Az Eucharisztikus Kongresszus pápai zárószentmiséje: Döntsünk Jézus követése mellett!

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán                  

Több száz koncelebráló pap, másfélszázezer hívő szerte a Hősök terén és az Andrássy úton vette körül a Szent Koronát tartó Gábor angyal hatalmas oszlopának tövénél emelt pápai oltárt a vasárnap délelőtt fél 12-kor bemutatott szentmisén. A nagy esemény főszereplője maga a Szentmise, a megváltó Krisztus eucharisztikus Áldozata, a megtört Kenyér-Test és az „értünk ontott drága Vér”. Mindezt a „nagy Szentséget” most Róma püspöke celebrálta, az egész héten át tartó eseménysorozat csúcspontjaként. Olasz nyelvű és magyarul is felolvasott szentbeszédében Ferenc pápa az apostolok hitvallásáról szóló vasárnapi evangéliumot magyarázta.

A csodálattól a követésig kell eljutni

A tanítványok, noha ismerték már Jézust – főként a vele együtt-járás révén – mégis csak a csodálatáig jutottak. Bár kísérték Jézust, valójában még nem követték őt. Ezért kérdi tőlük a Mester: „Ki vagyok én valójában a te számodra?”. A kérdésre nekünk is válaszolni kell, nem csupán a katekizmus pontos válasza alapján, hanem személyes, életünkkel adott válasszal. Mert

ebből a válaszból születik meg a tanítványi kapcsolat megújítása, méghozzá három lépésben, amit mi is megtehetünk, melyek Jézus hirdetése, döntés Jézussal és végül Jézus követése.

Jézus a kereszttel pontosítja Péter vallomását

Jézus kérdésére Péter a többi apostol nevében is pontos választ ad: „Te vagy a Messiás”. Ám a válasza félreérthető, ezért Jézus megtiltja annak közreadását. Mindig fenyeget a veszély, hogy az emberek és nem Isten elképzelése szerinti Messiást hirdetünk. Ezért ettől a pillanattól kezdve Jézus elkezdi felfedni húsvéti identitását, azt, amelyet az Eucharisztiában fedezhetünk fel. Elmagyarázza, hogy küldetésének csúcspontja valóban a feltámadás dicsősége lesz, ehhez azonban át kell mennie a megalázó kereszthalálon. Jézus helyreigazítása megdöbbent minket, mert mi is egy hatalommal rendelkező Messiást szeretnénk, nem pedig egy keresztrefeszített szolgát. Az Eucharisztia azért van előttünk, hogy emlékeztessen bennünket, kicsoda Isten. Ezt nem szavakkal teszi, hanem kézzelfoghatóan, megmutatva, hogy Isten a megtört kenyér, a keresztre szegezett és másokért odaajándékozott szeretet.

A kereszt előtt üdvös küzdelem játszódik le bennünk: döntenünk kell!

Beszéde második pontjában Ferenc pápa a Jézus mellett hozott döntésről szólt. Péter a fájdalom távlata láttán fellázad, megbotránkozik Mestere szavain és igyekszik lebeszélni róla. A kereszt sohasem divatos, így napjainkban sem, de régen sem volt az. Ugyanakkor benső gyógyulást hoz. A kereszt előtt üdvös küzdelem játszódik le bennünk, amint „az Isten szerinti gondolkodás” összeütközik az „emberi gondolkodással”. Az egyik oldalon ott van Isten logikája, amely az alázatos szeretet. Isten útja távol áll minden kényszertől, magamutogatástól és diadalittasságtól, mindig a másik javát keresi, egészen önmaga feláldozásáig. A másik oldalon viszont ott van az „emberi gondolkodás”, a világ logikája, amely ragaszkodik a megbecsüléshez és az előjogokhoz, a kedvező megítélést és a sikert keresi. Itt az számít, ki mennyire fontos és erős, mi vonzza több ember figyelmét és hogy tud előnyt szerezni a többi emberrel szemben.

Jézus szeretne a maga oldalára állítani bennünket  

Pétert elvakítja ez a szemlélet, félrevonja Jézust és szemrehányást tesz neki (vö. 32. vers). Velünk is megeshet, hogy „félretesszük” az Urat, a szívünknek egyik sarkába, de közben vallásosnak és jónak tartjuk magunkat, tovább járjuk a magunk szabta utat és nem engedünk Jézus logikájának. Ő azonban velünk van ebben a belső küzdelemben, mert azt szeretné, ha az apostolokkal együtt az ő oldalára állnánk. Van Isten oldala és az emberek oldala. Nem abban áll a különbség, hogy ki vallásos és ki nem. A lényegi különbség a valódi Isten és az énünk istene között van. Mennyire messze áll Ő, aki csendben uralkodik a kereszten, attól a hamis istentől, akitől elvárjuk, hogy erővel uralkodjon és elhallgattassa ellenségeinket! Jót tesz nekünk, ha szentségimádást végzünk az Eucharisztia előtt, ha szemléljük, milyen törékeny az Isten. Szánjunk időt a szentségimádásra. Engedjük, hogy Jézus, az élő kenyér, kigyógyítson a bezárkózásból, megnyisson az osztozásra, feloldja merevségeinket és magunkba zárkózásunkat, hogy megszabadítson abból a bénító szolgaságból, amikor csak saját képünket védjük, és elvezessen oda, ahova ő akar.

Jézus azt kéri tőlünk, hogy járjunk a nyomában  

Ezzel elértünk a harmadik lépéshez, folytatta a pápa, melyben Jézus azt kéri tőlünk, hogy járjunk a nyomában. „Távozz előlem sátán!” – így téríti észhez Jézus Pétert egy erőteljes, szigorú paranccsal. Ám amikor az Úr megparancsol valamit, valójában ott van ő maga és kegyelmével segít megtenni, amit kér. És Péter elfogadja a kegyelmet és „tesz egy lépést hátra”. A keresztény útja nem a siker ostromlása, hanem éppen azzal veszi kezdetét, hogy hátralépünk egyet, s ez megszabadít attól, hogy a középpontban legyünk, ki tudunk lépni középről. Ekkor ismeri fel Péter, hogy a középpont nem az ő Jézusa, hanem az igazi Jézus. Bár elbotlik még később is, de megbocsátásról megbocsátásra egyre jobban felismeri az Isten arcát. És így eljut a Krisztus iránti terméketlen csodálattól addig, hogy valóban követi Krisztust.

Szent Istvánt és Szent Erzsébet példái nyomán

A valódi Jézus követés azt jelenti, hogy az élet útját azzal a jézusi bizalommal járjuk, hogy Isten szeretett gyermekei vagyunk. Ugyanazon az úton járunk, mint Mesterünk, aki szolgálni jött és nem azért, hogy neki szolgáljanak (vö. Mk 10,45). Az Eucharisztia indít erre bennünket, hogy érezzük: egy test vagyunk, amelyet megtörnek a többiekért. Kedves testvérek, engedjük, hogy a találkozás Jézussal az Eucharisztiában átalakítson bennünket, ahogyan átalakította a nagy és bátor szenteket, akiket tiszteltek, mint Szent Istvánt és Szent Erzsébetet is. Nyíljunk meg a megfeszített és feltámadt Isten botrányos újdonságára, aki megtört kenyérként életét adja a világért. Akkor örömben fogunk élni és örömet viszünk mindenhová. Ez a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus egy út végét jelenti, de legyen még inkább egy kiindulópont. Ha Jézus nyomában járunk, ez arra hív bennünket, hogy előre nézzünk, hogy befogadjuk a kegyelem átformáló ajándékát – zárta homíliáját Ferenc pápa.