Nyissunk új utakat az evangélium hirdetésének – a pápa Úrangyala imádsága
Vertse Márta – Vatikán
Ferenc pápa arra buzdított, hogy evezzünk a mélyre. Hagyjuk el biztos kikötőink kényelmes partjait és hatoljunk be a mélyvízbe: nem az ideológiák mocsaras vizébe, hanem a nyílt tengerre: a Lélek arra szólít minket, hogy itt vessük ki hálóinkat.
A szinódushoz eljutott a szegények és a Föld kiáltása
Ma délelőtt a Szent Péter bazilikában bemutatott szentmise lezárta a különleges, Pánamazónia térségével foglalkozó püspöki szinódust – kezdte beszédét Ferenc pápa. A Sirák fia könyvéből vett első olvasmány emlékeztetett bennünket ennek a megtett útnak a kiindulási pontjára: a szegény fohásza „áthatol a felhőkön”, mert Isten „meghallgatja az elnyomott imáját” (vö. Sir 35,21.16). A szegények kiáltása, a föld kiáltásával együtt elérkezett hozzánk Amazóniából. Ez után a három hét után nem csinálhatunk úgy, mintha nem hallottuk volna meg. A szegények hangja, a szinódusi közgyűlésen belül és kívül annyi más hanggal együtt - püspökök, fiatalok, tudósok - arra késztetnek minket, hogy ne maradjunk közömbösek. Gyakran hallottuk a „később már túl késő” kifejezést: ez a mondat nem maradhat többé pusztán egy szlogen.
A szinódusi résztvevők megtapasztalták az együtthaladás szépségét
Mi is volt a szinódus? – tette fel a kérdést a pápa. Mint ahogy maga a szó is mondja, a szinódus azt jelenti, hogy „együtt haladni”, megerősítve az Úrtól jövő bátorság és vigasz által. Együtt haladtunk, egymás szemébe nézve és egymást meghallgatva, őszintén, anélkül, hogy elrejtettük volna a nehézségeket. Megtapasztaltuk annak a szépségét, hogy egységben együtt haladunk, hogy szolgáljunk. Erre ösztönöz bennünket Pál apostol a vasárnapi szentmise második olvasmányában: egy számára drámai pillanatban, miközben tudja, hogy „nemsokára áldozatul” esik, „s közel van már” elköltözése ideje (vö. 2 Tim 4,6), ezt írja: „Ám az Úr pártomra állt és erőt öntött belém, hogy az igehirdetés teljessé legyen általam, s tudomást szerezzen róla minden pogány” (17). Ez Pál utolsó kívánsága: nem magának vagy övéinek kér valamit, hanem azt kéri, hogy az evangéliumot hirdessék minden népnek. Ez mindennél előbbre való és többet számít minden másnál. Mindnyájan sokszor feltettük már magunknak a kérdést, hogy mi jót tegyünk életünknek; ma elérkezett a perc, hogy megkérdezzük: „Én milyen jót tehetek az evangéliumért?”
„Evezzünk a mélyre!” – éljük meg és hirdessük az evangéliumot
A szinóduson feltettük magunknak ezt a kérdést, arra vágyva, hogy új utakat nyissunk az evangélium hirdetése számára. Csak azt hirdetjük, amit megélünk. És ahhoz, hogy Jézus szerint, az evangélium szerint éljünk, ki kell lépnünk önmagunkból. Arra kaptunk ösztönzést, hogy evezzünk a mélyre, hogy elhagyjuk biztos kikötőink kényelmes partjait és behatoljunk a mélyvízbe: nem az ideológiák mocsaras vizébe, hanem a nyílt tengerre: a Lélek arra szólít minket, hogy itt vessük ki hálóinkat.
Szűz Mária, Amazónia Királynője oltalmazza a térség lakóit
Az elkövetkezendő útért fohászkodjunk Szűz Máriához, akit Amazónia Királynőjeként tisztelnek és szeretnek. Nem hódítással vált azzá, hanem „inkulturálódva”: az anya alázatos bátorságával kicsinyei védőszentjévé, az elnyomottak védelmévé vált. Mindig a népek kultúrájába hatolva. Nem létezik egy szabvány kultúra, nincs egy tiszta kultúra, amely megtisztítja a többit; van az evangélium, amely tiszta és amely beleolvad a kultúrákba. Máriának, aki a szegény názáreti otthonban gondját viselte Jézusnak, oltalmába ajánljuk közös otthonunk legszegényebb gyermekeit.
