PÁPA

Krisztus módjára fogadjuk imával a szenvedést az Atyától – Ferenc pápa katekézise

Nagyszerdai katekézisében Ferenc pápa Jézusnak Atyjához intézett utolsó szavairól elmélkedett a Szent Péter téren tartott általános kihallgatás során. Szenvedése idején Jézus háromszor fordul az Atyja felé és ebben a kapcsolatban megszületik a szenvedés csodája, vagyis a kereszt és a halál engedelmes elfogadásán keresztül megdicsőül Jézus, mert megmutatkozik benne és általa az Atyjának minden emberre kiáradó mérhetetlen szeretete.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

Amikor Jézust keresztre emelik, kinyilvánul, hogy Isten dicsősége teljességgel szeretet

Az Úr először az Utolsó Vacsora után fohászkodik fel az Atyjához: „Jézus az égre emelte tekintetét, és így imádkozott: Atyám, elérkezett az óra. Dicsőítsd meg Fiadat, azzal a dicsőséggel, amelyben részem volt nálad, mielőtt a világ lett” (Jn 17,1.5). Jézus dicsőséget kér, ami ellentmondásnak tűnik éppen passiója kezdetén – szögezte le a pápa. De akkor milyen dicsőségről van szó? Ferenc pápa a Bibliából azokra a képekre mutatott rá, melyek segítenek a „jézusi dicsőség” megértésében. Isten az egyiptomi szabadítás révén mutatta meg dicsőségét a népének, majd a pusztában éhe és szomja csillapításakor. A Sínai-hegyen a Törvény átadása által, a Templomban a jelenléte révén, majd a prófétákon keresztül. A dicsőség a Bibliában Isten üdvözítő jelenlétének megkülönböztető jele. Jézusban nyilvánul meg végleges módon Isten jelenléte és üdvössége. Ez történik Húsvétkor is, amikor keresztre emelik Jézust, megdicsőül, lehull a fátyol és kinyilvánul, hogy Isten dicsősége teljességgel szeretet.

Az igazi dicsőség a szeretet dicsősége

Jézussal együtt kérjük – folytatta a pápa –, hogy vegye le szemünkről a leplet és tekintsünk a Keresztrefeszítettre, mint Isten szeretetére. Ne úgy nézzünk rá, mint parancsolóra, mint szigorú bíróra, hanem mint irgalmas Üdvözítőre. Isten ugyanis Húsvétkor felszámolja a távolságot közte és a teremtmény között, amikor a szeretet alázatában mutatja meg magát. Mi akkor dicsőítjük meg őt, amikor szívből megtesszük azt, amit kér tőlünk, ahogy Pál apostol tolmácsolja: „bármit is tesztek, tegyetek mindent Isten dicsőségére” (1 Kor 10.31). Az igazi dicsőség a szeretet dicsősége, mert egyedül ez ad életet a világnak, még akkor is, amikor a világi dicsősége ellentétes vele. Isten dicsősége ellentmondásos, sem taps, sem közönség nincs körülötte. Közepén nem az én áll, hanem a másik. Húsvétkor azt látjuk, hogy az Atya megdicsőíti Fiát, miközben a Fiú megdicsőíti az Atyát, de senki sem önmagát. A Szentlelket, akit az Atya a Fiúnak adott, Jézus visszaadja az Atyának. Az „enyémből” a „tiéd” lesz. Mi is megkérdezhetjük magunktól, hogy vajon ezen minta szerint cselekszünk-e, vagy pedig a magunk dicsőségét keressük- kérdezte a Szentatya.

A legnagyobb probléma nem a fájdalom, hanem ahogy azt fogadjuk

A következő bibliai kép Jézus imádsága a Getszemáni kertben. Miközben a tanítványok nem tudnak ébren maradni mellette, Júdás katonákkal érkezik Jézusért, akit éppen ekkor „halálgyötrelem” fog el. Halálosan szomorú a lelke az árulás, a megvetés, a szenvedés és a kudarc miatt. Ebben az örvénylő reménytelenségben mondja ki: Abba, Atyám! Azt tanítja ezzel, hogy öleljük át az Atyát, mert a hozzá intézett imádságban erő van, tovább folytatni az utat. A fáradalomban az ima megkönnyebbülés, megerősítés. Mindenki elhagyja őt, vigasztalanságban van, de az Atya mellette marad. Mi azonban vigasztalanságainkban gyakran egyedül maradunk, saját magányainkban, ahelyett, hogy az Atyát hívnánk, ahelyett, hogy akaratára bíznánk magunkat – mutatott rá a pápa. Amikor a problémáinkban bezárkózunk önmagunkba és ott belül egyre mélyebbre ásunk, az valójában nem más, mint egy fájdalmas egyirányú út befelé, miközben mind mélyebbre kerülünk önmagunkban. A legnagyobb probléma nem a fájdalom, hanem ahogy azt fogadjuk. A magány nem ad kiutat, az imádság igen, mert az kapcsolat, ráhagyatkozás! – szögezte le a pápa. Jézus egészen rábízza magát az Atyára, átadja neki azt, amit érez, így egészen őrá támaszkodik a küzdelmében. Amikor mi belépünk a saját Getszemáni kertünkbe, emlékezzünk csak erre, vagyis imádkozzunk az Atyához! – kérte a pápa.

Az Atya megbocsát és erőt ad megbocsátani

Végül a harmadik bibliai kép Jézus imája a kereszten: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekednek!” (Lk 23,34). Jézus azért imádkozik, aki gonosz volt vele, imádkozik üldözőiért. A kereszten függve mondja el ezt az imádságot, a leghevesebb fájdalom pillanatában, amikor kezét és lábát szögekkel átverik. Ez a fájdalom csúcsa, de egyúttal a szeretet csúcspontja is, amikor Jézus megbocsát és átadja annak a hatalmas erőnek az adományát, mely megtöri a gonosz hatalmát. Jézus az Atyját kérte, hogy bocsásson meg nekünk, mert az Atyától jön a bocsánat, mely belülről gyógyít meg minket. Ennél a gondolatánál nyomatékkal kérte Ferenc pápa, hogy öleljük át az Atyát a gyóntatószékben, mert onnan árad annak az öröme, hogy szeretnek bennünket, és ott kapunk erőt megbocsátani azoknak, akik rosszat tettek velünk. Ezekben a nagyheti napokban imádkozzuk a Miatyánk imádságot és kérjük a kegyelmet, hogy Isten dicsőségére éljünk, vagyis tudjunk ráhagyatkozni a nehézségeinkben! Szólítsuk őt Atyának, kérjünk megbocsátást a vele való találkozásban és bátorságot ahhoz, hogy mi is meg tudjunk bocsátani másoknak! A két dolog együtt jár: az Atya megbocsát és erőt ad megbocsátani – zárta katekézisét Ferenc pápa.