Őrület: Sajgó Balázs atya elmélkedése az évközi 10. vasárnapra

A mi Urunk és Mesterünk az Ő szavaiban, tetteiben és egész földi életében folyamatosan egy olyan Istent mutat be, Aki feltételek nélkül és teljesen, egészen szeret, Akinél nem szerepel a „de” és a „ha” szócska. Isten „őrült” szeretete ez, amelyet Jézus is elénk élt egész földi életében.

Az évközi tizedik vasárnap evangéliumában két csoportnak a Jézushoz való viszonyulását szemlélhetem: a rokonokét, akik elérnek arra a pontra, hogy Jézust őrültnek tartják és az írástudókét, akik azt gondolják Jézusról, hogy az ördöggel cimborál.

A rokonok elfogadják Jézust mindaddig, amíg nem kezdi „feszegetni a határokat”. Amíg Jézus nem feszíti szét a kereteket, amíg minden a normális mederben halad, addig nekik sem kell változniuk. Amikor aztán Jézus mértéktelenül kezd szeretni mindenkit, az már nekik sok. Inkább kinevezik őrültnek, minthogy közelébe mennének és próbálnák kicsit is megérteni.

Amíg nem megyek valakihez egészen közel, távolról biztosan félreismerem. Nem lehet helyes ismeretem senkiről és semmiről, ha távolról alkotok ítéletet.

Ha távolról ítélkezem és nem akarom a másik embert szívvel is érteni, akkor bizony én is a rokonok csoportjába tartozom. Ha pedig távolról figyelek mindent és mindenkit – akkor magamtól is távolodom és növekszik bennem a félelem – önmagamtól is.

Igen, mert ha közel megyek máshoz és közelről akarom érteni a másikat, magamhoz is közelebb kerülök és növekszik bennem az ismeret. Ha pedig növekszik bennem az ismeret, akkor egyre kevesebbet ítélkezem, mert az ismeret növekedésével növekszik a szeretet is. A szeretet pedig mindig „továbbfeszíti” a határokat.

Amíg távolról szemlélek másokat, mértékkel szeretek. Amikor eldöntöm, hogy közelebb megyek a másik emberhez, akkor mértéktelenül – hiszen az igazi szeretetnek nincs és nem is lehet mértéke.

Ennek a „mértéktelen szeretetnek” a megélésére kap meghívást Istentől minden ember.

Ez a „mértéktelen szeretet” zavarja az írástudókat is, akik azt gondolták Jézusról, hogy Belzebubnak, az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöt. Ezért írást tudók ők és nem Írást élők!

Az Írást élők azok, akik hallgatják – és nemcsak hallgatják, hanem meg is tartják, amit Jézus mond nekik. Akik így Őrá bízzák magukat, és többé nincs „de” és nincs „ha” szócska a szótárukban. Akik szívükben őrzik az Úr szavait és így harmincszoros, hatvanszoros és százszoros termést hoznak életükben (vö. Mk 4,1-10).

Az ilyen emberek tanítványokká válnak, „megőrülnek” Krisztusért, nem akarnak másról tudni, csak Jézus Krisztusról, a Megfeszítettről, ahogy Pál apostol találóan fogalmazta meg (vö. 1 Kor 2,2), még akkor sem, ha ezért megfeszülnek vagy megfeszítik őket. Ezek az emberek azok, akiken látszik és érződik ez az „őrület”, nem méricskélnek, hanem szeretetben adják oda magukat másnak, mert Istenben élnek. Istenben és a szeretetben élni ugyanazt jelenti az evangélium értelmében, ahogy szent János ezt megfogalmazta egyszer és mindenkorra: „Isten a szeretet.” (1 Jn 4,16). Az ilyen emberek szeretik, amit tesznek, mert szeretnek élni, hiszen Istenben és Istenből élnek. Tűz van bennük, mert Isten Szentlelke él bennük. Ugyanaz a lelkület, ami Krisztus Jézusban is volt (Fil 2,5-11).

Amíg kívülről élek, addig nem akarok igazán megtérni. Jézushoz akkor kerülhetek egészen közel, ha nemcsak befogadom Őt, hanem követem is. Nem elég kerülnöm a rosszat és a bűnt. Sokkal fontosabb terjeszteni a jót. A sötétség ellen nem az a legnagyobb fegyver, ha panaszkodom miatta, hanem az, ha világosságot gyújtok.

Jézushoz csak belülről szemlélve, őszinte kíváncsisággal lehet közel kerülni. Ugyanígy a másik emberhez is. És magamhoz is - belső csendben. Időt adva magamnak. Minden más külső figyelgetés csak hiú kísérlet, amely magyarázkodásba torkollik és minden kifogást megtalál, csak éppen ne kelljen megváltoztatnia magatartását. Minden kifogás nyafogás!

Ha valakit belülről figyelek őszinte kíváncsisággal, akkor megváltozom. A rokonok nem akartak. A farizeusok sem. Én hol állok?