XVI. Benedek pápa átfogó ökológiája: a Teremtés alapján, közös morális felelősséggel
Maria Milvia Morciano / Vértesaljai László - Vatikán
XVI. Benedeket pápasága alatt a „Zöld Pápa” névvel illették
Már Ferenc pápa Laudato sí kezdetű enciklikája előtt XVI. Benedek volt az a pápa, aki minden elődöt meghaladóan foglalkozott a környezet és az ökológia témájával, olyannyira, hogy a „Zöld Pápa” névvel illették. Sokféle módon szembesült a kihívással, rövid és találó megjegyzésekkel éppúgy, mint terjedelmes értekezésekkel. Átolvasva e témában a tanítóhivatali megnyilatkozásait, világosan látható, hogy a környezetet és az ökológiát illetően nemcsak alkalomszerűen és lehatároltan szólt és tanított, hanem azoknak folyamatos, mély és összefüggő értelmezését adta. Ezeket a szövegeket még pápasága végén, 2012-ben Jean-Louis Bruguès összegyűjtötte és előszavával a Vatikáni Könyvkiadó megjelentette.
A természetben az ember önmagát Istenre fogékony (capax Dei) létezőként ismeri fel
Rögtön péteri szolgálata kezdetén így ír: „A természettel való kapcsolatában az emberi személy önmagát teremtményként fedezi fel, mely kicsi ugyan, de „fogékony az Istenre” (capax Dei), hiszen bensőleg nyitott a Végtelenre. Felfedezi a környező világban a jóság, a szépség és az isteni gondviselés nyomait és így „természetszerűleg” nyílik meg a dicséretre és imádásra. Szeretet és rácsodálkozás ébred benne, amikor belemerülve a természetbe, megérzi és megtalálja ott az Isten jelenlétét.
Egyedül az ember hordozza Isten képét, őrzője, de nem ura a teremtett világnak
Benedek pápa környezet iránti fogékonysága egyrészt bizonyára hazájából, Németországból származik, ahol elsőként született meg a Zöldek (Die Grünen) környezetvédő mozgalma, ám eszmei megközelítése abból a szellemi-lelki kutatómunkából ered, melynek alapja döntő mértékben teológiai természetű. Ennek egyik legláthatóbb jele, hogy állandóan idézi a Teremtés könyvét, mely Kinyilatkoztatásként tartalmazza a Teremtő és az ember, valamint a teremtett világ kapcsolatát. A Teremtés középpontja az ember, aki egyedül képmása és hasonlatossága az Istennek, valamit őrzője, de nem ura a teremtett világnak.
A teremtett világ eredő központja a Logosz-Krisztus
Benedek pápa szellemtörténetileg is elemzi a különböző korok természet-felfogását. Hérakleitosz a világot „selejtek véletlenül szétszórt halmazának” tekintette, ezzel szemben Benedek pápa az Örök Logoszra, a mindenség teremtő Értelmére utal, aki Ádámot nem egy műveletlen őserdőbe helyezte, hanem a gyönyörűségek kertjébe, melyet művelnie és őriznie kellett. Az ember Isten munkatársaként kötelességet és felelősséget hordoz a világ iránt. Ha erről megfeledkezve önmagát állítja az univerzum középpontjába, keservesen megtanulja ennek következményeit. A descartes-i „emberközpontúsággal” szemben, ahol az ember mintegy „kiterjedt természet”, és ezáltal mindent a haszonelvűség ural, Benedek pápa a Logosz-Krisztust helyezi a kozmosz centrumába.
A technológia nem uralhatja az embert
Az ipari forradalom és így a növekvő technikai lehetőségek az embert megkísértették, aki pedig felelősségével visszaélve kihasználta a természeti erőforrásokat, melynek pusztító következményei közös tapasztalatunk. Az ipari országok energiaéhsége kimeríti a forrásokat, növeli a világ már létező egyenlőtlenségeit, ami által a fejlődésben lévő országok arra kényszerülnek, hogy eladják természeti kincseiket, sőt saját magukat is. Benedek pápa szerint a technológia nem uralhatja az embert, hanem azt felelősséggel kell kezelnie.
Benedek pápa az ember ökológiájáról beszélt
A világ élelmezési aránytalansága kapcsán súlyos ellentmondásra figyelmeztet: a gazdag országoknak pazarlóan sok az élelme, míg a szegények annak hiányától szenvednek és éheznek. Az intenzív mezőgazdaság és állattenyésztés túlkapásainak következménye a sivatagosodás, az erdőtlenítés, a környezet károsítása, majd éhség és háborúk, melyek „környezeti menekültek” áradatát eredményezik. „Az egyensúlytalanság exponenciálisan növekszik, cselekedni kell” – sürgetett Benedek pápa. János Pál pápa humán, emberi ökológiáját Benedek pápa követte az ember ökológiájával, ami Ferenc pápával átfogó ökológiává vált. A pápák ökológiája nem egy divatos ökológiai magatartás, hanem egy sürgető kényszer, az élet védelme, mert minden összefügg mindennel, így az ember élete a mindenség életével.
Ha békét akarsz, műveld a teremtett világot
Benedek pápa a Caritas in Veritate kezdetű enciklikájában megállapította, hogy ha valaki a béke művét akarja szolgálni, akkor ahhoz meg kell őriznie a teremtett világot. Az ember átfogó fejlődése szorosan összefügg az ember természetes környezete iránti kötelességeivel. Az ökológiai probléma másfelől rávilágít egy másik problémára: az embernek szüksége van egy kulturális megújulásra. Ehhez pedig fel kell fedeznie újból azokat az értékeket, melyek az ember életének szilárd bázisát adják, mert biztos jövőt csak stabil alapokra lehet építeni. A jelenlegi gazdasági, élelmezési, környezeti és társadalmi válság alapjában véve morális válság, melyek egymást közt összefüggenek. Mérsékletességre és szolidaritásra köteleznek, új szabályokkal és új elkötelezettséggel. Csak ezen a módon lehet lényegi megkülönböztetéseket tenni és azok alapján új terveket készíteni.
Az egyház legfontosabb feladata, hogy megvédje az embert az önpusztítástól
Minden gazdasági döntés morális jellegű következményekkel jár. A jelenlegi ökológiai válságban döntő szerepet hordoznak az iparilag fejlett országok, de a probléma kivétel nélkül minden ember felelősségére apellál. Az egyháznak is megvan a maga sajátos felelőssége a teremtett világ iránt, amit nyilvános fórumokon is képviselnie kell. Legfontosabb feladata azonban abban áll, hogy az embert megvédje attól, hogy szétrombolja saját magát. II. János Pál ehhez „új szolidaritást” sürgetett, XVI. Benedek pápa „globális szolidaritásról” szólt. Összegező módon álljon itt befejezésül az emeritus pápa egy „átfogó” megjegyzése: „A természet könyve egyetlen, akár a környezet oldaláról nézve, akár a személyes, családi és társadalmi etika oldaláról tekintve”.
