Ferenc pápa az olasz püspöki hitoktató hivatalhoz: a katekézis a szeretet iránytűje Jézushoz

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán  

A katekézis találkozás Jézus Krisztussal egy személyes és közösségi kapcsolatban

A pápa először a katekézis és a kérügma kapcsolatát vizsgálta. A katekézis Isten Szavának a visszhangja. A hit átadásában a Szentírás a Könyv, a katekézis pedig Isten Szavának a „hosszúhulláma” az evangéliumi örömhír átadásában – kezdte beszédét a pápa. A hitoktatás révén a Szentírás „környezetté” válik, melyben egyazon üdvtörténet részének érezzük magunkat és találkozunk a hit első tanúságtevőivel. A katekézis kézen fogva vezet ebben a történetben, személyesen kísér mindenkit, értékelve mindenki egyedi mivoltát. Bevezet a hittitkokba, állandó párbeszédben a liturgiával. A misztérium szíve a kérügma, az üdvösség hirdetése, mely egy személy: Jézus Krisztus, akivel a találkozás személyes kapcsolatok révén valósul meg. Ki ne emlékezne az első hitoktatóira? – kérdezte a pápa és a maga részéről megemlítette „azt az kedves nővért, aki őt az elsőáldozásra felkészítette”. Az evangélium hírnökei, a katekézis első főszereplői gyakran világiak, akik nagylelkűen közvetítik a Jézussal való találkozás szépségét. Ápolják és táplálják magukban az Isten emlékezetét és felszítják másokban az üdvösség emlékét. Katekéta az a keresztény, aki ezt az emlékezetet az igehirdetés szolgálatába állítja.  

Igehirdetés a közelség, a párbeszédre nyitottság, a türelem, a szívélyes befogadás útján

Ennek ez igehirdetésnek lényegi jellemzője Isten üdvözítő szeretetének a kifejezése, de nem az igazság kényszerítésével, hanem felhívással a szabadság felé, melyet életöröm és harmónia jellemez. Ebből adódnak az evangelizáló személynek a készségei, mint a közelség, a párbeszédre nyitottság, a türelem, a szívélyes befogadás (Ev Gaud 165). Az emberiség egész földrajzát segít felkutatni a kérügma, a hit tévedhetetlen iránytűje. Ferenc pápa szerint a katekéta a hitet a gyerekek, a fiatalok „dialektusában”, sajátos tájszólásával, nyelvjárásával adja át, a közelség és a bensőségesség nyelvén, ami a szívből fakad, családias jellegű és közel áll mindenkihez.

A Zsinat az egyház tanítóhivatala  

A pápa beszédének második pontja a katekézis és a jövő kapcsolatát vizsgálta és Szent VI. Pál tanítását idézte, mellyel a CEI zsinat utáni első közgyűléséhez szólt: „Isten iránti hálával kell gondolni a Zsinatra és nagy bizalommal kell az Egyház jövőjére tekinteni, mert a zsinat lesz az új idők nagy katekizmusa” (1966. jún. 23.). Az első nemzetközi hitoktatói kongresszuson 1971-ben a zsinat pápája leszögezte: „a katekézis megújítása állandó feladat, hogy megértse az ember szívéből fakadó problémákat és hogy azokat visszavezesse rejtett forrásához, mely maga a teremtő és megváltó szeretet”. Ezért a Zsinat sugallta katekézis állandóan hallgatja az ember szívét és feszülten figyel a megújulásra. A zsinat értelmezése kapcsán Ferenc pápa szabadon hozzáfűzte, hogy a „Zsinat maga az egyház tanítóhivatala. Vagy az egyházzal tartasz és így követed a zsinatot, vagy a magad módján magyarázod, ahogy akarod és akkor nem vagy az egyházzal. Ezen a ponton nagyon igényesnek és szigorúnak kell lenni! A zsinatról nem szabad alkudozni. Probléma a zsinat tekintetében a válogatás, mely mindig megismétlődik a zsinatok történetében. Az első Vatikáni Zsinat után a püspökök egy csoportja elment, világiak egy csoportja, hogy folytassák az «igazi tanítást», ami nem volt a zsinaté. «Mi vagyunk az igazi katolikusok». Ma nőket szentelnek. A legszigorúbb magatartás a hit megőrzésére, de tanítóhivatal nélkül, tönkretesz téged”.

Ne féljünk az emberek mai nyelvezetétől!

Ferenc pápa elismerően szólt a zsinat utáni olasz egyházról, mert képes volt megérteni és befogadni az idők jeleit. Ehhez hasonlóan ma is az a hivatása, hogy egy megújított katekézist kínáljon, mely a pasztorális minden területéről ihletet merít, mint a karitász, a liturgia, a család, a társadalmi élet, a gazdaság. Ne féljünk az emberek mai nyelvezetétől, de tartsunk az egyházon kívüli nyelvezettől, ellenben ne féljünk az emberek nyelvezetétől! – buzdított a pápa. Ne féljünk meghallgatni a kérdéseiket, törékenységeiket és bizonytalanságaikat. Ne féljünk új eszközök kidolgozásától, mint ahogy a hetvenes években az olasz egyház katekizmusa eredeti volt és megbecsülés övezte. Ma okosságra és bátorságra van szükség, hogy a kérügma az egyházhoz tartozás örömét és gazdagságát hangsúlyozza!

Kezdjétek el a nemzeti szinodális utat, közösségről közösségre haladva  

Beszéde harmadik pontjaként a pápa a katekézis és a közösség kapcsolatát tárgyalta a pandémia mai helyzetében, melyet sokszor az elszigetelődés és magány jellemez. „A vírus az egzisztenciális kapcsolatrendszerekben félelmet, gyanakvást bizonytalanságot teremtett, régi szokásainkat megkérdőjelezte és megértettük, hogy a válságból csak együtt tudunk kijutni, senki sem szabadul belőle egyedül”. A közösség ugyanis „nem a tagok halmaza, hanem család, melyben kiegészülünk, ahol egymás gondját viseljük, idősek a fiatalokét, fiatalok az idősekét”. „A közösség értelmének a megtalálása adja meg a saját méltóság teljességét”. A katekézis feladata, hogy „az igehirdetés középpontjába állítsa ezt a közösségi szempontot, elkerülve az elit jellegű stratégiát”. A pápa a nagy közösség alatt „Isten hűséges szent népét” érti, mely a Zsinat szerint infallibile in credendo, tévedhetetlen a hit dolgában. „Ezért kell mindig Isten szent népével maradni, kerülve az eliteskedést”. Ferenc pápa összefoglalta, milyen közösségi magatartásra van ma szükség: a bárki talentumait is számba vevő közösségépítésre, szabad és érdekmentes missziós jellegre, a csalódott fiatalokkal való szembenézésre, a másként gondolkodókkal való párbeszédre, az irgalmas szamaritánus lelkületére, vagyis a bárki sebét bekötöző együttérzésre. A 2015-ben Firenzében mondott beszédéből kiemelte: „Olyan egyházat szeretnék, mely közelebb áll azokhoz, akiket elhagytak, akiket elfelejtettek, melynek anyai arca van, mely megért, elkísér és megsimogat. Öt évvel a firenzei találkozó után az olasz egyháznak vissza kell térni oda, el kell kezdenie a nemzeti szinodális utat, közösségről-közösségre, egyházmegyéről-egyházmegyére. Most van itt a pillanat, hogy elkezdjetek rajta járni!” – zárta ezzel a buzdítással a CEI Nemzeti Hitoktatói Hivatalának küldöttségéhez intézett beszédét Ferenc pápa.