Ferenc pápa imája Jeruzsálem, Afganisztán és Kolumbia békéjéért, Anyák napi köszöntése
Vertse Márta - Vatikán
A pápa imája Jeruzsálem békéjéért
A Regina Coeli elimádkozása után Ferenc pápa elsőként rendkívüli aggodalmának adott hangot a jeruzsálemi eseményeket illetően. Azért imádkozik, hogy Jeruzsálem ne az erőszakos összecsapások, hanem a találkozás, az ima és a béke helye legyen. Felhívott mindenkit, hogy keressen közös megoldásokat annak érdekében, hogy tiszteletben tartsák a Szent Város vallási sokszínűségét, multikulturális identitását, és érvényre juthasson a testvériség. Az erőszak csak erőszakot szül, elég volt az összecsapásokból – mondta nyomatékkal Ferenc pápa.
A pápa fohásza Afganisztán békéjéért
Ferenc pápa a hívek imáit kérte a Kabulban szombaton történt terrortámadás áldozataiért is. A merényletet egy leányiskola közelében követték el. „Az embertelen cselekedet olyan sok fiatal lányt sújtott, miközben távoztak az iskolából. Imádkozzunk mindegyikőjükért és hozzátartozóikért” – mondta a pápa, majd így fohászkodott: „Isten adjon békét Afganisztánnak!
„Imádkozzunk hazátokért!” – Ferenc pápa felhívása a kolumbiai hívekhez
A pápa ezután aggodalmát fejezte ki a kolumbiai feszültségek és erőszakos összecsapások miatt, amelyek sok halálesetet és sérüléseket eredményeztek. Köszöntötte a Szent Péter téren nagy számban jelenlévő kolumbiai hívőt, akik hosszú sort alkotva feszíttették ki piros-kék-sárga színű nemzeti lobogójukat. „Imádkozzunk hazátokért” – hangzott Ferenc pápa felhívása.
Boldog Livatino bíró az igazságosság és a hit vértanúja
Ferenc pápa felidézte Rosario Angelo Livatino alakját, akit vasárnap délelőtt a szicíliai városban, Agrigentóban a boldogok sorába iktattak. A mélyen vallásos bíró 1990-ben, 38 éves korában vált a maffia áldozatává. A pápa az igazságosság és a hit vértanújának nevezte Boldog Rosario Livatino-t, aki a közösséget szolgálta és mint feddhetetlen bíró, soha nem hagyta, hogy megvesztegessék. Arra törekedett, hogy bíráskodásával ne elítéljen, hanem megmentsen. Munkáját mindig „Isten oltalma alá” helyezte; ezért az evangélium tanújává vált hősies haláláig. Példája legyen mindenki, főleg a bírák számára ösztönzés, hogy a törvényesség és a szabadság hű védelmezői legyenek – mondta a pápa, a hívek tapsát kérve az új boldog számára.
A pápa köszöntötte az édesanyákat
Ferenc pápa szeretettel köszöntötte a római híveket és a zarándokokat, megköszönve jelenlétüket. Külön üdvözölte a szétterjedt mozgásszervi fájdalommal járó fibromialgia betegségben szenvedőket, akiknek képviselete szintén jelen volt a Szent Péter téren. A pápa közelségéről biztosította őket és annak a reményének adott hangot, hogy nagyobb figyelmet fordítanak erre az olykor elhanyagolt betegségre.
Végül Ferenc pápa az édesanyákhoz fordult a következő szavakkal: „És nem hiányozhatnak az anyukák! Ezen a vasárnapon számos országban ünneplik anyák napját. Köszöntjük a világ összes anyukáját, azokat is, akik már nincsenek közöttünk! Tapsoljuk meg az anyukákat!” – kérte a pápa, majd szép vasárnapot kívánva búcsúzott a Szent Péter téren összegyűlt hívektől.