A szolidaritás a világjárvány utáni követendő út – Ferenc pápa nyilvános katekézise

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán               

Ferenc pápa katekézise vezérfonalául a pünkösdi eseményt választotta, melyet a kihallgatás kezdetén felolvasták a fő világnyelveken: „Amikor elérkezett pünkösd napja, ugyanazon a helyen mindnyájan együtt voltak. Egyszerre olyan zúgás támadt az égből, mintha csak heves szélvész közeledett volna, és egészen betöltötte a házat, ahol ültek. Majd lángnyelvek jelentek meg nekik szétoszolva, és leereszkedtek mindegyikükre” (ApCsel 2,1-3).

Sok hónap elteltével újrakezdjük találkozásunkat „szemtől szembe”, nem pedig „képernyőből képernyőbe”. Szemtől szembe, ez szép! – kezdte beszédét Ferenc pápa. A mostani világjárvány nyilvánvalóvá tette az egymástól való függésünket: egymáshoz kötődünk, jóban és rosszban is. Éppen ezért, hogy jól jöjjünk ki ebből a járványból, együtt kell csinálnunk azt. Együtt és nem egyedül, mindahányan együtt a szolidaritásban. Ma ezt a szót szeretném nektek hangsúlyozni  - adta meg a vezérfonalat Ferenc pápa.

Az egymástól való kölcsönös függésünk másoktól való függéssé alakulhat át

Emberi családként közös eredetünk az Istenben van, közös házban lakunk, a földgolyó-kertben, ahová Isten helyezett bennünket. Közös a rendeltetésünk is Krisztusban. Ám ha megfeledkezünk erről, akkor az egymástól való kölcsönös függésünk másoktól való függéssé alakul át. Elvesztjük a  szolidaritásban való kölcsönös függőségünket, ezért megnő az egyenlőtlenség és peremre szorítás, meggyengül a társadalom szövete és pusztul a környezet. Mindig ugyanaz az eljárás!

Ennélfogva a szolidaritás elve ma, inkább mint valaha, szükséges – ahogy azt Szent II. János Pál pápa tanította. Egy összefonódott világban megtapasztaljuk, mit is jelent „globális faluban” élni. Szép ez a kifejezés  – csodálkozott rá Ferenc pápa – a nagy világ nem más, mint globális falu, hiszen minden összefügg egymással. Ám nem alakítjuk ezt a kölcsönös függést szolidaritássá, ugyanis hosszú út van a kölcsönös függés és a szolidaritás között. Az önzők, egyénieskedők nemzeti vagy hatalmi csoport szinten, továbbá az ideológiai merevség ellenben a bűn struktúráit táplálják.

A szolidaritás új gondolkodásmódot igényel

Lejáratták a szolidaritás kifejezést, néha rosszul is magyarázzák az értelmét, ami pedig sokkal többet jelent alkalmi általánosságnál. Új gondolkodásmód megteremtését igényli, mely a közösség és a mindenki élete elsőbbségének fogalmaiban gondolkodik, tekintettel a javak kevesek által történő kisajátítására. Ez a szolidaritás, nemcsak egymás segítése, amit bár tenni kell, de több annál. Ahhoz, hogy a kölcsönös függés szolidáris és gyümölcsöző legyen, szüksége van erős gyökerekre, az Isten teremtette emberi valóságban és a természetben, továbbá tisztelnie kell az emberek és a föld arcát.

Miközben tornyokat és felhőkarcolókat építünk, szétromboljuk a közösséget

A Szentírás kezdettől fogva erre int minket – folytatta a pápa. Ahogy Bábel tornyának építéséről szól, mely leírja, mi történik akkor, amikor el akarjuk érni az eget, megfeledkezve az emberi kapcsolatokról, a teremtett világról és a Teremtőről. Mindez akkor történik – tette hozzá szabadon – amikor csak emelkedni akarunk, függetlenül másoktól. Csak én! Miközben tornyokat és felhőkarcolókat építünk, szétromboljuk a közösséget. Egybefűzünk épületeket és nyelveket, de elsorvasztjuk a kulturális gazdagságot. A Föld urai akarunk lenni, de tönkretesszük a biodiverzitást és a környezeti egyensúlyt. Ferenc pápa utalt az adriai tengerparton fekvő  San Benedetto del Tronto halászaira, akiket ebben az évben fogadott. Tőlük hallotta, hogy 24 tonna szemetet halásztak össze a tengeren, ennek fele műanyag volt. Nekik a halászat mellett volt gondjuk arra is, hogy megtisztítsák a tengert – mondta. A környezetszennyezés nem szolidáris a földdel, ami adomány és ökológiai egyensúly.

Egy tégla többet ér az ember életénél?

Beszéde derekán Ferenc pápa felidézett egy középkori történetet erről az úgynevezett Bábel-tünetcsoportról, vagyis a szolidaritás hiányáról. Az elbeszélés szerint, ha a toronyépítő rabszolgák közül valaki leesett az építkezés során, maximum ezt mondta valaki: „Leesett valaki, ez a szegény pórul járt!” Ha azonban egy tégla esett le, akkor mindenki azonnal panaszkodni kezdett. A vétkest bezzeg megbüntették! Mert sokba került egy tégla formálása és kiégetése. A tégla többet ért az ember életénél. Ha napjaikban esik a tőzsdeárfolyam, rögtön írnak róla az újságok. Ám ha ezrek halnak éhen, nyomorúságból, arról senki nem beszél.

Harmóniában egyesült különbözőség és szolidaritás  

A pápa a továbbiakban szembeállította a Bábel tornya építését a pünkösdi eseménnyel. A Lélek tüzes nyelvek képében leszáll az Utolsó Vacsora termébe zárkózott közösségre, eltölti őket Isten erejével, kilépésre sarkallja őket, hogy hirdessék Jézus Krisztust. A Lélek egységet teremt a különbözőségben, harmóniát teremt. Ezzel szemben Bábel tornya építésekor nincs összhang. Csak a nyereségben volt egység köztük. A másik csak puszta eszköz volt, munka-erő, de itt Pünkösdkor mindenki egy eszköz, de közösségi eszköz, mely egész valójával részt vesz a közösség építésében. Jól tudta ezt Assisi Szent Ferenc, amikor minden teremtményt testvérnek és nővérnek nevezett, köztük a farkast is. Isten jelen van és felszítja a közösség hitét a különbözőségben és a szolidaritásban. Íme, a harmóniában egyesült különbözőség és szolidaritás! Ez a szolidáris különbözőség antitesteket hordoz, hogy meggyógyítsa azokat a struktúrákat és társadalmi folyamatokat, melyek igazságtalan és elnyomó rendszereket teremtettek meg. Ez a szolidaritás ma követendő út a járvány utáni világban, az egymásközti és társadalmi gyógyulás terén. Nincs más lehetőség: vagy együtt haladunk a szolidaritás útján, vagy minden rosszabb lesz! Ebből a válságból nem lehet egyenlőképpen kijutni. Vagy jobb lesz, vagy rosszabb.  Választanunk kell! A szolidaritás az az út, mely a legjobban jön ki a válságból, de nem holmi felületes döntésekkel, mázolgatásokkal. A hit által vezetett szolidaritás teszi lehetővé, hogy Isten szeretetét lefordítsuk a globalizált kultúránkba. Fohászkodjunk az Úrhoz és kérjük tőle, hogy Szentlelke által teremtse meg bennünk ezt  a szolidaritást – zárta a járvány utáni tennivalók világáról szóló ötödik katekézisét Ferenc pápa, melyet ezúttal a Vatikáni Apostoli Palota Szent Damazus pápáról nevezett  udvarán tartottak.