Kalitkába zárt egerek: Sajgó Balázs atya elmélkedése az évközi 29. vasárnapra

A 8. zsoltár tanúsítja, hogy az embert Isten „dicsőséggel és fénnyel” koronázta: „Ugyan mi az ember, hogy törődsz vele, * az emberfia, hogy gondod van rá? Kevéssel tetted kisebbé az angyaloknál, †dicsőséggel és fénnyel koronáztad, *fölébe emelted kezed műveinek”.

A zsoltár eme egyértelmű és döbbenetes kijelentéseinek ellenére az ember mégis a másfajta dicsőségre, evilági hatalomra és fényre törekszik. Pedig mindenkiben ott ragyog Isten dicsőséges fénye, hiszen Isten képe és hasonlatossága vagyunk.

Mégis miért kell nekem sokszor a másik fény? Ez a mulandó… Azért, mert hajlamos vagyok félelmeimre hagyatkozni.

Kísérletet végeztek egerekkel. Az egyik szobába helyeztek párat, s azok jól érezték magukat. Ettek, ittak, szaporodtak, jól érezték magukat. Egy másik szobába is helyeztek párat, s egy macskát is, amely zárkában volt, nem tudott kijönni. Míg az előbbiek szépen éldegéltek, ez utóbbiak tönkrementek. Elpusztultak, s szaporodni sem tudtak, mert érezték, látták a macska közelségét. Hiába volt elzárva az a macska, bennük volt a félelem. Tönkrementek, mert a macska alatti terrorban éltek.

A félelem az élő hit ellensége. Az élő hit ugyanis arról ismerhető fel, hogy a lehetetlent is megpróbálja! Ehhez azonban folyamatos, rendszeres gyakorlás szükséges. A hit gyakorlása olyan, mint izmaim folyamatos mozgatása, feszegetése. Ha feszítgetem, fejlődik. Ha nem, elsorvad. Cselekvő hit csak akkor születhet, ha gyakorlok!

Ez az élő, cselekvő hit vezet rá az élet lényegére, amelyről az évközi huszonkilencedik vasárnap evangéliumában beszél az Úr Jézus: az igazi uralom szolgálat! Szolgálat lehet minden, amit mindennapjaimban teszek: a konyhai munkától elkezdve, az utcaseprésen keresztül egészen a „legnagyobb funkciók” betöltéséig, minden, de minden! Ha ezeket a dolgokat nem végezném el, minden bizonnyal nagyon meglátszana. Ha pedig rendszeresen végzem, akkor munkálom magamban azt a bennem is lévő fényt, amit Isten egyre jobban felszínre akar hozni. Az igazi fény, Isten fénye bennem a Szentlélek által!

Ha felragyog a hit fénye, akkor már nem kell félnem a „macska zárkájától”, a gonosz fenyegető jelenlététől, mert nem tud semmit sem tenni. Isten mindig nagyobb és nem enged meg többet, mint amit megbírok! Nem hagy cserben még akkor sem, ha sokszor a látszat az ellenkezőjét mutatja.

A Zebedeus-testvérek különlegeset kérnek Jézustól: egyik jobbjára, másik baljára üljön majd Isten országában. A többiek neheztelni kezdenek rájuk, mert lényegében ezek ketten rátapintottak a mindegyikükben – és a sokszor bennünk is rejtőző – titkos vágyra. Különben nem neheztelnének rájuk.

Jézus nem erre ad választ, hanem kiemeli a lényeget: a szenvedésben mindannyian részesülnek. Azt nem lehet megkerülni, hiszen az áldozatok útján jutok el a dicsőségbe, ahol látom Isten fényét. S akkor felismerem a magamét Őbenne. Akkor helyes ugyanis az életmódom, ha Benne élek, mozgok és vagyok. Ez pedig nem megy hitgyakorlás nélkül.

A hit olyan, mint egy pohár víz. Kezdetben a pohár is kicsi, ezért könnyű feltölteni, de a poharat újra meg kell tölteni. Az a víz, ami gyerekkorban elég volt, az nem elég felnőtt korban. Azok az ismeretek, amelyeket megtanultam kiskoromban, nem tart meg nagykoromban. Nem elég. Nem lehet abból élni.

A hit nem elégszik meg a papírkereszténységgel. Jó a papír arra, hogy ne éljek vissza. De nem elég!

Az igazi hit abban segít, hogy a bennem lévő fényt akkor hozzam ki igazán, ha szolgálok. Nem „rabszolgálok”, hanem szolgálok. Az Istennek tett szolgálat nem megfoszt, hanem gazdagít. Próbáljam ki mindennap újra és újra. Megéri.