„Felemelt tekintet” – Sajgó Balázs atya elmélkedése Húsvétvasárnapra

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

Egyszer valaki lakást keresve, nagyon kedvező feltételeket lát az apróhirdetésben. Ezért aztán elmegy ez a leendő vásárló, körbenéz a házban és megelégedéssel állapítja meg, hogy minden úgy van, ahogy az a hirdetésben megfogalmazásra került. Nagyon izgatottá válik, hiszen nem is gondolta, hogy ennyire olcsón meg tudja vásárolni azt a csodás ingatlant. Még egyetlen dolog van, amit nem látott. A hirdetésben az is szerepel, hogy az ingatlanhoz hatalmas kert is tartozik, ezért azt is meg szeretné nézni.

Az ingatlan tulajdonosa a hátsó ajtón vezeti ki a leendő vevőt, és amikor kinyitják az ajtót, a vásárló nagyon megdöbben, hiszen a telek olyan kicsi, hogy amint kilépnek a házból, az ajtóhoz egészen közel van a kerítés. A vásárló nagyon felháborodik: „Uram, hogy volt magának bátorsága leírni azt, hogy hatalmas telek is tartozik ehhez az ingatlanhoz? Hogy lehet ekkorát hazudni?”

Erre az eladó a következő választ adja: „Én nem hazudtam, pontosan úgy írtam, ahogy az van! Ez a telek valóban hatalmas – fölfelé.”

Ha a földi életet nemcsak horizontálisan szemlélem, földre szegezett tekintettel élem, hanem gyakrabban tekintek FELFELÉ is, akkor megnyílik az Ég, meghallom bensőmben Isten Szavát, és felvillan a feltámadás fénye!

A húsvéti szentidő első hetében Mária Magdolna keresése segíthet nekem is abban, hogy megnyíljon az Ég. Ezt a nőt figyelve jobban megérthetem őt és felnyílhat szemem, hogy meglássam a láthatatlant.

Ő először az ember Jézust keresi. Azt az embert, Akivel találkozott, Aki feltárta neki életének értelmét, Aki visszaállította őt emberi méltóságába és Aki megmutatta neki, miként válhat az Ő tanítványává.

Ez a Jézus azonban nemcsak a tanítványságra tanította meg őt és nemcsak azt mutatta meg neki, hogyan kell élni, hanem azt is: miképpen lehet Vele meghalni.

Ha én is azt a Jézust akarom követni, Aki a Szentírásból szól hozzám, akkor már nagyon jó úton vagyok, de el kell jutnom a sírhoz is. El kell mennem Jézus sírjához, hogy ráébredjek: nekem is meg kell halnom. Már ebben az életben, többször is!

Ha ezt megtanulom elfogadni – már e földi életemben! – akkor eljutok a keresztény élet következő szintjére: találkozom a Feltámadott Krisztussal. Miközben a sírt nézem, mint Mária Magdolna, már mögöttem áll az Élet.

A sírra azért kell rátekintenem, hogy aztán vegyem le a tekintetem róla. A rátekintés a halállal való szembesülés miatt fontos, hogy azután megforduljak és a mögöttem és mellettem álló emberben is felismerjem Krisztust. Ez a feltámadás kezdete!

Ha túl sokat siránkozom a sírnál, akkor megkeseredik az életem. Ha túl sokat siránkozom a sírnál, akkor csak lefelé nézve élek és beszűkül az életem.

A feltámadás Jézus sírjánál születik meg. Az Ő sírjához kell elmennem azért, hogy ne akadjak el az én síromnál és töltsem siránkozásban, keserűségben az életem. Így válhatok valóban a Feltámadt Krisztus tanújává!

Ha Jézus sírjára tekintek, akkor eljutok Krisztushoz.

Meghalhatom bensőmben, de akár kívülről is a fehérbe öltözött angyalok – a hírvivők szózatát: „nincs itt, feltámadt” (Mt 28,6). Akkor majd észreveszem, hogy a Feltámadt Krisztus már nemcsak mögöttem, hanem fölöttem is van.

A szent sírral való szembenézés segít abban, hogy megtanuljunk FELFELÉ is nézni. Az égiekre irányuljon figyelmetek, ne a földiekre (vö. Kol 3,1-3).

Krisztus feltámadt és felfelé irányítja figyelmemet. Úgy éljek itt lent, hogy lássam Őt – Fent és Bent. Mindenhol. Ez a húsvéti hit kezdete! Ennek fellobbanását kívánom mindenkinek! Újra meg újra!