus Krisztus evangéliumát: hogy ő él, hogy megváltott bennünket és élettel ajándékozott meg minket. Már pusztán az is megerősítő, hogy e falak között gondolunk minderre. De jó azt is látni, hogy ez a hit kultúrát teremt. Ezek a falak, az épületek, amiket egész Rómában látunk, mindaz, ami a kereszténységből megszületett, a hit kultúrája, ami segít minket abban, hogy méltó módon tudjunk élni, hogy emberségünket jól tudjuk értelmezni.
És természetesen segít abban is, hogy az Egyház – a szó igazi értelmében vett – tradíciójában részt tudjunk venni. Ami azt jelenti, hogy a krisztusi hit, amit kaptunk és mi magunk fontosnak tartunk, átjár bennünket, de felelősséget is érzünk azért, hogy mások számára átadjuk azt. Tehát a tradíció – ami élő, eleven és dinamikus – fontosságával is találkozunk itt, és Róma ebben meg is erősít bennünket.
– Homíliájának egyik fontos gondolata a találkozás volt. Rómában találkozhatunk a hitünkkel, egymással, az egységgel, illetve az egységre törekvés vágyával. Hogyan tudjuk ezt átmenteni a mindennapokba?
– Az egység Isten nagy ajándéka. Jézus a főpapi imádságában kiemelt helyen könyörög az egységért, és úgy mutatja be mint Isten ajándéka, a Szentlélek műve, de amiért erőfeszítéseket kell tennünk. Szívünk is arra vágyakozik, hogy egységben legyünk szeretteinkkel, a teremtett világgal, a kultúrával és a társadalommal. De látjuk azt is, hogy ezt az egységet nagyon könnyű megroppantani. Akár önzéssel, akár a személyes érdekünk előtérbe helyezésével, akár például azzal, hogy az Egyház hitét nem ismerjük jól, vagy csak érzelmi alapon akarjuk megközelíteni, de akár azzal is, hogy engedjük, hogy a hitünkkel kapcsolatban is erőre kapjon a véleménykultúra. A zarándoklat e téren is egy nagy ajándékot tartogat számunkra: megmutatja az egységet, amit befogadunk és amit meg kell becsülnünk, és ami felé mindig törekednünk kell.
Számunkra az Egyház jeleníti meg ezt az egységet. És úgy tekintünk a mindenkori pápára, Krisztus földi helytartójára, mint aki ezt az egységet nem csak szimbolizálja, hanem meg is valósítja. Így tekintünk Ferenc pápa szolgálatára is, miközben látjuk, hogy a kultúránk mennyire változik, hogy az egység fogalma alatt is sok mindent lehet érteni, töredezetté tud válni, tud saját érdekeink szerinti egységként megjelenni. De a zarándoklat megerősíthet minket abban is, hogy az Egyház egységét tekintsük a magunk számára követendő példának.
– Mi lehet ennek a zarándoklatnak a gyümölcse azon túl, hogy természetesen hálaadás és köszönet Ferenc pápa tavalyi magyarországi apostoli látogatásáért?
– Nagyon nagy ajándéka Istennek, a Szentléleknek, hogy van emlékezőképességünk. Úgy szoktunk gondolni erre, mint ami természetes: magától értetődő, hogy képesek vagyunk felidézni érdekes dolgokat az életünkből. Pedig az emlékezés több ennél, szerves, integráns része az életünknek.
A múltunk bennünk él, újra tudjuk élni, újra tudjuk értelmezni – nem átértelmezni, hanem mélyebben megismerni. Ezért fontosak a találkozások, az élményszerű alkalmak, amikor az emlékezésnek ezzel az összetett dinamikájával idézzük fel az együtt átélt eseményeket. Különösen igaz ez a hit élményeivel kapcsolatban: az emlékezés teszi azokat igazán erőssé, értékessé. Miért? Vallásos élménye mindenkinek van, de hogy ebből lesz-e vallási tapasztalat, ami erőt, értékrendet ad, ami túlmutat a pillanatnyi érdekeken, az azon is múlik, hogy a rá való emlékezésben mennyire fontos számunkra, hogy Jézus Krisztus, az ő feltámadása áll-e a középpontban mint értelmezési pont. Ez a zarándoklat ezt is szeretné megerősíteni.
– Az elmúlt egy év során tapasztalt-e olyan lelki gyümölcsöket, konkrét eseményeket, amik Ferenc pápa első vagy második magyarországi látogatásához köthetők?
– Jézus Krisztus személyének szinte spontán kiemelkedését tapasztalom. Szeretnénk jobban megismerni őt akár a katekézisek során, de többször hivatkozunk rá társadalmi kérdések kapcsán is. Persze ez sokszor kiválthat polémiát, olyan véleményeket, amelyek nem pozitívak, de mindehhez hozzá tartozik a hitért való küzdelem is.
Illetve azt is tapasztalom, hogy a „közép-európai vallásossággal” kapcsolatban – amiben benne élünk, ami természetes a számunkra, és nagy érték, de amiről néha talán azt gondoljuk, túlhaladott életforma – megláttuk, milyen nagy erőt tud adni. Éppen a tradíció okán, és mert Jézus Krisztus az értelmezési pontja. Tehát az elmúlt egy év számomra mindezek újragondolásának az ideje is volt, és ezt látom sok közösségben is.
– Mit kíván a híveknek, akik innen most hazatérnek saját egyházmegyéikbe, közösségeikbe?
– Ferenc pápa apostoli látogatásának középpontjában Jézus Krisztus személye állt mint a jövőnk. Ezt szeretném én is felmutatni, és ezt kívánom mindenki számára: hogy a jövő egy isteni jövő, reménnyel teli jövő legyen, ami nem egy rövid távú jobb lét vágya, hanem az örök élet reménye. Amiért természetesen akarunk küzdeni, emberhez méltó kultúrát, társadalmat formálva. És ez bizony, felelősségünk is.
Köszönjük szépen Udvardy György érsek atyának a szép gondolatokat!
- Köszönöm szépen! Isten áldását kívánom az Önök szolgálatára!
Köszönjük!
(Lejegyezte: Szalontai Anikó, Magyar Kurír)
