Ne hagyjuk Jézust a templomban, vigyük haza magunkkal: Ferenc pápa pénteki homíliája
Gedő Ágnes / Alessandro Di Bussolo – Vatikán
Jaj azoknak, akik nem hisznek Jézusnak
Ferenc pápa a Lukács evangéliumának azon szakaszáról elmélkedett pénteki homíliájában (Lk 10,13-16), amelyben Jézus megfeddi azokat, akiket elvakított a gőg, és elutasították az evangélium üzenetét. Korozain, Betszaida és Kafarnaum népét ostorozza, akik nem hittek Jézusnak a csodák ellenére sem. A Szentatya lelkiismeretvizsgálatra szólította a híveket. Nézzünk magunkba mi, akik egy keresztény társadalomba születtünk, nehogy puszta szokásként éljük a kereszténységet, formálisan, az „igazak képmutatásával”, akik félnek attól, hogy átengedjék magukat Jézus szeretetének.
Mi már megszoktuk Jézust
Jézust fájdalommal tölti el a visszautasítás, mialatt olyan pogány városok, mint Tirusz és Szidon csodáit látva bizonyára hittek volna. Sír, mert ezek az emberek nem voltak képesek szeretni. Ő pedig minden szívhez el szeretett volna jutni üzenetével, mely nem egy diktátum, hanem a szeretet üzenete - magyarázta a pápa. Képzeljük most magunkat, képzeljünk engem a három város lakóinak helyére – folytatta. „Én, aki annyit kaptam a Szentlélektől, keresztény társadalomba születtem, megismertem Jézus Krisztust és az üdvösséget, akit a hitre neveltek. És milyen könnyen megfeledkezek Jézusról. Aztán pedig másokról hallunk, akik azonnal meghallják Jézus üzenetét, megtérnek és követik őt”. De mi már „hozzászoktunk”. Ez a megszokás ártalmas, mert az evangéliumot pusztán társadalmi, szociológiai tényre redukáljuk, nem pedig a Jézussal való személyes kapcsolatnak tekintjük – figyelmeztetett a pápa.
Jézus beszél hozzám, beszél hozzád, beszél mindannyiunkhoz. Jézus tanítása mindegyikünknek szól. Hogy lehet az, hogy a pogányok, amint meghallják Jézus prédikációját, vele tartanak? Én pedig, aki ide születtem, egy keresztény társadalomba, hozzászokom, és a kereszténységet úgy élem, mint egy társadalmi szokást, egy ruhát, amit fölveszek, aztán otthagyok? És Jézus sír, mindegyikünk fölött, akik formálisan éljük a kereszténységet, nem pedig valójában.
Az igazak képmutatása, akik félnek elfogadni a szeretetet
Ha így teszünk, akkor kicsit álszentek vagyunk, az igazak képmutatása jellemez minket. Létezik a bűnösök képmutatása, míg az igazaké abból ered, hogy félnek Jézus szeretetétől, félnek átadni magukat az ő szeretetének. Igazából pedig amikor így teszünk, akkor megpróbáljuk mi irányítani a Jézussal való kapcsolatunkat. „Igen, elmegyek misére, de te maradj a templomban, én meg hazamegyek”. És Jézus nem jön velünk haza: a családba, a gyereknevelésbe, az iskolába, a lakónegyedbe…
Kiűzzük Jézust a szívünkből
Így hát Jézus a templomban marad, vagy a feszületen vagy a szentképen – jegyezte meg keserűen a pápa. Használjuk föl a mai napot a lelkiismeretvizsgálatra, ezzel a refrénnel: „Jaj, neked, jaj, neked”, mert oly sokat adtam neked, odaadtam neked önmagamat, kiválasztottalak, hogy keresztény légy, te pedig inkább a langyos, felületes életet választod. Egy kis kereszténység jöhet szenteltvízzel leöntve, de semmi több. Valójában amikor ilyen keresztény képmutatással élünk, akkor nem teszünk mást, mint kiűzzük Jézust a szívünkből. Úgy teszünk, mintha a miénk lenne, de elűztük őt. „Keresztények vagyunk, büszkén vállaljuk kereszténységünket”, de pogányok módjára élünk.
Imádkozzunk szívünk megnyílásáért
Gondoljuk végig magunkban: Korozain vagyok? Betszaida? Kafarnaum vagyok? És ha Jézus sír, kérjük a kegyelmet, hogy mi is sírjunk. Ezzel az imával: „Uram, te annyit adtál nekem. A szívem kemény és nem hagy téged belépni oda. A hálátlanság vétke terhel, hálátlan vagyok.” És kérjük a Szentlelket, hogy tárja szélesre szívünk ajtaját, hogy Jézus beléphessen rajta és ne csak halljuk őt, hanem hallgassuk is meg üdvözítő üzenetét, és adjunk hálát mindazért a sok jóért, amit mindegyikünkért tett – fohászkodott végül a péntek reggeli szentmisén Ferenc pápa.
