PÁPA

Nyissuk ki a szívünket Jézus szeretete előtt – Ferenc pápa virágvasárnapi homíliája

Április ötödikén Virágvasárnap délelőtt tizenegy órakor kezdődött a Nagyhét nyitánya a Szent Péter bazilika katedra oltáránál. A kereszténység történetében első alkalommal adódott, hogy éppen a névadó mozzanat, Jézus jeruzsálemi virágos-pálmás bevonulását felidéző szertartás maradt el szerte a világon a kötelező korlátozó intézkedések miatt és tartották a szertartásokat üresen kongó templomokban. Ferenc pápa a legszűkebb asszisztenciával együtt, Isten népének jelenléte nélkül mutatta be a szentmisét. Homíliájában Jézus szolgáló szeretetéről szólt, mely nem szűnt meg az árulás és a végsőkig menő elhagyatottsága ellenére sem.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

„Jézus kiüresítette magát, szolgai alakot öltött” (Fil 2,7) – idézte beszéde kezdetén a pápa a Filippi levél Krisztus-himnuszát. Pál apostolnak a „szolga Jézusról” szóló szavai vezessenek bennünket a szent napokon! - kérte a pápa. Nagycsütörtökön ő lesz a tanítványai lábát megmosó szolga, Nagypénteken szenvedő és győzedelmes szolgaként látjuk, de már Nagyhétfőn halljuk a próféta szavát róla: „Íme a szolgám, akit támogatok” (Iz 42,1). Isten megváltott bennünket, miközben nekünk szolgált. Általában azt gondoljuk, hogy mi szolgáljuk az Istent. Nem, Ő az, ki ingyen szolgált minket, mert előbb szeretett bennünket. Nehéz szeretni anélkül, hogy minket is szeressenek. Még nehezebb ez a szolgálat, ha nem hagyjuk Istennek, hogy szolgáljon bennünket – hangsúlyozta Ferenc pápa.

Isten úgy váltott meg minket, hogy a bajaink rázúduljanak

De hogyan is szolgált bennünket az Úr? – tehetjük fel a kérdést. Azzal, hogy életét adta értünk. Kedvesek vagyunk számára és sokba kerültünk neki. A pápa Folignói Szent Angélától idézte Jézus misztikus szavait: „Nem tréfából szerettelek téged”. Szeretete arra indította, hogy értünk feláldozza önmagát, hogy magára vegye a vétkeinket. Ettől tátva marad a szánk: Isten úgy váltott meg minket, hogy a vétkeink rázúduljanak. Ellenkezés nélkül, csak alázattal, türelemmel, a szolga engedelmességével, kizárólag csak a szeretet erejével. Az Atya pedig támogatta Jézus szolgálatát, nem űzte el az őrá nehezedő gonoszságainkat, hanem támogatta őt a szenvedésében, azért, hogy a gonoszságainkat csak a jóval győzze le, hogy szeretetben mindenben a végsőkig elmenjen. A végsőkig! Az Úr odáig menően szolgált minket, hogy megtapasztalja a szerető ember legfájdalmasabb helyzeteit, az árulást és az elhagyatottságot.

A legfájdalmasabb dolog a közeliek árulása

Második gondolatában a pápa az árulásról elmélkedett. Jézus elszenvedte a tanítvány árulását, aki eladta és aki megtagadta. Elárulták az emberek, a nép, mely korábban hozsannázta, aztán kiáltotta: „Feszítsd meg őt!” (Mt 27,22). Elárulta őt a vallási intézmény, mely jogtalanul elítélte, és elárulta őt a politikai intézmény, mely megmosta a kezét. Gondoljunk csak a kisebb nagyobb árulásukra, melyeket elszenvedtünk az életünkben! – ajánlotta a pápa. Szörnyű dolog, amikor felfedezzük, hogy titkos bizalmunkat elárulják. Ilyenkor a szív mélyén olyan csalódás születik, ami által úgy tűnik, nincs értelme az életnek. Azért van ez így, mert arra születtünk, hogy szeressenek minket és hogy szeressünk. A legfájdalmasabb dolog, amikor azok árulnak el, akik megígérték, hogy hűek lesznek és közel maradnak. Mi nem is tudjuk elképzelni, hogy milyen fájdalmas lehetett ez Istennek, aki a szeretet.

Árulásaink ellenére támogatsz minket

Nézzünk csak magunkba! Ha őszinték vagyunk magunkhoz, meglátjuk hűtlenségeinket. Mennyi hamisság, képmutatás és kettősség! Hány elárult jó szándék! Mennyi be nem tartott ígéret! Mennyi meghiúsult célkitűzés! Az Úr jobban ismeri a szívünket nálunk, tudja milyen gyengék és állhatatlanok vagyunk, hányszor elesünk, és mekkora fáradságba kerül felállnunk, és hogy milyen nehéz begyógyítani bizonyos sebeket. De mit is tett, hogy elénk jött, hogy szolgáljon minket? Elmondja ezt a prófétán keresztül: „Meggyógyítom őket hűtlenségeikből, mélységesen szeretem őket” (Oz 14,5). Magára vette hűtlenségeinket, elvette tőlünk árulásainkat és így gyógyított meg. Mi pedig ahelyett, hogy elbátortalanodnánk a félelemtől, hogy mi ezt nem tudjuk megcsinálni, felemelhetjük a tekintetünket a Keresztrefeszítettre, ölelését fogadhatjuk mondván: „Íme, a hűtlenségeim nálad vannak, magadra vetted, óh Jézus! Megnyitod a karjaimat, szereteteddel szolgálsz engem és továbbra is támogatsz…, akkor hát megyek tovább!”

Jézus megtapasztalta a legnagyobb elhagyatottságot, az Atyjától való elhagyatottságot is

Második nagy gondolatában a pápa az elhagyatottságról elmélkedett. A mai evangéliumban Jézus csak egyszer szól, a kereszten: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” (Mt 27,46). Erős szó ez! Jézus egyedül szenved, övéitől elhagyatva, akik elmenekültek. De ott maradt neki az Atya. És most, a magány mélységében, most először szólítja őt az általános névvel: Isten. Nagy hangon kiáltja a legfájdalmasabb Miért? szót: „Miért hagytál el engem?”. Valójában ez a 22. zsoltár szava: Azt mondják, hogy Jézus az imádságba belevitte a legvégső reménytelenséget. Tény, hogy megtapasztalta a legnagyobb elhagyatottságot, amit az evangéliumok az ő saját szavaival örökítenek meg.

Jézus bíztat: Meghallod Isten vigasztalását, aki támogat téged

De miért mindez? – kérdezte Ferenc pápa. Még egyszer, hogy minket szolgáljon. Mert amikor a falnak szorítanak, amikor zsákutcában találjuk magunkat, világosság és kijárat nélkül, amikor úgy tűnik, az Isten sem válaszol már, akkor emlékezzünk arra, hogy nem vagyunk egyedül. Jézus megtapasztalta a teljes elhagyatottságot, a számára legidegenebb helyzetet, hogy mindnyájunkkal szolidáris legyen. Értem és teérted, mindnyájunkért tette: „Ne félj, nem vagy egyedül! Megéreztem vigasztalanságodat, hogy mindörökké melletted legyek”. Íme, meddig szolgál bennünket Jézus, amikor leszáll legkegyetlenebb szenvedéseink mélységeibe, az elárultságig és elhagyatottságig menően. Jelenleg a világjárvány drámájában, megannyi bizonyossággal szemközt, melyek tönkretesznek minket, megannyi elárult várokozással szemközt, az elárultság szívszorító érzésével szemközt, Jézus mindnyájunknak mondja: „Bátorság, nyisd meg a szíved szeretetem előtt. „Meghallod Isten vigasztalását, aki támogat téged”.

Az élet mérteke a szeretet

Beszéde záró részében a pápa arra kérdezett rá, hogy mit tehetünk Isten előtt, aki megtapasztalta, hogy elárulták és elhagyták. Megtehetjük, hogy nem áruljuk el azt, aki által teremtettünk, hogy nem hagyjuk el, ami fontos. Azért vagyunk a világban, hogy szeressük őt és a többieket. A többi elmúlik, ez megmarad. A mostani megélt dráma arra indít, hogy vegyük komolyan a fontosat, és ne vesződjünk haszontalan dolgokkal. Mert az élet mérteke a szeretet. E szent napok során, otthonainkban a Feszület előtt, nézzetek, nézzetek csak fel a Feszületre, mely Isten szeretetének a mértéke nekünk. Isten előtt állunk, aki élete odaadásáig menően szolgál minket. Lépjünk kapcsolatba a szenvedőkkel és rászorulókkal. Ne gondoljunk csak arra, ami hiányzik, hanem gondoljunk arra, amit meg tudunk tenni.

A legnagyobb öröm az, ha igent mondunk a szeretetre

„Íme a szolgám, akit támogattam!” Az Atya támogatta Jézust a szenvedésben és bátorít minket is a szolgálatban. Biztos, a szeretetnek, az imának, a megbocsátásnak, a másokkal törődésnek ára van. Olyannak tűnik, mint egy keresztút. Ám a szolgálat útja a győztes út, ami megváltott minket és életünket. A pápa a fiatalokhoz fordult a 35 éve nekik szentelt Virágvasárnapon: Kedves barátaim, tekintsetek az igazi hősökre, akik ezekben a napokban születnek. Nincs hírnevük, nincs pénzük, nincs sikerük, de ők azok, akik önmagukat adják másokért. Érezzétek most, hogy hivatásotok akár az életetek kockáztatása is. Ne féljetek azt Istenre és másokra tékozolni. Hiszen ez az az élet, melyet azért kapunk, hogy továbbadjuk. És mert a legnagyobb öröm az, hogy igent mondunk a szeretetre, feltétel nélkül, ahogy azt Jézust tette értünk – zárta virágvasárnapi homíliáját Ferenc pápa.