Közelség: Sajgó Balázs atya elmélkedése Szentháromság vasárnapjára

Egy kisfiú megkérdezi édesapját: – „Édesapám, mondd, mégis mekkora Isten?” Az apa ezt hallva az égre pillant, és meglátva egy repülőt, visszakérdez: – „Szerinted milyen nagy az a repülő?” A fiú így válaszol: – „Hát kicsi, apa! Alig látom...”

Ezután a férfi elviszi a kisfiút egy hangárhoz, megállnak az egyik repülővel szemben, és ott ismét megkérdezi tőle: – „És most mekkora ez a repülő?” A kisfiú elcsodálkozik: – „Ó, hát ez hatalmas!”

Ekkor az édesapa folytatja a beszélgetést: - „Látod, így van ez a jó Istennel is. Az, hogy Ő mekkora, az a Közötte és a közötted levő távolságtól függ. Minél közelebb vagy Hozzá, Ő annál nagyobb lesz az életedben, kicsim!”

C.G. Jung, a híres svájci pszichiáter és pszichoanalitikus nagyon kritikusan viszonyult keresztény örökségéhez, mert keresztény ismerőseiben nemigen látta az átalakulást – azt, amit ő „teljességre törekvésnek” nevezett. Helyette egy olyan vallási hagyományt látott, amely a külsőségekre figyel, moralizál, és nem képes valóban átalakítani embereket vagy kultúrákat. Ez kiábrándítóan hatott rá, de azt is elmondhatjuk róla, hogy nem volt sem ateista, sem keresztényellenes. Meggyőződése volt, hogy valamennyiünkben él Istennek egy belső „archetípusa”, amit ő „a teljességre törekvés ösztönének” nevezett.

Egyre erősebb bennem is az a meggyőződés, hogy Istent inkább fent keressük, mint lent és bent. Ezért olyan távoli és ezért nem értjük, s ezért nem is élhetjük a kereszténységet. Pedig ott van bennünk, mindenkiben kivétel nélkül az a belső törekvés a teljességre. Ez egy belső program és a bennem élő szeretet sürget, hogy ez kibontakozzék... Ez pedig a Szentháromság titkával lehetséges.

A Szentháromság titka azt jelenti: Isten maga is Kapcsolat, Kapcsolatban él, nincs egyedül. Az Atyából, mint Forrásból indul, kiáramlik az Élet folyamatosan, a Fiú által a Szentlélekben. És ez nem egy zárt kör, hanem nyitott a negyedikre, az Emberre, aki ezen a vonalon tud visszakapcsolódni az Atyához. És másokhoz.

Nem alá- és fölérendeltség van tehát közöttük, hanem mellérendeltség. Atya és Fiú gyönyörködnek a Kapcsolatukban, Aki maga a Szentlélek. Az Ember pedig a Szentlélekben kapcsolódhat Istenhez – és a másik emberhez.

Csak akkor tudok egészségesen kapcsolódni a másik emberhez, ha Istenben teszem mindezt.

Ő pedig nem távoli! Az egész üdvtörténet pontosan arra mutat rá, hogy Isten egészen közel van, ezért jön el Jézus is, hogy ezt elmondja, ezért jön a Szentlélek, hogy bevonjon az isteni körbe, az „isteni léttérbe”, ahogy ezt Urunk mennybemenetelén elmélkedve fogalmaztuk. Ő tehát nemcsak valahol fent van, hanem mindenütt: tehát lent is és bent is. Mindent átjár, mindent áthat. Mindenható, mindent átható!

„Benne élünk, mozgunk, és vagyunk” (ApCsel 17,28)

A Szentháromság hittitkán elmélkedve, a tengerben úszó osztriga példája jut eszembe. Ha ez az élőlény egy kicsit kinyílik, az óceán egy kicsit belehatol. Ha jobban kinyílik, az óceán jobban belehatol. Ha teljesen kinyílik, az óceán egészen elárasztja, betölti. Mondhatjuk azt, hogy az osztriga tartalmazza az óceánt? Természetesen nem. Sokkal inkább az óceán tartalmazza és tölti be őt.

Bennem is csak akkor él az élet, ha azt hármasságában szemlélem: az egy elve magányhoz vezet, a kettő elve széthúzáshoz – a vagy-vagyhoz, a három elve a mozgás, az áramlás... Nem az egyik emberben van csupán, és nem is a másikban, hanem a kapcsolatban. VAGY-VAGY helyett IS-IS.

A Szentháromság be akar vonni folyamatosan az Ő életébe, áthat mindig, csak az a kérdés, hogy elzárkózom, vagy hagyom, hogy rajtam keresztül is áramoljon és másokhoz is eljusson?