Korunk aprószentjei: Boldog Chiara Badano, a 18 éves Fényes Világosság, Jézus jegyese

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán  

Talán a még karnyújtásnyira fekvő 19. század végén Liseux-i Szent Teréz nyitja a sort a „kicsi szentek számára”. A Lélek indíttatására picit beletekintettem a világukba és látom, jó seregnyien vannak, ahogy József Attila is írja róluk: „Hosszú sorban jönnek, mennek, Apró ördögök, de szentek, Homlokuk friss, meleg kenyér, Szén a szemük, szénparázs”. A versben az apró ördögök megjegyzés sem zavar, mindössze ennyit jelent: elevenek! Ám épp ettől az elevenségtől lesznek nagyon szerethetőek.

Kamionsofőr édesapja tizenegy éven át állhatatosan imádkozott a születéséért

Most először egy fényes szemű lánykáról szólnék, aki az azúr tengerpart közelében fekvő Sassellóban született 1971. október 29-én. Neve Chiara Badano. Kamionsofőr édesapja tizenegy éven át állhatatosan imádkozott érte az otthoni Sziklás Madonna kápolnában, míg végül kiesdte a Teremtés Urától csöpp lánykáját, akit Chiara, Világos névre kereszteltek meg. Nagy kerek szemei feltűnően fényesek voltak és maradtak egészen 19 éves koráig, amikor végre beléphetett az Örök Világosságba. Egyedüli gyermek maradt, ezért is féltette annyira az édesanyja: „Mi lesz vele, ha már ő nem lesz?”, míg végül Chiara vigasztalta: „Bízzunk benne, biztosan jól csinálja az Isten!” Karcsú, ügyes, csinos és eleven lányka, a nagy hegyek közt természetes, hogy szereti a tiszta havat és jól is síel. Feltűnő a ragaszkodása az idős emberekhez és a kicsi gyerekekhez, nemcsak a családjában, hanem bárhol és bárkivel. Amolyan vezéregyéniség a társai között, de ezt nem mutatja ki, ezért még inkább vonzódnak hozzá lányok és fiúk. Kilenc évesen találkozik a fokoláré közösség tagjaival. Énekelnek és vidámak. A Gen, az új nemzedék fiataljai. Az ő hangján szólnak, ezért is lesz gyorsan otthon közöttük. Ebben a lelkiségben nő fel, megtanulja megköszönni a természetes jót: az egészséget, a nevetést, a mozgást, a barátokat, megköszön mindent az Istennek. Megtetszik neki a korakeresztény Antióchiai Szent Ignác tanítása és belegyakorolja magát: „Jobb kereszténynek lenni, anélkül, hogy mondanánk, semmint szólni róla, anélkül, hogy azok lennénk”. A maga nyelvén ezt így fogalmazza: „Nekem nem beszélni kell Jézusról, hanem őt adnom kell magatartásommal”.  

Kórházban: „Anya, légy boldog, mert én is boldog vagyok!

Gimnáziumba Savonába kerül, ahol teniszezni is jár. Nyáron, edzés során egy ütés alkalmával nyilalló fájdalom áll a karjába, ami később megint visszatér. Még később edzés nélkül is marad a fájdalom. Torinó, kórház, vizsgálat, diagnózis: pusztító csontrák. Chiara 17 éves. Nagyok és fényesek a szemei. De most már nemcsak a lelkesedéstől...  

Torinóban, Jézus Halotti Leple városában kezdődik a keresztútja. Először kórházról kórházra jár, majd a stációk a betegágyánál jelentkeznek: kemoterápia, mire elveszti a haját. 18 évesen, már nem karcsú, hanem nagyon sovány, csak a szemei ragyognak úgy, mint régen. Tudja, hogy súlyosan beteg. Megint ő vigasztalja édesanyját: „Ha meg találnék halni, mondjatok egy szép misét értem és Mama, mondd meg a Gen-nek, hogy jó hangosan énekeljenek!”. Minthogy állapota nem javul, még erősebb terápiás kezelést kap. Orvosa, dottor Brach őszintén elmondja neki rendkívül veszélyes állapotát, amit Chiara világosan megért. Az orvost, vallomása szerint, nagyon meglepi az a lelkület, amivel Chiara a betegségét, a kezelést és a fájdalmakat fogadta. Jön a hányás, a vérzés és egyéb következmények. Ennek ellenére nem szűnik meg a látogatások sora. S ha jönnek a barátai, akkor ő is velük nevet. Ilyenkor nem is beteg, „szén a szeme, világító szénparázs”! Lassanként megszokottá válik, hogy Chiara betegszobája a családi ünnep légkörével fogadja a látogatókat. Nem is kell erősíteni Chiarát, furcsa módon éppen a barátai érzik, hogy ott benn, feltöltődnek nála. Híre is megy ennek és nemcsak a fokoláré köreiben. Fájdalmai oly erősek, hogy orvosai morfiummal akarják enyhíteni. Chiara elhárítja, nem akarja elveszteni szelleme és szeme világosságát. A kezelés, a terápia nem használ semmit. Levelet ír Chiara Lubichnak, a focoláré alapítójának és közli vele, hogy nem kér már több kemoterápiás kezelést. Idézet tőle: „A további kezelésre egyedül csak Isten képes. Megszakítva a kúrát, előjönnek a két operáció miatt a fájdalmaim, tehetetlenül fekszem az ágyban, már oldalra fordulni sem tudok, mégis, mégis ma este nagy öröm tölti el szívem. Kicsinek érzem magam, az előttem álló út pedig nagyon meredek, közben fölerősödik bennem a fájdalom. De a Vőlegény maga az, aki értem jön”. Válaszként a focoláré alapítója szinte megkereszteli, új nevet ad neki: Chiare Luce, Fényes Világosság! Ettől kezdve mindenki így szólítja őt.                         

Halálát menyegzőnek tartotta

Fényes Világosság tehát készülődik a temetésére, amit nem így hív, hanem egyszerűen csak misének. Mert ez „nászmise” lesz az ő Jézusával. Alaposan meg kell mosni őt bő vízzel a megtisztulás jegyében. Mamáját arra kéri, hogy úgy fésülje meg, mint kislánykorában tette vele, amikor még szép hosszú volt a haja. De rá is szól: „Ne pityeregjen, amikor az égben megérkezik egy tizennyolc éves lány, hiszen akkor ott ünnepet tartanak. Hosszú fehér, de egyszerű ruhába öltöztessetek, kéri, derekán rózsaszín szalaggal”. Legjobb barátnője, Chicca előtte próbálta fel és neki nagyon tetszett. Pont ilyet akart.      

Hajnali szentmise…

Chiara „nászmiséje” 1990. október 7-én, Rózsafüzér Királynője ünnepén, hajnali négy óra tízkor kezdődött. Éppen tizennyolc évvel később Isten tiszteletreméltó szolgálójának nevezték ki, majd XVI. Benedek pápa dekrétuma jegyében 2010. szeptember 25-én a római Isteni Szeretet kegyhelyen boldoggá avatták. Chiara a legszebb ruháját vette fel, és ragyogott a szeme Vőlegénye mellett.

(vl)