A (r)égi látás betegségei - Sajgó Balázs atya elmélkedése az évközi 18. vasárnapra

Egy férfi búskomoran ül a padon és éppen arra jár egy rendőr, aki rákérdez szomorúságának okára. A férfi elmondja, hogy néhány hónapja meghalt a nagyapja, és ráhagyott százezer eurót és néhány autót. A rendőr csodálkozik: „Ez nem úgy hangzik, mint amin keseregni kellene.” „Igen, de még nem hallotta az egész történetet – folytatja a férfi: a múlt hónapban a nagybátyám egy millió eurót hagyott rám.” A rendőr megrázza a fejét: „Nem értem. Akkor miért olyan boldogtalan?” A férfi így válaszol: „Ebben a hónapban még senki nem hagyott rám semmit.”

Komolyra fordítva a szót, biztosan találkoztam már én is olyan emberrel, (ne add Isten, lehetek én is az az ember! ), aki boldogtalan, bármit is birtokol, mert mindig csak kapni, birtokolni szeretne. Elfelejti azt, ami az élet lényegét képezi és amit még az emberi szervezet életéhez szükséges levegővétel is egyértelműen sugall: a kapok és adok váltakozása.  

A csodálatos kenyérszaporítás után az emberek újra keresik Jézust. Olyan emberek, akik látták a csodát, jóllaktak és újra éhesek. Már látnak, de még nem teljesen – és ezért helyesen sem.

Az elmúlt héten előtárt látás ki-és újra felülvizsgálására van szükség. Lelki életemben is előfordulhat – és sokszor bizony azon kapom magam, hogy elő is fordul! – a közel- és távollátás betegsége.

Az évközi tizennyolcadik vasárnap evangéliuma alapján a lelki rövidlátás azt jelenti, hogy a kenyeret látom, de a péket nem! Az ajándékot látom és várom, de az Ajándékozót nem! Erre akarja Jézus felnyitni a szemem. Ő az igazi Szemorvos, aki képes engem visszahelyezni a megfelelő látásmódba, hogy ne csak nézzek, hanem lássak is. A lelki rövidlátás azt jelenti, hogy nézek, de nem látok elég messze, megrövidült a látásom.

A lelki távollátás pedig azt jelenti, hogy az ember annyira messze lát, hogy nem látja meg a mellette élőt, a közel levőt. Ez is gyógyítást igényel. Könnyebb szeretni az északi sarkon élőt, mint azt, akivel nap mint nap találkozom. Mint azt, akit ismerek, és mégis szerethetem.

Kérjem az Atya és Fiú Szentlelkét nap mint nap, hogy világosítsa értelmem, s így tisztán láthassak. Erősítse akaratomat, s akkor a jót keresem mindenben és mindenkiben. Ne azt keressem, amivel elromolhatnak a barátságok, emberi kapcsolatok, hanem amivel javulhatnak. Pontosabban: Akivel, és Aki által javulhatnak! Ezt pedig segíti az Élet Kenyerével való rendszeres táplálkozás. Szükséges mindehhez a rendszeres idő, egy hely, és a tartalom. Másképp szétesik az életem. Az idő, a hely és a tartalom a keret, amelyben ápolhatjuk a kapcsolatot az Örökkévalóval, a Maradandóval. Ennek földi megmutatkozása, megjelenítése pedig az Oltáriszentség, Aki összetart, megtart engem – másokkal együtt!

Jézus túlmutat a romlandó eledelen és az Élet Kenyerének nevezi magát.

Ez azt jelenti számomra is: túl kell lépnem azon, hogy mindig csak kapjak és tanuljam el Mesteremtől azt, hogy jóízű életet éljek. A jóízű élet természetes és közvetlen életet jelent. A jóízű ember önmagát adja, ízfokozók nélkül. Nem műéletet él látszatokkal fűszerezve, hanem isteni sugárzásban, feltűnés nélkül.

Nehéznek tűnik, de megpróbálhatom...