Molnár Antal előadása a Pápai Gergely Egyetemen a „rutén baziliták balkáni működéséről”

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

Rutszkij református nemesi családban született, a prágai jezsuitáknál katolizált, majd belépett a vilniusi bizánci rítusú kolostorba. 1613-tól a kijevi egyesült rutén egyház metropolitája lett, működésének 22 éve alatt a rután egyház sokat lépett előre a kora újkori felekezetté válás útján. A konferencia olasz, amerikai, ukrán, lengyel, litván és román előadói Rutszkij felekezetszervező tevékenységének legfontosabb aspektusait vizsgálták, de kiemelt téma volt a rutén baziliták római jelenlétének színtere, a Szent Szergiusz és Bacchus-templom és a hozzá tartozó bazilita kolostor is. Izgalmas előadások hangzottak el Rutszkij alakjának tovább éléséről és kultuszáról a rutén, majd az ukrán görögkatolikus egyházban.

Molnár Antal történész professzor, az ELTE Történeti Intézetének igazgatója, a Pápai Történettudományi Intézet tagja a rutén bazilita szerzeteseknek a balkáni missziókban betöltött szerepéről beszélt a 17. század első felében. A kérdés azért izgalmas az ukrán egyháztörténet számára, mert ezzel a tágabb délkelet-európai aspektussal a rutén egyház története kilép a regionális perspektívából, és transz-regionális jelentőséget nyer. A rutének breszti uniója (1596) volt az első igazán sikeres unió a kora újkori Kelet-Európában, így ezt a tapasztalatot a barokk pápaság kamatoztatni kívánta az ortodox egyházak közötti missziós tevékenysége során. Ennek érdekében előszeretettel támaszkodott a rutén baziliták tanácsaira és tevékenységére mind Rómában, mind pedig a balkáni missziókban. Molnár Antal előadása bemutatta ennek az együttműködésnek a területeit és fázisait, illetve rámutatott arra, hogy a „breszti modell” alkalmazására az Oszmán Birodalom eltérő feltételrendszere között nem volt lehetőség, míg a Magyar Királyságban és a Habsburg uralom alá került Erdélyben a bizánci rítusú keresztények számára az identitás megőrzésének egyik kompromisszumos, de lehetséges alternatíváját kínálta.