Ferenc pápa szentmisével zárta le az amazóniai szinódust: A szegények a keresztény prófécia élő ikonjai

Vertse Márta - Vatikán

A farizeus „én vallása” kudarcot vall, míg a vámos alázatosságát Isten felmagasztalja. Isten vallása az irgalmassággal kezdődik, az Isten iránti szeretet pedig a felebarát iránti szereteten keresztül valósul meg – fejtette ki Ferenc pápa homíliájában, elemezve az evangéliumi példabeszéd, és a Sirák fia könyvéből vett első olvasmány tanítását. „Isten Szava ma segít nekünk  imádkozni három személy magatartásán keresztül: Jézus példabeszédében a farizeus és a vámos imádkoznak, az első olvasmány pedig a szegény imájáról szól” – kezdte szentbeszédét a pápa.

A legjobb ima a hálaadás és a dicsőítés

A farizeus imája így kezdődik: „hálát adok neked Isten”. Ez egy kiváló kezdet, mert a legjobb ima a hálaadó és a dicsőítő ima. Azonban rögtön látjuk, hogy miért mond köszönetet a farizeus: azért, mert „nem vagyok olyan, mint a többi ember” (Lk 18,11). Megmagyarázza ennek okát is: hetenként kétszer böjtöl, miközben akkor évente csak egyszer volt kötelező; mindenből tizedet ad, holott csak a legfontosabb termékekre volt előírva (vö. MTörv 14,22). Tehát azért dicsekedik, mert a lehető legjobban eleget tesz a különleges előírásoknak. Azonban elfelejtkezik a legfőbb parancsolatról: Szeresd Uradat Istenedet és felebarátodat (vö. Mt 22,36-40).

A farizeus önmagát dicséri, az „én vallását” gyakorolja

Túlcsorduló az önbizalma, a saját képességeibe vetett hite, hogy meg tudja tartani a parancsolatokat, el van telve saját érdemeivel és erényeivel, csak saját magára összpontosít. A szeretet hiányzik belőle. Azonban szeretet nélkül a legjobb dolgok sem érnek semmit, nem használnak semmit, ahogy Szent Pál mondja a Korinthusiakhoz írt első levelében (vö. 1Kor 13). És mi az eredmény szeretet nélkül? Hogy végül ahelyett, hogy imádkozna, saját magát dicséri. Valóban, nem kér semmit sem az Úrtól, mert nem érzi szükségét, nem érzi, hogy tartozna, inkább követel. Isten templomában van, de az én vallását gyakorolja.  

És Istenen túl elfeledkezik a felebarátról is, sőt lenézi őt: számára a többi embernek nincs ára, nincs értéke. Jobbnak tartja magát másoknál, a többieknél, akiket szó szerint „maradékoknak” nevez (a görög „loipoi” jelentése szerint, Lk 18,11). Ők tehát a „maradékok”, a leselejtezettek, akiktől távol kell magát tartania. Hányszor látjuk ezt a dinamizmust az életben és a történelemben! – mondta Ferenc pápa. Hányszor fordul elő, hogy az, aki előbbre van, mint a farizeus a vámoshoz képest, falakat emel, hogy növelje a távolságokat, még inkább leselejtezve a többieket. Vagy elmaradottaknak és kevéssé értékesnek tartva őket, lenézi hagyományait, eltörli történelmét, elfoglalja területeit és bitorolja javait.

Isten szeretete a felebarát iránti szeretet révén valósul meg

Milyen sok ma is a vélt felsőbbrendűség, amely azután elnyomássá, kizsákmányolássá alakul át! A múlt tévedései nem voltak elegendők ahhoz, hogy felhagyjunk mások kifosztásával, hogy ne okozzunk sérüléseket testvéreinknek és föld nővérünknek: jól láttuk ezt az Amazonas vidékének sebhelyes arculatán – állapította meg Ferenc pápa. Tovább folytatódik az én vallása álszent rítusaival és „imáival”, elfeledve az igazi istentiszteletet, amely mindig a felebarát szeretetén át vezet. Azok a keresztények is, akik imádkoznak és szentmisére járnak vasárnap, alávetik magukat ennek az „én vallásának”. Tekintsünk magunkba és vizsgáljuk meg, hogy van-e számunkra is valaki, aki alacsonyabb rendű, leselejtezhető, akár csak szavakban – hangzott Ferenc pápa buzdítása. Imádkozzunk és kérjük a kegyelmet, hogy ne tartsuk magunkat magasabb rendűnek, ne higgyük, hogy velünk minden rendben van, ne váljunk cinikussá és gúnyolódóvá. Kérjük Jézust, hogy gyógyítson meg bennünket: ne mondjunk rosszakat másokról, ne panaszkodjunk róluk, ne nézzünk le senkit: ezek nem kívánatosak Isten előtt.

A vámos imája szívéből születik

Ferenc pápa ezután a vasárnapi evangéliumi szakasz másik imádkozója, a vámos magatartását elemezte. Az ő imája a farizeuséval szemben segít bennünket, hogy megértsük, mi kedves Isten szemében. A vámos imáját nem érdemei hanem mulasztásai felsorolásával kezdi; nem gazdagságáról szól, hanem szegénységéről: nem anyagi szegénységről van szó, hiszen a vámosok gazdagok voltak és jogtalanul, honfitársaik kárára szereztek vagyont, hanem az élet szegénységéről, mivel a bűnben soha nem lehet jól élni. Az az ember szegénynek ismeri el magát Isten előtt és az Úr meghallgatja imáját, amely mindössze hét szóból áll, de hiteles magatartást tükröz. Valóban, a farizeus elöl maradt (vö. 11), „a vámos pedig megállt hátul és szemét sem merte fölemelni az égre”, mert hiszi, hogy van Ég és nagy, miközben ő kicsinek érzi magát. És „mellét verte” (vö. 13), merte ott van a szíve. Imája szívéből születik és átlátszó: szívét helyezi Isten elé, nem a látszatokat.

A pápa megköszönte a szinódusi atyáknak az őszinte párbeszédet

Imádkozni és hagyni, hogy Isten belénk tekintsen színlelés, bocsánatkérés, indoklás nélkül. Mert az ördögtől jön a homályosság és a hamisság, Istentől a világosság és az igazság. A pápa itt háláját fejezte ki a szinódusi atyáknak, hogy ezekben a hetekben szívvel, őszintén és nyíltan folytattak párbeszédet, Isten és a testvérek elé helyezve a fáradozásokat és a reménységeket.

Isten vallásának első lépése az irgalmasság

Ma, a vámosra tekintve ismét felfedezzük, hogy honnan kell újra elindulnunk: abból a meggyőződésből, hogy mindnyájunknak szükségünk van az üdvösségre. Ez az első lépése az Isten vallásának, amely irgalmasság azok irányában, akik szánalmasnak ismerik el magukat. Minden spirituális tévedés gyökere, mint ahogy az ókori szerzetesek tanították, az, hogy igazságosnak hisszük magunkat. Igazságosnak tekinteni magunkat annyit jelent, hogy az egyedül igazságos Istent házunkon kívül hagyjuk. Olyannyira fontos induláskor ez a magatartás, hogy Jézus egy paradox szembesítéssel mutatja be, a példabeszédben együtt ábrázolja a kor legájtatosabb személyét, a farizeust és a legjellemzőbb nyilvános bűnöst, a vámost. És az ítélet teljesen visszájára fordul: aki jó, de beképzelt, az kudarcot vall; aki nyomorúságos, de alázatos, azt Isten felmagasztalja.

Mindnyájan kicsit vámosok és kicsit farizeusok vagyunk

Ha őszintén magunkba tekintünk, mind a kettőt megfigyelhetjük bensőnkben: a vámost és a farizeust. Egy kicsit vámosok vagyunk, mert bűnösök vagyunk és egy kicsit farizeusok, mert önhittek vagyunk, mindig képesek arra, hogy igazoljuk önmagunkat, ebben bajnokok vagyunk, hogy művészi módon igazoljuk magunkat! – mondta nyomatékosan Ferenc pápa.  Másokkal ez gyakran működik, azonban Istennel nem. Imádkozzunk és kérjük a kegyelmet, hogy érezzük a szükségét az irgalmasságnak, legyünk szegények bensőnkben. Ezért is jót tesz számunkra, ha látogatjuk a szegényeket, hogy emlékezzünk rá, hogy szegények vagyunk, hogy emlékezzünk rá, hogy csak a belső szegénység légkörében működik Isten üdvözítő műve.

A szegény imája egyenesen Istenhez száll

Elérkezünk így a szegény imájához. Ez Sirák fia szerint „áthatol a felhőkön” (35,21). Miközben annak az imája, aki igazságosnak képzeli magát, lent marad a földön, mert agyonnyomja az önzés gravitációs ereje, a szegény imája egyenesen Istenhez száll. Isten Népének hitérzéke a szegényekben „a Mennyek kapusait” látta: ők azok, akik kitárják vagy sem előttünk az örök élet kapuit. Ők, akik nem képzelték magukat a földi élet urainak, akik nem helyezték magukat mások elé, akiknek gazdagsága csak Istenben volt. Ők a keresztény prófécia élő ikonjai.

A szinódus részesült a szegények hangjának kegyelmében

Ezen a szinóduson abban a kegyelemben részesültünk, hogy meghallgathattuk a szegények hangját és elgondolkozhattunk arról, hogy mennyire bizonytalan az életük, amelyet kizsákmányoló fejlődési modellek fenyegetnek – állapította meg Ferenc pápa a szinódust lezáró szentmise homíliájában. Azonban éppen ebben a helyzetben sokan arról tettek tanúságot, hogy lehet más módon tekinteni a valóságra, tárt karokkal, adományként befogadva, a teremtett világot nem kizsákmányoló eszköznek, hanem olyan otthonnak tekintve, amelyet óvni kell, bízva Istenben. Ő az Atya,  aki „meghallgatja az elnyomott imáját” – folytatja Sirák fia. Az egyházban is hányszor fordul elő, hogy nem hallgatják meg a szegények hangját, vagy kinevetik és elhallgattatják őket, mert kényelmetlen a jelenlétük. Imádkozzunk és kérjük a kegyelmet, hogy meghallgassuk a szegények kiáltását: ez az egyház reménykiáltása. Ha magunkévá tesszük kiáltásukat, akkor a mi imánk is áthatol a felhőkön – mondta Ferenc pápa.