Cantalamessa atya nagypénteki homíliája: Krisztus az elsőszülött a sok testvér között

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán  

A Fratelli tutti enciklika egyetemes horizontú, nem a keresztény testvériségből indul ki

„Múlt év október 3-án Ferenc pápa Assisi Szent Ferenc sírján írta alá a „Fratres omnes” enciklikáját a testvériségről. Rövid idő alatt sokak szívében felkeltette az erre az egyetemes értékre való törekvést, rávilágított a testvériség ellen elkövetett sok sérülésre a mai világban, jelzett néhány módot a valódi és igaz emberi testvériség elérésére, majd felszólított mindenkit, embereket és intézményeket, hogy fáradozzanak érte” – kezdte beszédét Cantalamessa atya. Az enciklika nagyon széles közönségnek szól, egyházon belül és kívül, gyakorlatilag az egész emberiséghez fordul. Az élet számos területét lefedi: a magánszférától az államéig, a vallástól a társadalmi és politikai szféráig. Tekintettel erre az egyetemes horizontra, az enciklika helyesen elkerüli, hogy a témát arra szűkítse le, ami a keresztények sajátos és kizárólagos vonása. A szónok idéz az enciklika végéről egy gondolatot a testvériség evangéliumi alapjairól: „Mások más forrásból isznak. Számunkra az emberi méltóság és testvériség ezen forrása Jézus Krisztus evangéliumában rejlik. A keresztény gondolkodás és az egyház cselekvése számára ebből fakad annak az elsődlegessége, ami a kapcsolatot, a másik személy szent misztériumával való találkozást, az egész emberiséggel való egyetemes közösséget illeti” (FO, 277).

Testvériség családi és nemzeti alapon

A kapucinus szónok ezután a testvériség krisztológiai alapjára figyelt, mely a kereszten mutatkozott be. A „testvér” szó az Újszövetségben elsősorban vérségi kapcsolatot jelent, az ugyanazon apától és anyától eredést. Másodsorban „testvérek” azok, akik egyazon néphez, nemzethez tartoznak, miként Pál apostol használja a rómaiakhoz írt levélben, ahol a „testvéreiről beszél, akik test szerint a népéből valók” (vö Róm 9,3), értelemszerűen férfiak és nők együtt. Ílymódon lehet eljutni arra a széles látóhatárra, mely minden személyt testvérnek tekint, amit a Biblia felebarátnak hív. Ahogy János apostol első levelében olvassuk: „aki nem szereti testvérét”, vagyis felebarátját. Így használja Jézus is: „Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek” (Mt 25,40), mert a testvér alatt minden személyt ért.

Testvérek azok, akik Jézus Krisztus Szentlelkében osztoznak  

Ám ezzel az általános használattal szemben az Újszövetségben a „testvér” egyre világosabban a személyek egy bizonyos csoportját. Testvérek Jézus tanítványai, ahogy mondja: „Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, az nekem mind testvérem, nővérem és anyám” (Mt 12, 48-50). Ebben a vonalban Húsvét új és meghatározó szakaszt jelent. Ennek köszönhetően Krisztus „elsőszülött lesz a sok testvér között” (Róm 8:29). A tanítványok új és mélységes értelemben testvérekké válnak: nemcsak Jézus tanításában osztoznak, hanem Lelkében, a feltámadott új életében is. Jelentős, hogy Jézus csak a feltámadása után hívta először tanítványait „testvéreknek”: „Menj a testvéreimhez – mondja Mária Magdolnának – és mondd nekik: Felmegyek Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez” (Jn 20,17). „Mert ugyanattól az egytől valók mind: a megszentelő és azok, akiket megszentelt. Ezért nem szégyelli testvérnek nevezni őket” – olvashatjuk a Zsidókhoz írt levélben (Zsid 2,11). Húsvét után ez lesz a testvér kifejezés leggyakoribb használata; jelzi a hittestvért, a keresztény közösség tagját. Vér-testvérek maradnak ebben az esetben is, de immár Krisztus véréből! Ez teszi a Krisztusban való testvériséget egyedivé és transzcendenssé, bármilyen más testvériséggel szemben, és ez annak a ténynek köszönhető, hogy Krisztus maga is Isten. Nem helyettesíti a családon, nemzeten vagy fajon alapuló más típusú testvériségeket, hanem mintegy megkoronázza azt. Minden ember testvér, mint ugyanazon Isten és Atya teremtménye. Ehhez a keresztény hit egy második döntő okot kapcsol. Testvérek vagyunk nemcsak a Teremtés, hanem a Megváltás révén is; nemcsak azért, mert mindannyiunknak ugyanaz az Atyánk, hanem azért, mert mindannyiunknak ugyanaz a testvére, Krisztus, „az elsőszülött a sok testvér között”.

Az egyetemes testvériség számunkra a katolikus egyházban való testvériséggel kezdődik

Az elvi megfontolás után Cantalamessa atya gyakorlati szempontokat ajánlott. A testvériség úgy épül fel, hogy először magunkkal kezdjük, nem nagyratörő tervekkel és elvont célokkal. Ez azt jelenti, hogy az egyetemes testvériség számunkra a katolikus egyházban való testvériséggel kezdődik – ezért most csak erre figyelt a szónok. A katolikus testvériség megsérült! Krisztus köntösét darabokra tépte az egyházak közötti megosztottság, de ami nem kevésbé súlyos, a köntös egyes darabjai még további részekre szakadtak. A szónok a szakadás emberi eleméről beszélt, mert valójában soha senki nem lesz képes elszakítani Krisztus valódi köntösét, az ő misztikus testét, amelyet a Szentlélek éltet. Isten szemében az egyház „egy, szent, katolikus és apostoli” és a világ végéig az is marad. Ez azonban nem ment fel bennünket és még erősebben kell fáradoznunk a szakadások begyógyításán.

Megosztottságunk oka politikai jellegű  

De mi is az oka a katolikusok megosztottságának? – kérdezte a szónok. Nem a dogma, nem a szentségek, nem a szolgálatok, mert ezeket Isten kegyelméből megőrzi az egyház. A politikai választás az ok, amikor az felülkerekedik a vallási és egyházi szempontokon és ideológiához társul. A világ bizonyos részein ez megosztottságot szül, még ha el is hallgatják azt. Pedig valójában ez bűn, a szó legszorosabb értelmében. Mert azt jelenti, hogy ennek a világnak az országa fontosabb lett a szívben, mint az Isten Országa. Éppen ezért kell lelkiismeretvizsgálatot tartanuk, mert a gonosz a neve szerint is Megosztó. Jézustól kell tanulnunk, aki körül erős politikai polarizáció létezett négy párt részéről is: farizeusok, szadduceusok, Heródes-pártiak és zélóták. Ám Jézus egyikhez sem társult, ellenállt minden bevonási kísérletnek. Az őskeresztény közösség hűen követte őt ebben a választásban. A pásztorok feladata, hogy legyenek az egész nyáj pásztorai és ne csupán egy részének. A II. Vatikáni Zsinat mindenekelőtt a világiakat bízza meg a feladattal, hogy legyenek jelen az evangélium nevében a különféle társadalmi, gazdasági és politikai döntésekben. Az egyháznak leginkább az egységet őrző karizmát kell ápolnia. Emeljük fel imádságunkat ahhoz, aki a kereszten meghalva „összegyűjti Isten szétszóródott gyermekeit” (vö Jn 11, 52), azzal az imádsággal, amit minden szentmisében mondunk az áldozás előtt: „Urunk, Jézus Krisztus, te azt mondottad apostolaidnak: „Békességet hagyok rátok, az én békémet adom nektek.” Ne vétkeinket nézzed, hanem Egyházad hitét, őrizd meg szándékod szerint békében, és add meg teljes egységét. Aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké” – zárta nagypénteki homíliáját Raniero Cantalamessa kapucinus bíboros, a Pápai Ház szónoka.