Van Isten! És ez elég! - Cantalemessa atya első adventi prédikációja a Vatikánban
P. Vértesaljai László SJ – Vatikán
Az adventi és nagyböjti pénteki elmélkedések a Pápai Ház tagjainak szólnak, akik a római pápa közvetlen munkatársai. A Pápai Ház személyzete világiakból és klerikusokból áll és két fő részre tagozódik. A pápát egyházfői tevékenysége, s főképpen a liturgia végzése során a Pápai Kápolna tagjai segítik, államfői funkcióinak gyakorlásában illetve hétköznapi tevékenységében pedig a Pápai Család. A Pápai Kápolna tagjai közé tartoznak a bíborosok, a pátriárkák, a vatikáni dikasztériumok vezetői és helyetteseik, valamint többek között a szerzetesrendek legfőbb elöljárói. A mostani első elmélkedésen Ferenc pápa mellett a Pápai Ház közel száz tagja vett részt.
Legfontosabb dolog az Istennel való személyes kapcsolatunk
„Az egyedül fontos dologgal szeretnék most foglalkozni, vagyis az Istennel való személyes kapcsolatunkkal” – nyitotta meg beszédét a szónok, hiszen a „lélek az élő Istent szomjazza” (Zsolt 42,2). Napjainkban lázasan kutatunk az élet után idegen bolygókon, miközben nem vesszük észre a köztünk élő Istent. Pedig Szent Ágoston is int már bennünket: „Te velem voltál, de én még nem voltam veled”. Vegyük észre az Isten jeleit, kopogtassunk az ajtaján, hiszen ezt maga Jézus kéri tőlünk. A szónok Avilai Szent Teréz híres mondását idézte: Semmitől ne félj, semmi meg ne rettentsen. Minden elmúlik. Egyedül Isten marad ugyanaz… Ha Isten a tiéd, semmid nem hiányzik: Isten egyedül elég!”
Figyeljünk a konkrét dolgokra!
A Szentírás, főként a zsoltárok világa meg nem szűnően int arra, hogy keressük az élő Istent, aki után testünk és lelkünk úgy eped. Ebben a keresésben sajátságos módon a dolgok, a tárgyak, a dolgok segítenek bennünket. Hitünk e lázas keresésben nem az eszméktől kap választ, hanem az élő Istenre vágyakozik, Őt felfedezni nem elvonatkoztatás, hanem valóság. A szónok idézte Sartre, az ateista filozófus tapasztalatát, aki egy gesztenyefa alatt fedezi fel egyáltalán a létezést, amint megpillantja annak gyökereit. Isten konkrét valóságának észrevételében a konvertiták példái segíthetnek, mint a 23 éve elhunyt Andrè Frossardé, aki meggyőződéssel vallotta, hogy Isten nincs, nem létezik. Mígnem belép egyszer egy templomba, ahol két imádkozó embert lát. Az egyik maga elé mormolja a szót „lelki élet”, mire a hitetlen ember lelkében mint egy lavina zúdul át Isten létének a bizonyossága. Kitámolyog a templomból, ahol barátja riadtan kérdi: Mi történt veled? Andrè Frossard válaszol: „Katolikus vagyok!” Majd kevéssel később pontosításként hozzáteszi: „Apostoli és római katolikus”.
Az égő csipkebokor tapasztalata
Észrevétel! – hangsúlyozta az Isten személyes létezésének elérési módját Cantalamessa atya. Észrevenni a jelenlétét, ahogy Mózes a pusztában találkozott az Istennel az égő csipkebokornál (Kiv 3,1k). Sarutlanul kell megközelíteni az Isten-jelenlét helyét, mire az Isten maga mutatkozik be. Az „Én vagyok, aki vagyok” ismert formula helyett azonban az eredeti szöveg így szól: „Én vagyok, aki itt vagyok, aki számodra vagyok”. A gesztenyefa gyökerének, a lelki élet Istenének a tapasztalata a jelenlét megtapasztalása, a jelenlét megérzése. Az egyházatyák között a görög Nisszai Szent Gergely Isten ismeretéről úgy tanít, mint Isten jelenlétének a megérzéséről. A Pápai Ház szónoka ismét zsoltárvershez folyamodott, mely Istent egyszerűen sziklának mondja: „Az Úr az én sziklám” (Zsolt 18,3). Ez a konkrét és merész hasonlat az egész kinyilatkoztatást átszövi és többnyire nem is hagyták meg eredeti formájában, hanem körülírták: oltalom, menedék, üdvösség. De a szikla éppen nem egy elvont fogalom, hanem tapasztalható, konkrét valóság. Ha pedig Isten szikla, akkor nekünk sziklamászónak kell lennünk! – szögezte le a szónok.
Van Isten és ez elég nekem!
Végül Cantalamessa atya saját rendi hagyományából merített egy szép gondolatot. Szent Ferenc élete végén sokat szenvedett attól, hogy rendtársai eltértek attól az úttól, amit számára az Úr kijelölt. A lélek sötét éjszakáit élte meg, mígnem hallja az Isten szavát: „Talán téged tettelek meg az én rendem pásztorának? Ne gyötrődj, még ha csak három testvérre sorvadna a rend, segítségem állandóan megmarad”. Ferenc erre így kiáltott: „Van Isten és ez elég nekem!” Tanuljuk meg elismételni ezeket az egyszerű szavakat! - kérte elmélkedése végén a kapucinus szónok: Van Isten és ez elég nekem!
