A mindenható Isten erőtlenségben váltotta meg a világot – utolsó nagyböjti prédikáció

P. Vértesaljai László SL – Vatikán 

A megváltás szentjánosi és szentpáli értelmezése

A kapucinus barát a tőle megszokott nagyon alapos biblikus és patrisztikus teológiai felkészültséggel fejtette ki a gondolatmenetét. Mindenekelőtt a megváltás szentjánosi és szentpáli értelmezését állította párhuzamba. János az „Ige megtestesülése” felől közelít Jézus titkához, aki az „Atya kinyilatkoztatója” és „akin kívül senki nem jut az Atyjához”. Az üdvösség abban áll, hogy benne a „testben közénk jött Istent” ismerjük el. A középpont az Isten-ember Jézus Krisztus személye. Ennek a látásmódnak a sajátossága akkor bomlik ki, amikor a páli optikával összevetjük. Szent Pált nem annyira „Jézus személye” érdekli, hanem a „műve, vagyis szenvedése, halála és feltámadása”. A hit tárgya itt nem az „embertestben eljött Isten Fia”, hanem az a Jézus, aki „értünk, mi bűneikért és a megigazulásunkra kereszthalált szenvedett”.

A két szemlélet egymást kiegészíti 

Végzetes hiba lenne a kettő olvasatot szembeállítani, amikor azok egymást kiegészítik. A „jánosi megtestesülés teológia” és a „páli megváltás teológia” együttesen jelenítik meg Jézus misztériumát. János a többi újszövetségi irat után utólagosan írja az evangéliumát és a konkrét Jézus-eseményt szem előtt tartva annak kezdetét jelöli meg: Márk Jézus keresztségével indítja az evangéliumát, Máté és Lukács a gyermekségtörténettel kezd, János ellenben állítja: „Kezdetben volt az Ige”, mert „Krisztus az örökkévalóságból lép be a történelembe”, hiszen az ő korában neki már szembe kellett nézni a hellén gondolkodásmóddal. A Krisztus kettős természetéről valló későbbi felfogás, mely a niceai és a konstantinápolyi hiszekegyben ölt formát, valójában a testté lett Logosz jánosi tanításnak a következménye. A kettős örökség sajátos földrajzi hangsúlyt kapott – állította a kapucinus barát –, hiszen a keleti ortodox spiritualitás döntő mértékben a jánosi teológiát követi, a nyugati katolikus hagyomány és főként a protestáns teológia pedig a páli krisztológiát.

Isten az emberi értetlenség miatt a kereszt erőtlenségét és esztelenségét választotta  

Cantalamessa atya arra emlékeztetett, hogy ádventi elmélkedésében a jánosi teológiát használta a születés titka szemlélése során, most pedig a pálival tekint a húsvéti eseményekre, ahogy Krisztus a keresztjével megváltoztatja a világ sorsát, miként az első korinthusi levél írja: „A keresztről szóló tanítás azoknak, akik elvesznek, balgaság ugyan, de nekünk, akik üdvözülünk, Isten ereje. Hiszen az Írás így szól: Lerontom a bölcsek bölcsességét, s az okosak okosságát meghiúsítom. Hol marad a bölcs? Hol az írástudó? Hol az e világi tudás szószólója? Nem megmutatta Isten, hogy a világ bölcsessége balgaság? Mivel a világ a maga bölcsességével nem ismerte fel Istent isteni bölcsességében, úgy tetszett Istennek, hogy balgaságnak látszó igehirdetéssel üdvözítse a hívőket” (1 Kor 1,21-25). Pál apostol értelmezésében, minthogy a „világ nem tudta fölismerni az Istent a teremtett világ ragyogásában és bölcsességében, ezért ellenkező utat választott, a kereszt erőtlenségét és esztelenségét”.

Isten az embert szeretete nagyságáról rendkívüli módon győzi meg

A páli teológiát követő Luther szerint „Isten az ember elvárásával ellentétes módon nyilatkoztatta ki magát” – „sub contraria specie” –, melyben „Isten bölcsessége az esztelenségben, dicsősége a gyalázatban, gazdagsága a szegénységben mutatkozott meg”. Az Istent és a teremtett világot szembeállító nézetekkel szemben a pápai szónok XVI. Benedek pápa tanítására hivatkozott, mely állítja, hogy „a bibliai hit nem épített egy a világgal párhuzamos, vagy az eredeti emberi jelenséggel szembenálló világot, mely a szeretet, hanem elfogadja az egész embert, úgy hogy utánajár a szeretetben és megtisztítja azt”. Isten a kereszten másképpen mutatkozott meg, mint amit az emberek mindig is gondoltak róla, de ami nem a valódi, az igazi Isten volt. Az Isten szeretet és ennek a szeretetnek a legfőbb kinyilatkoztatása éppen a kereszten történt meg. Bizonyos módon az „Isten a saját minőségében csak a kereszten tárja fel magát”. Cabasilas, egy 14. századi bizánci teológus szerint Isten a szeretetét nemcsak a szeretet szép és ajándékozó formájában mutatta meg a világnak, hanem a szörnyűséges velünk együtt szenvedés útján, ilyen módon Isten az embert szeretete nagyságáról éppen ezen rendkívüli módon győzi meg és vonzza magához.   

A megváltás végső oka Isten határtalan és feltétlen szeretete

A megváltás okaként a hagyományos teológia a kiengesztelődést jelölte meg, mely a maga érvényessége mellett további pontosítást igényel, mely végső értelemben az „Isten feltétlen jósága”. Az egyház húsvéti hitének három útját jelölte meg a szónok. Kezdetben csak a két csupasz állítás van: „meghalt és feltámadt”. A második fázis már kérdez: „Miért halt meg és miért támadt fel”. „Bűneinkért és megigazulásunkra” - adja a választ Szent Pál. Ám marad még egy utolsó kérdés: Miért halt meg a bűneikért? Erre a kérdésre azonban már Szent János és Szent Pál egyhangúlag válaszolnak: „Mert szeret és nekünk adta önmagát, írja Pál a galata levélben és János így folytatja: „Mert szerette övéit, akik a világban voltak, mindvégig szerette őket”.

Teréz anya hiteles mosolya  

Végül a kapucinus atya a hívő ember feladatáról szólt, aki az isteni megváltás műveként nyeri el a megigazulás és a megszentelődés ajándékát. Vessük le a régi ember ruháját, szokásait, öltsük magunkra Krisztust, nem a kisajátítás, hanem az imitáció, a követés jellegével. Elmélkedését Teréz anya egyik történetével zárta, aki asszonyok egy csoportjához szólva arra kérte őket, hogy tudjanak mosolyogni a férjeikre. Ellene vetették, hogy azért beszél így, mert nincs férje. „Tévednek, szólt Teréz anya, én is megházasodtam és állítom, nem is olyan könnyű mindig mosolyogni a Jegyesemre”. Kijelentését csak halála és szenttéavatása után értették meg, amikor fény derült, hogy a lélek sötét éjszakáit kellet átélnie Jegyese, Jézus Krisztus hiánya miatt, de még ekkor is mosolygott.