A pápa 40 évvel a Karol Wojtyla elleni merénylet után: bízzuk magunkat a Fatimai Szűzanyára
Salvatore Cernuzio / Somogyi Viktória – Vatikán
Mint negyven évvel ezelőtt a Szent Péter téren halálosan megsebesült Wojtyla, úgy ma is a Fatimai Szűzre bízzuk életünket és a világ életét. A szerdai általános kihallgatás végén - első alkalommal a Szent Damazusz-udvarból a hívek jelenlétében, az Apostoli Palota Könyvtárából történt hét hónapos közvetítés után - Ferenc pápa felidézte azt a drámai jelenetet, 1981. május 13-án, amikor a világ tanúja volt megdöbbenve és elkeseredve a Szent II. János Pál elleni merényletnek. Ez egy olyan esemény, amely bevésődött a világ történelmébe, és amely szorosan kapcsolódik, nem csak a véletlennek köszönhetően, a Fatimai Szűzanya iránti tisztelethez.
Életünk és a világ története Isten kezében van
„Csütörtökön tartjuk a Fatimai Szűz Mária liturgikus emléknapját és a Szent II. János Pál pápa elleni merénylet 40. évfordulóját. A lengyel pápa meggyőződéssel hangsúlyozta, hogy életét a Fatimai Szűzanyának köszönheti. Ez az esemény tudatosítja bennünk, hogy életünk és a világ története Isten kezében van” – hangsúlyozta Ferenc pápa.
Karol Wojtyla példáját követve a pápa arra kérte a híveket, hogy ajánlják Szűz Mária Szeplőtelen Szíve oltalmába az egyházat, önmagukat és az egész világot. Imádkozzunk a békéért, a világjárvány megszűnéséért, a bűnbánat lelkületéért és megtérésünkért”.