Tizenöt éve immár, hogy Szent II. János Pál pápa megérkezett az az Atyai Házba

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán  

Már nem jött a szó az ajkára, nem mozdult a keze, nem mosolygott az arca, ember-mivoltában már szinte semmi nem engedelmeskedett neki, csak a szeretete maradt meg, ez az egyedül legfontosabb, mert hiszen egész életében az összes többi készsége csak ezt az egyet szolgálta.

Pedig nagyon sok karizmát kapott már induláskor: családja szeretetét, a Szűzanya mindig bátorító közelségét, feltétlen bizalmát az Anyaszentegyház iránt, Hazája, a Szülőföld  iránti lángoló odaadottságát, a fizikai és a szellemi munka szeretetét, a játék örömét, fiúi tiszteletét a Római Pápák iránt, a nyelvek adományát, a tanulás, a tudás és a bölcsesség szeretetét, az egészséges életet, a sportolás és a hegyen-járás kedvelését, a papi, a püspöki és végül a pápai szolgálat becsületes végzését, azt a két tüdőt, mely egybefogta Európát és azt a nagy szívet, mi egybefogta az egész világot. Ha Jézus az egyetlen és örök Jó Pásztor, akkor ő egyetemes Bojtár volt Mellette, Akire felnéztük, míg köztünk járt, és Akihez most felfohászkodunk közös bajunkban: Szent II. János Pál pápa, a Fekete Madonnával együtt, aki immár „egészen a tiéd”, vigyázzatok ránk, küldjétek el az Atyától a gyógyító Angyalt és nagyon-nagyon oltalmazzátok drága kis Öregjeinket!