JelenLét: Sajgó Balázs atya elmélkedése Nagyböjt 3. vasárnapjára
Egy szegény asszony talált egy tojást. Boldogan összehívta a családot és közölte velük terveit: - Nem esszük meg – mondta – hanem átviszem a szomszédasszonyhoz, hogy tegye a kotló alá és keltesse ki. Így hamarosan lesz egy csibénk, amelyből nemsokára tyúk lesz. Természetesen azt sem esszük meg, hanem hagyjuk, hogy legyenek csirkéink, majd tyúkjaink és még több tojásunk. Nem eszünk sem tojást, sem csirkét, de még tyúklevest sem. Mindent eladunk és az árán veszünk egy borjút. Neveljük a borjút, amíg tehén nem lesz belőle. A tehénnek lesz sok borjúja, nekünk meg lassan egy egész csordánk. Eladjuk a csordát és veszünk az árán telket, a telekre építünk, az egyik részt eladjuk és veszünk rajta...
Amíg nagy lelkesedéssel így szónokolt, a tojás kicsúszott a kezéből, leesett a földre és nem maradt belőle más, csak egy álom.
Az Istennel való kapcsolatról szól az élet. Az élet ajándék, s ha valóban ajándékként élek meg mindent, akkor minden napnak Őróla kellene szólnia, s akkor vagyok igazán, hiszen Ő mindig VAN, mindig jelen van. Csak akkor élek igazán, ha Őrá fókuszálok, Neki adom figyelmem, Ő meg adja erejét. Ha nem ezt teszem, mindent elmulasztok – az ajándékba kapott életem sem lesz más, csak egy álom. Elejtek mindent, mint a tojást a szegény asszony és széthull életem, ha csak hangzatos terveimet megosztom másokkal, de nem adom oda magam Istennek, Aki életem minden egyes pillanatában jelen van – csak én nem vagyok jelen a pillanatban.
Nagyböjt harmadik hetében Isten Igéje arra hív, hogy kezdjek újra – de nemcsak felszínesen, látszat szerint, hanem teljes odaadással, teljes figyelemmel. Hogy e meghívást komolyan vegyem, Jézus elmondja a terméketlen fügefa esetét, amelyet gazdája ki akar vágni, mert az csak levelet hoz, de gyümölcsöt nem.
Egy élő fa a maga érdekében terem leveleket, hiszen azokon keresztül lélegzik és veszi fel az energiát a naptól. A levelek adják a fa koronáját és szépségét. Az élő fa ugyanakkor főként mások érdekében terem gyümölcsöt, amely táplálékot jelent a méheknek, a rovaroknak, a madaraknak és az embereknek. A fa tehát azért terem levelet, hogy jót tegyen önmagával, míg gyümölcsöt azért hoz, hogy jót tegyen másokkal. A kettő szorosan összefügg.
A megtérés mentalitásváltást jelent: elsősorban gondolatvilágom megváltoztatását. Isten Igéjével élek, hogy jól legyek magamban, de itt nem állhatok meg. Mint Jézus tanítványa arra kaptam meghívást, hogy gyümölcsöt hozzak és ne csak leveleket. Ez pedig Istenbe gyökerezés nélkül nem lehetséges! A mentalitásváltás sem!
Mózes élete is ezt igazolja. Sokan beszélnek megvetéssel az Ószövetség szereplőiről, gazembereknek titulálva őket. Ezt teszik Mózessel is, aki – több hibája mellett – még ölt is. Meg lehet magyarázni ezt a tettét is, de a magyarázkodások nem törlik el a tényeket. Mózes bizony gyilkolt, mégis az Ószövetség egyik fontos kulcsembere.
Miért kulcsember Mózes? Azért, mert nemcsak előélete volt, hanem utóélete is. Amikor Isten megjelenik, Mózes fél rátekinteni (vö. Kiv 3,6).
Miért félt rátekinteni? Előélete miatt. Isten jelenlétében azonban elkezd gyógyulni, és ez a folyamat végigvonul egész életén. Úgy gyógyul, hogy folyamatosan tudatosítja Isten jelenlétét, folyamatosan beszél Istennel és Isten is beszél hozzá. Így nemcsak világossá válik számára küldetése, hanem Istennel együtt képes beteljesíteni is azt. Ahogy V. L. Moody fogalmazta meg vele kapcsolatban: „Mózes negyven évet töltött úgy, hogy valakinek hitte magát. Megint negyven év alatt meglátta, hogy valójában egy senki. Majd újabb negyven év alatt rádöbbent, hogy Isten mit is tud kezdeni egy senkivel.”
Mindenkinek van előélete.
Isten jelenlétében azonban begyógyulnak múltam sebei és folyamatosan feloldódik bennem minden, ami megkötve tart. Az Ő jelenlétének tudatosítása mindig segít az Istenhez való folyamatos visszatérésben, Aki azt akarja, hogy el ne vesszek, hanem örökké éljek – Őáltala, Ővele és Őbenne.
Így tudom teljesíteni küldetésemet, végezni munkámat is.
