Ferenc pápa katekézise: Imádkozzunk állhatatosan, a szív alázatával, Jézus szavával

P. Vértesaljai László SJ - Vatikán 

Katekézise kezdetén a pápa arra az intésre hivatkozott, mely szerint „túl sokat beszél az imádságról”. „Ám ha nem imádkozunk – vetette ellen – akkor nem lesz erőnk továbbmenni az életben. Az ima olyan, mint az oxigén az élethez. Az ima magunkra vonzza a Szentlélek jelenlétét, aki mindig előre visz bennünket. Ezért beszélek oly sokat az imádságról” – zárta rögtönzött bevezetőjét Ferenc pápa.  

Az Atyjával folytatott párbeszéde lett küldetésének az alapja    

„Jézus az állhatatos kitartással végzett imádság példáját adta nekünk. Az Atyjával csendben és összeszedetten folytatott párbeszéde lett küldetésének az alappontja”. Az evangéliumok tanítása szerint tanítványait az állhatatos imádságra buzdította és különösen Lukács evangéliumában három példabeszéde is hangsúlyozza a kitartó ima fontosságát.

Kitartó imádságunk arra szolgál, hogy táplálja bennünk a vágyat és a várakozást          

A pápa először a barátját éjszaka felverő ember példájára mutatott rá, akinek sürgető kérése végül meghallgatást nyer (vö Lk 11,5-8), noha először elutasította őt. Isten azonban mindig válaszol, Atyánk jól tudja, mire van szükségünk. Kitartásunk nem információ vagy meggyőzés számára, hanem arra szolgál, hogy táplálja bennünk a vágyat és a várakozást.

Az imádság nem egy pillanatnyi lendület, hanem bátor készség Isten megszólítására

A bíróhoz folyamodó özvegyről szól a második példabeszéd. A korrupt és gátlástalan bíró le akarja rázni magáról a kellemetlenkedő asszonyt. A történet a pápa szerint azt tanítja, hogy az imádság nem egy pillanatnyi lendület, hanem bátor készség Isten megszólítására, akár vitatkozni is lehet vele, anélkül, hogy belenyugodnánk a rosszba és az igazságtalanságba.

Nincs igazi imádság az alázat lelkülete nélkül

A harmadik példabeszéd a farizeus és vámos története, akik a templomba mennek imádkozni. Az első az érdemeivel dicsekszik Isten előtt, míg a másik arra is méltatlannak érzi magát, hogy a szentélybe lépjen. Isten azonban nem hallgatja meg az elsőt, a gőgösök könyörgését, de meghallgatja az alázatosakat. Nincs igazi imádság az alázat lelkülete nélkül. Épp az alázat indít arra minket, hogy kérjünk az imádságban.   

Aki a hit sötét éjszakáiban imádkozik, soha nem marad egyedül

Az evangélium tanítása világos: mindig kell imádkozni, akkor is, amikor az hiábavalónak látszik, amikor Isten süketnek és némának tűnik. Ha az ég beborul, a keresztény akkor is imádkozik. Imája együtt halad a hitével, mely életünk sok napján csak képzelgésnek, terméketlen fáradozásnak tűnik, ám az imádság gyakorlása azt is jelenti, hogy elfogadjuk ezt a fáradságot. Sok szent megtapasztalta a hit éjszakáját és az Isten csendjét, amikor kopogtatunk az Istennél, de ő nem válaszol, ám ők állhatatosan kitartottak. Aki a hit sötét éjszakáiban imádkozik, soha nem marad egyedül. Jézus nemcsak az imádság tanúságtevője és mestere, hanem több ennél, mert az imádságában fogad el bennünket, hogy mi benne és általa imádkozzunk. Ez a Szentlélek műve. Ezért hív bennünket az evangélium arra, hogy imádjuk az Atyát Jézus nevében, ahogy a János evangéliumban olvassuk: „Amit a nevemben kértek, azt megteszem nektek, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban” (Jn 14,13). A pápa a katekézisre utalt: Annak a bizonyossága, hogy meghallgatást nyernek az imáink, éppen Jézus imádságán alapul. Ez ad szárnyakat az ember imádságának, amire mindig is vágyunk.

Krisztus nélkül az ima puszta emberi erőfeszítés, mely legtöbbször kudarcra van ítélve

A pápa végül a 91. zsoltár szavait méltatta, melyek bizonyossággal eltelve annak az embernek a szívéből fakadnak, aki mindent Istentől remél: „Szárnyaival oltalmaz, tollai alatt menedékre lelsz, hűsége a védőpajzsod. Nem kell félned az éji kísértettől, sem a nappal repülő nyilaktól; sem a sötétben terjedő ragálytól, sem a fényes nappal kitörő dögvésztől” (Zsolt 91,4-6). Krisztusban teljesedik be ez a gyönyörű ima, akiben a teljes igazság lakozik. Nélküle az imádságunk pusztán emberi erőfeszítés maradna, mely legtöbbször így sikertelenségre lenne ítélve. Ám ő magára vett minden kiáltást, minden sóhajt, minden ujjongást és minden fohászt, minden emberi imádságot. Ne feledkezzünk el a Szentlélekről – kérte a pápa –, aki bennünk imádkozik, aki imára indít Jézus felé. Ő az Atya és a Fiú ajándéka, akit azért kaptunk, hogy az Istennel való találkozásra induljunk. Ő az, akit imádunk, és ő az, aki imádkozik a szívünkben.

Krisztus a minden számunkra, ahogy Szent Ágoston nagyszerűen foglalja össze Jézus imádságának három dimenzióját: „Imádkozik értünk, mint Papunk; imádkozik bennünk, mint a mi Főnk; mi imádkozunk Hozzá, mint Istenünkhöz. Ismerjük föl tehát Benne a mi hangunkat, és az Ő hangját mibennünk”. Éppen ezért az a keresztény, aki imádkozik, nem fél semmitől, mert a Szentlélekre hagyatkozik – zárta szerdai katekézisét Ferenc pápa.