Interjú Makkai László lelkigondozó atyával a papok identitás-válságának a kezeléséről
P. Vértesaljai László SJ – Vatikán
Lehetnek – e papok krízisben? Amennyiben igen, akkor kitől kérnek segítséget, hogy életük megpróbáltatásain az imádság és a hit túlmutató dimenzióin segítő kapcsolatai is legyenek a krízisbe került lelkészeknek. Dr. Makkai László atya több, mint tizenöt éve kutatja a krízis lélektan segítségével, hogy hogyan lehet mielőbb segítséget adni papjainknak. Milyen jelek vezethetnek arra, hogy krízisben van egy egyházi személy. Mit tehet egy egyházmegye és hol van az egyén felelősége a krízisbe maradás tekintetében. Milyen megoldások lehetnek arra vonatkozóan, hogy minimalizálják az egyházi személyek kríziseit.
Ezekre a kérdésekre próbál Makkai atya választ adni a könyvével, melynek legfontosabb szempontjairól kérdeztük abban a riportban, melyet október 15-én készítettünk a Vatikáni Rádióban.
„Többnyire épen marad az Istentől kapott „meghívás”, ám a „küldetésben” történhet megtorpanás, amikor a pap nem találja annak a célját vagy értelmét. A krízislélektan szerint ez nem betegség, hanem átmeneti, hosszabb-rövidebb ideig tartó állapot, egy olyan tünet-együttes, amiből később lehet depresszió, kiégés, vagy olyan mentális betegség, melynek kezelése hosszabb folyamatot igényel.
A pasztorál-pszichológia azzal foglalkozik, hogy a Szentíráson keresztül gyógyítsa az embert és ehhez hozzáteszi a pszichológiát, mint tudományt. Krisztus maga is megélt a Getszemáni-kertben egy agóniát, egy küzdelmet, mely egyfajta krízisnek tekinthető, hisz mondja is, hogy „Atyám, ha lehetséges, vedd el ezt a kelyhet”, de azonnal hozzáteszi „Mindazonáltal ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem amint te” (Mt 26,39). Ehhez hasonlóan mi is mindnyájan megéljük a magunk Getszemáni-kerti kríziseinket.
A papság krízisei mindig is léteztek, ma talán a média azonnal hozza azokat, sőt fel is nagyítja, pedig nem rosszabb a mai papság, mint ami volt 20-30 éve. A hivatás-válságok jelen vannak az élet más szektorában is, orvosoknál, nővéreknél, vagy a szociális szférában dolgozók esetében is, mert ők is hasonló kríziseket élnek meg. Mi lelkipásztorok talán sokkal szélesebb spektrumon tudunk megküzdeni a kríziseinkkel. Nekünk van egy vertikális-függőleges síkunk, ami bekapcsol minket, az imaéletünket az Istenbe és így a Szentírás, a szentmise, egy lelkigyakorlat, egy zarándoklat erőforrás tud lenni. Az amerikai katolikus püspöki kar jelentette meg a 2003-2004 és 2007-2008 között amerikai katolikus papok körében végzett kutatás eredményét, melynek ezt a meglepő címet adták: Miért boldogabbak a katolikus papok? Azért boldogabbak ők, mert jobban és hatékonyabban ki tudnak jönni a krízisből, mint a többi ember.
A krízis kezelésének első mozzanata, hogy az érintett ismerje fel azt az életében, fogadja el és azonnal kérjen segítséget, tehát merjünk kérni segítséget! Fontos a prevenció, a megelőzés, és a megoldás, a kezelés felkínálása akár egyházmegyei szinten is. Végül nagyon fontos a segítőkkel való együttműködési készség.
A mai fiatal papok tudnak erről, ugyanakkor a lelkipásztori célokra is jól használható közösségi média nagy kihívást jelent számukra, ami a függőség veszélyét hordozza, vagy éppen a narcisztikus hajlamot erősíti, hogy hányan is kedvelnek engem…
