Amíg ma van: Sajgó Balázs atya elmélkedése az évközi 33. vasárnapra

Szent Márk evangélista szerint Urunk és Mesterünk ijesztőnek tűnő képekkel ecseteli Krisztus második eljövetelének előzményeit: „...a nap elsötétedik, a hold nem ad világosságot, a csillagok lehullanak az égről, és a mindenséget összetartó erők megrendülnek.” (Mk 13,24-25) Röviden: a világot fenntartó hatalmas erők sem nyújtanak végleges biztonságot. Amit azonban Urunk ezután mond, az mindent felülír: „Ég és föld elmúlnak, de az én igéim soha el nem múlnak”. (Mk 13, 31)

Mindennapjaim nehézségeiben világos üzenet ez: van egy örök biztonság, amelyhez visszatérhetek. A körülmények sokszor felkavarhatják érzelmeimet és gondolataimban zavarttá válhatok, a viharok kimozdíthatnak nyugalmamból, Isten igéi azonban soha el nem múlnak.

A Szentírás egyes értelmezői szerint Jézus a világ végére utal, mások szerint Krisztus második eljöveteléről van szó. Bárhogy is legyen, figyelmemet az egyetlen lényeges dologra akarja terelni ez a szentírási rész is: mennyire élek a Mában, a jelenben? Nem a mának, hanem a Mában? A kettő nem ugyanaz.

Egy másik kérdés segíthet az előző kérdés megválaszolásában, amely segíthet keresztény magatartásom megszilárdításában: Mit tennék, ha ma lenne életem utolsó napja? Erre a kérdésre elméletben sokan szépen és döbbenetesen válaszolnak: bocsánatot kérnének valakitől, imádkoznának, szentgyónást végeznének, stb. S mégsem történik meg mindez, az esetek többségében. Nem akarunk igazán belegondolni, hogy ez a mulandó földi élet egyszer végetér. Számomra is.

Szent Alajosról jegyezték fel, hogy amikor játék közben feltették neki is a kérdést, mit tenne, ha tudná, hogy élete utolsó napja ez a mai? Tovább játszanék – hangzott a felelet. Micsoda szabadság, nemcsak szavak ezek!

Szőcs László SJ, lelkivezetőm nagyon találóan fogalmazott egyik lelkigyakorlatunk alkalmával: a múlt csak időrész, a jövő is időrész. A jelen az időköz. A múlt már elmúlt, néha mégis ott időzöm, elveszem a részletekben. Jó emlékezni, ha tanulok a múltból, de oda sokat visszamenni és nosztalgiázni veszélyes, mert megfoszt a jelentől. A jövő tervezése is fontos, de ha állandóan abba menekülök, ismét elveszítem a jelent.

Az összeszedettség azt jelenti, hogy visszahúzom magam a múltból, és visszahozom magam a jövőből.

Amikor Jézus az apokaliptikus képet használja, akkor a jelenbe akar helyezni bennünket. A jelen a valóság. A múlt már elmúlt, a jövő még nincs itt. S most már itt van. Ez a folyamatos jelenbe való élés adja meg az élet ízét és értelmét.

Most mondjam el a másik embernek, hogy szeretem – és ezt őszintén, a szemébe nézve. Most kérjek bocsánatot – és ezt őszintén a szemébe nézve, komolyan gondolva.

Nem csak a „halottak napját” kellene tartanunk, hanem az „élők napját” is.

Jöhetne az ellenvetés: de hát minden nap az van! Pedig nem. Nem élünk igazi életet mindaddig, amíg a múltban vagy a jövőben élünk. Akkor értékes a napom, ha tudatában vagyok annak, hogy a ma vége bármikor bekövetkezhet… Éppen ezért ne tartsam vissza a kedves gesztusokat! Sokszor nehéz kimutatni azokat, de ezekkel hozhatom a másik ember tudomására, hogy mennyire fontos ő számomra!

Az egyik temetőben van egy sírhalom, egy apa és fia hamvait őrzi. Az apa és fia között nézeteltérés alakult ki. Az apa elűzte fiát a karácsonyi ünnepek előtt néhány héttel. Karácsony előtt pár nappal a fiú bekopogott apjához, békülni szeretett volna és bocsánatot kért tőle. Az apa elutasította a bocsánatkérést, a fiú még aznap öngyilkos lett. Néhány nap múlva az apa is.

S amikor a teljesen összeroncsolt életű édesanya eltemette a férjét is, a sírkőre ezt vésette: „A ki nem mondott szóért”! Egy szót kellett volna csak kimondani, egy jó szót!

Időben mondjam ki, amíg a MA tart!

Buzdítsátok egymást minden napon, míg tart a ma” (Zsid 3,13).

Jó lenne bízni végre az EGYETLEN BIZTOSBAN! A többi elmúlik!