Hit(el)es vallásosság: Sajgó Balázs atya elmélkedése az évközi 6. vasárnapra
Az egyik vallási vezető megkérdezte női tanítványát, hogy miért éppen azzal a férfival jegyezte el magát, hiszen a nő semmi jót nem tudott mondani neki leendő férjéről. A nő a kérdésre a következő választ adta: azért megyek hozzá feleségül, mert legtöbbször üzleti úton van és nincs otthon. Így teljesül az a vágyam, hogy házas legyek, anélkül, hogy egy férjet vennék a nyakamba tehernek.
Ezt a történetet azért szeretem felidézni, mert vallásosságomra is alkalmazható. Ha valaki vallását gyakorolja, még nem biztos, hogy boldog is. A vallás jó és biztos keretet ad arra, hogy hitemet gyakoroljam. Ha azonban nincs elég hit bennem, nincs bizalom, akkor bizony vallásosságom könnyen akadállyá válhat, hiszen arra használom azt, hogy elmeneküljek a valóságtól, mint az asszony a történetben.
Az isteni parancsokat is meg lehet tartani, ha nagyon elkötelezem magam, viszont ez önmagában nem biztosít boldogságot.
Mi a boldogság?
Az évközi hatodik vasárnap szentírási részei segítenek abban, hogy közelebb kerüljek a jézusi boldogságok lényegéhez. Máté evangélistánál Jézus nyolc boldogságot épít egymásra, Lukács evangélista ezekből négyet említ meg, viszont ezekkel négy jajkiáltást állít szembe, hogy ezzel is nyomatékosítsa a jézusi boldogság lényegét.
A nyolc vagy a négy boldogság szemlélése visz igazán közel Jézus személyéhez, hiszen a Krisztussal való kapcsolat tesz igazán boldoggá. Ha kapcsolatban vagyok Krisztussal, egyre jobban kapcsolódom Őhozzá, így a körülmények mellett és ellenére is képes vagyok/leszek boldog lenni, hiszen egyre jobban átjár az Atya és a Fiú Szentlelkének fénye. Akkor a vallásosságom hiteles lesz és segít a kiteljesedésben. Ha csak elbújok a vallási törvények mögé – talán meg is tartom azokat és büszke leszek erre, akkor jaj nekem, mert távol állok a krisztusi életviteltől.
A boldogság alapja tehát a Krisztussal való élő kapcsolat. Ez a kapcsolat szegénnyé tesz, hogy ne ragaszkodjam semmihez és senkihez sem jobban, mint Krisztushoz. Birtokolhatok dolgokat, lehetnek barátaim, de nem görcsös ragaszkodással történik ez, hanem krisztusi szabadsággal. Ha eljön az idő, képes vagyok elengedni dolgokat és embereket. Ez a szegénység! – és ez a szegénység igazi boldogság, mert életem középpontjában Krisztus növekszik. „Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbednem” (Jn 3,30) – mondta Keresztelő János. Ez azt jelenti, hogy növekszik bennem az isteni Én, a maga körül forgó emberi Én (Ego) pedig egyre kisebbé válik. Akkor a vallás nem elmenekülés lesz a keresztény élettől, hanem segítség abban, hogy Krisztussal elteljek. A szegénység ez: kiüresítem magam – elengedek mindent, ami akadály, hogy igazi önmagam legyek. Ez jelenti az igazi megalázkodást, hogy így Krisztustól felmagasztaltassak.
Akkor a szomorúságban is boldog tudok lenni, mert tudom: nem vagyok egyedül – Őáltala, Ővele és Őbenne élek. Szegény az, aki lelkét, testét, elméjét – egész lényét teljesen Istennek adja át, mert rájön arra, hogy minden más, amivel addig betöltötte, mulandó. Nem azt jelenti, hogy nem kell, csak mulandó!
HA a boldogságokat jól akarom érteni, egyszerűen csak Jézus életét kell szemlélnem az EVANGÉLIUMBÓL! Neki az ATYA volt mindenben a KÖZÉPPONT, NÉLKÜLE SEMMI LÉNYEGESET NEM TETT, MINDENT MEGBESZÉLT VELE. Ez a lényeg: Ővele, Őáltala és Őbenne élt. Egységben Istennel – folyamatosan ez a volt a mindennapi kenyere. Jézus szegény volt lelkében, mert teljesen Istennek tárta ki, adta át magát. És Isten betöltötte Őt magával. Enned eredménye: az Ego halála, a méltóság feladása. Ennek ellentéte az önteltség – amikor csak magamban bízom. Akkor jaj nekem, mert Isten nélkül szétesik az életem!
A boldogság titka ennek az emberi alaphelyzetnek a beismerése: nem én vagyok a teremtő, Tőle függök. A Tőle való függés a legnagyobb és legigazibb szabadság! Amikor a legszentebb imában is a Mindennapi kenyeret kérem, akkor ELSŐSORBAN ÉS MINDENEKELŐTT ERRE KELL GONDOLNOM: ISTEN LEGYEN URALMON ÉLETEMBEN, mindennapjaimban és akkor minden más megadatik.
Ez a belső szabadság teszi az embert igazán boldoggá, mert akkor lehet szegény vagy gazdag, koldus vagy király, belül dől el minden, s ez sugárzik kifelé is. Belső függetlenség ez, mert tudom, hogy amim van, azt mind kaptam.
Ha Istennek átadom magam, erősödik bizalmam, fejlődik hitem, növekszik szeretetem, mert teljesen Ő tölt be Szentlelkével, Őt hordozom. Ez tesz igazán emberré! Így válok ennek a Mennyei Országnak polgárává már itt és most is, hiszen haladok a birtoklástól a lét felé! Amikor ugyanis már nem a birtoklás a cél, hanem az, hogy legyek, akkor egyre inkább Istenhez hasonlítok.
Ekkor kerül helyére vallásos életem, s akkor a vallás már nemcsak keret lesz, hanem krisztusi élettel teljes, segít a Teljesség felé vezető úton, igazi hites és hiteles hit-vallássá válik!
