A pápa homíliája Nicosiában: Együtt menjünk Jézushoz és együtt hordozzuk sebeinket
P. Vértesaljai László SJ – Vatikán
Jézushoz megyünk gyógyulásért
A két ismeretlen és névtelen vak, amikor Jézus elhalad mellettük, hangosan és reménykedve kiáltozik irgalomért: „Dávid Fia, könyörülj rajtunk!” – kezdte beszédét a pápa. Bár vakok a főszereplők, de felismerik a lényegeset, ami egyedül számít: felismerik Jézusban a világba jött Messiást. A két vak hangosan kiáltozott, miközben követték Jézust. Nem látják őt, de hallják a hangját és követik a lépteit. Azt keresik Jézusban, amit a próféták előre megjövendöltek róla, hogy megnyitja a szemüket és a sötétségből a világosságra vezeti őket. A két vak tehát bízik Jézusban, követik őt, hogy megvilágosodjanak a szemeik. Ő ugyanis az a fény a sötétségben, mely felvillan szívünk éjszakáján és legyőzi a vakság sötétségét. A pápa az evangéliumi történetet a jelen korra alkalmazta: Napjainkban sokszor mi is az élet sötétségébe merülve vándorlunk. Az első tennivalónk ekkor, hogy Jézushoz menjünk, ahogy ő azt kéri is tőlünk: „Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok, én megkönnyítlek titeket”. Győzzünk le minden belső ellenállást, utasítsuk el a szomorúság rossz társaságát, jól tudván, hogy Jézus az egyedüli orvos, akinek világossága megvilágít minden embert.
Hordozzuk együtt sebeinket és fogyatékosságainkat
Ferenc pápa homíliája második gondolatában a két vak összetartó magatartására utalt. Az evangéliumi történetben nem egyetlen vak szerepel, mint egyébként a márki Bartimeus, vagy a jánosi vakonszületett esetében. Itt ketten vannak, együtt mennek az úton, osztoznak minden fájdalmukban, együtt kívánják szemük látását, ahogy a mátéi szöveg folyamatosan többes számot használ leírásuk során: együtt követik Jézust, együtt kiáltoznak, mondván: Irgalmazz nekünk! Nekünk - mondják – nem pedig, hogy nekem irgalmazz! Ez az együtt cselekvés a keresztény élet beszédes jele: együtt beszélni, gondolkodni, cselekedni, ami kihoz minket az individualizmusból és a szívet megbetegítő önellátásra való törekvésből. A két vak közös sorsa, a szenvedésben és a barátságban való osztozás arra tanít minket, hogy valamiként mi is vakok vagyunk, ami megakadályozza, hogy az Istent Atyának lássuk, a többieket pedig testvérnek. Ezt teszi a bűn, mely eltorzítja a valóságot, Istent gazdának mutatja, a többieket pedig problémának. Ez persze a kísértő műve, aki meghamisítja és negatív színben tűnteti fel a dolgokat, hogy kétségbeesésbe és keserűségbe taszítson bennünket. Következménye a csúnya szomorúság veszélyes, mert nem Istentől származik. Nem tudunk tehát egyedül szembenézni a sötétséggel. Ha egyedül hordozzuk belső vakságunkat, az legyőz bennünket. Egymás mellé kell állnunk, osztoznunk kell sebeink viselésében és együtt kell szembenézni az úttal - ajánlotta a pápa. Ezekkel a nehézségekkel szemben, melyek jelen vannak az egyházban és a társadalomban, arra hívattunk, újítsuk meg a testvériséget. Ha továbbra is megosztottak maradunk egymás között, ha mindenki csak magára vagy a saját közösségére gondol, ha nem jövünk össze, nem beszélünk egymással, nem járunk együtt, akkor nem tudunk teljesen kigyógyulni a vakságból. A gyógyulás akkor jön el, ha együtt hordjuk a sebeket, ha együtt nézünk szembe a problémákkal, ha meghallgatjuk egymást és beszélünk egymással. Ez pedig a közösségben való együttélés kegyelme. Hangsúlyozottan kérte a pápa: Legyetek mindig együtt, legyetek mindig egységben, mint keresztény testvérek és ugyanannak az egy Atyának a gyermekei!
Örömmel hirdessük az evangéliumot
Homíliája harmadik gondolatát Ferenc pápa a két meggyógyult ember „új igeszolgálatának” szentelte. Amikor megnyílik a szemük, elkezdik azt mindenfelé híresztelni. Van ebben valami ironikus vonás: Jézus azt mondta nekik, hogy erről ne beszéljenek senkinek, de ők ennek pont az ellenkezőjét teszik. Szándékuk azonban nem az, hogy ne engedelmeskedjenek az Úr parancsának, hanem egyszerűen nem tudják magukban tartani a lelkesedést, amiért meggyógyultak. Ebben áll ugyanis a keresztény élet megkülönböztető jele, ez pedig az evangélium elfojthatatlan öröme, amely „betölti a szívet, mindazokét, akik Jézussal találkoznak” – idézett a pápa az „Evangelii gaudium” kezdetű apostoli buzdításából.
Beszéde végén a pápa megállapította: „Jó látni benneteket, hogy örömmel élitek meg az evangélium szabadító hirdetését!” Arra kérte a stadionban összegyűlt tízezernyi ciprusi katolikus hívőt, hogy „soha ne térítsenek prozelitizmussal, se pedig ítélkező moralizmussal, hanem az irgalmasság és a megélt szeretet jegyében”. Arra biztatta őket, hogy haladjanak ezen az úton és mint az evangélium két vak embere, újítsák meg a Jézussal való találkozásukat. „Testvéreim, szükség van olyan keresztényekre, akik megvilágosodtak, de akik mindenekelőtt fénylő, ragyogó keresztények, akik az evangélium hajtásait ültetik el a mindennapok száraz mezőin, akik simogatást visznek a szenvedés és a szegénység magányába” – zárta homíliáját Ferenc pápa.
