Egység Krisztusban Istennel – Sajgó Balázs atya elmélkedése Húsvét 5. vasárnapjára
Jézus az Ő földi élete alatt ezt a küldetést teljesítette be, egészen Krisztussá vált. Ez a küldetés pedig nem más, mint megmutatni az isteni élet útját és beteljesíteni ezt az életet. Jézusnak a krisztusi életében teljesen felragyog az Isten.
Így joggal nevezheti magát szőlőtőnek, hiszen mindig azt tartotta szem előtt, hogy az Atya munkálkodjék rajta és Őbenne – Szentlelke által. Jézus hasonlatában tehát az Atya a szőlőműves, Jézus pedig Krisztusként az igazi szőlőtő.
Ha egyénként Krisztust tartom szem előtt, azt az életet élem, amelyet Ő elénk élt az Atya Isten tetszésére, akkor élem meg igazán szőlővessző mivoltomat. Ha egyénként tudom, hogy szőlővessző vagyok, akkor csak annyi a feladatom, hogy rajta maradjak a szőlőtőn, Krisztuson, és az Ő életét tanuljam, éljem, hiszen csak azt élve tudom jól tanulni. Az információk szükségesek, de transzformációt – igazi megváltozást – csak a Krisztusban való élet ad. Ha erről a Tőről leszakadok, elindul az elszáradás folyamata és nem tudok gyümölcsöt teremni.
A Krisztusban való élet, a Szőlőtőn való élet, a Szőlőtőben levő nedű ad igazi életet. Ezért szükséges rajta maradnom, másokkal együtt.
Ha ugyanis elkezdem élni ezt a krisztusi életet, akkor találkozni fogok azokkal, akik szintén erre töreksznek, és akkor Krisztusban közösségként élünk.
Ha nem akarok ránézni a másik emberre, nem kapcsolódom hozzá, keresve benne is az elrejtett Krisztus-arcot, akkor az történik, amelyet a befejező történet tár elénk:
Hat ember az Északi-tenger eldugott szigetén találta magát. Nem volt sokminden birtokukban, de mindegyiknél volt egy darab fa.
Középen egy kis tűzrakás tüzelő hiányában kihunyóban volt, azelőtt még valakik tüzelhettek. A hideg pedig egyre elviselhetetlenebbé vált.
Az egyik közülük egy nő volt, de a fellobbanó láng egy sötétbőrű bevándorló arcát világította meg. A nő észrevette. Összeszorította ujjai között fadarabját: miért használja el fáját, hogy melegítsen egy naplopót, aki azért jött, hogy elvegye a kenyeret és a munkát?
A mellette lévő férfi felismert valakit, aki nem tartozott az ő pártjához. Soha nem fecsérelte volna el szép fadarabját egy politikai ellenfélre.
A harmadik rosszul öltözött ember volt és még jobban összehúzta kopott kabátját, elrejtve fadarabját. Azt gondolta, a szomszédja minden bizonnyal gazdag. Miért használja faágát egy pénzeszsákra?
A gazdag ember, ahogy ott ült, javaira gondolt: két villájára, négy autójára és tetemes bankszámlájára. Mobiltelefonja akkuja lemerült. Fadarabját mindenáron meg kell őriznie, nem pedig azokért a lustákért és ügyefogyottakért elhasználnia.
A bevándorló sötét arca bosszúálló lett a kialudt tűz halvány fényében. Szorosan összezárta ujjait fadarabján. Jól tudta, hogy azok a fehérek mindnyájan lenézik. Soha nem tette volna fáját a tűz parazsára.
A szomorú csoport utolsó tagja kicsinyes és bizalmatlan volt. Nem tett semmit, amiből ne származott volna haszna. Csak annak adni, aki ad: ez volt kedvenc szavajárása. Azt gondolta: drágán kell megfizetniük nekem ezt a darab fát.
Így találtak rájuk: öklükben szorították a fadarabokat, mozdulatlanul a fagyhalálban. Nem a külső hidegtől haltak meg, hanem a belsőtől.
A húsvéti ötven nap egyben előkészület a Pünkösdre is. A húsvéti ötödik vasárnap evangéliumának hasonlata és a történet két utat tár elém: megmaradni Krisztusban, Őbenne élni egyénenként és közösségként vagy a magam életét élni.
Szerintem, tudjuk, melyik a helyes út!
