Ferenc pápa hétfő reggeli homíliája a Szent Márta-házban: imádkozzunk a politikusokért, és ők is imádkozzanak a népért!
Gedő Ágnes – Vatikán
Szent Pál azt írja Timóteusnak a mai szentlecke olvasmányában (vö. 1Tim 2,1-8), hogy „végezzenek imát, könyörgést, esedezést és hálaadást minden emberért, a királyokért és az összes elöljárókért, hogy békés, nyugodt életet élhessünk, szentségben és tisztességben”. Ferenc pápa ezt a gondolatot fejtette ki homíliájában, a mai állami és egyházi vezetőkre vonatkoztatva. A közbenjáró ima fontosságát hangsúlyozza mindazokért, akik tőlünk eltérő módon gondolkodnak. A hatalomban lévő embereket vagy hízelgéssel veszik körül, vagy éppen sértegetik. A keresztényeknek azonban az a kötelessége, hogy imádkozzanak az őket vezető, vagy a rájuk bízott emberekért.
Ki imádkozott az olasz kormányválság politikusaiért?
Jó példa erre a nemrég lezajlott olasz kormányválság – mutatott rá a pápa. Közülünk ki imádkozott a parlamenti képviselőkért, hogy meg tudjanak egyezni és tovább kormányozzák a hazát? Úgy látszik – jegyezte meg a pápa -, hogy a hazafias szellem nem éri el az imát, megreked a veszekedés, gyűlölködés szintjén. Ezzel szemben hallgassunk Szent Pálra, aki azt kéri, hogy imádkozzunk egymásért.
Egyetlen foglalkozás sem mocskos, ha nem teszik azzá
Van, aki szerint a politika „mocskos” – pedig nem igaz. VI. Pál a szeretetszolgálat legmagasabb kifejeződésének tartotta. Valójában minden foglalkozás beszennyezhető, de önmagában nem mocskos. Meg kell térnünk, és imádkoznunk kell valamennyi politikusért, bármilyen színeket képviseljen is, legyen az kommunista vagy korrupt. Ferenc pápa homíliája végén elárulta, hogy ez a gondolat a mai evangéliumot hallgatva jutott eszébe. Lukács leírja a kafarnaumi százados történetét, aki beteg szolgájáért kért Jézustól gyógyulást. Milyen szép is, amikor egy vezető imádkozik a rá bízott népért, hiszen felelős érte! Jó arra gondolni, hogy ha a nép imádkozik vezetőiért, akkor ők is képesek lesznek imádkozni a népért, éppúgy, ahogy a százados imádkozik szolgájáért.