A napkeleti bölcsektől tanuljuk meg táplálni szívünkben az Isten utáni vágyat
Gedő Ágnes – Vatikán
Ahogy a napkeleti bölcsek elindultak Betlehembe, hogy a sarkcsillag fényét követve megtalálják az égi világosságot és a valódi örömöt: Jézust, úgy hagyjuk mi is vezetni magunkat szívünk nyugtalansága által, mindig készen újra felfedezni Istent. A háromkirályok azért indultak útnak, mert vágy élt a szívükben, ami hajtotta őket előre, túl a látható világon, befogadni az élet misztériumát.
Az Isten utáni vágy hajt minket előre
Mint egy fehér vászon, amelynek színekre van szüksége. Vincent Van Gogh írta, hogy az Isten utáni vágy hajtotta ki éjszaka, hogy lefesse a csillagokat. Isten éppen ilyennek teremtett minket: belénk ültette a vágyat a csillagok iránt, csakúgy, mint a napkeleti bölcseknek. Ferenc pápa kijelentette: Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy egyek vagyunk vágyainkkal. Ugyanis éppen a vágyaink tágítják ki látóhatárunkat és viszik előre életünket: túl a megszokás korlátain, a fogyasztástól ellaposodott életen, túl a sablonos, megfáradt hiten, hogy merjük felvállalni az életet a maga kockázataival, tenni egymásért és a közjóért.
Hogy állunk a hittel? Fáradt vagy friss a hitünk?
Ahogy a háromkirályoknak, úgy nekünk is szükségünk van belső lendületre, vágyra, ami előre visz bennünket életünkben és hitünkben egyaránt. Olykor parkolópályán érezzük magunkat, kihűl az előre vivő vágy bennünk. Jót fog tenni nekünk, ha magunkba nézünk és megvizsgáljuk: hol tartunk a hit útján? Vajon nem vagyunk-e túl régóta belemerevedve egy sablonos, formális vallásosságba, ami már nem melegíti a szívünket és nem változtatja meg az életünket? Vajon szavainkkal és szertartásainkkal megérintjük-e az emberek lelkét, beléjük ültetjük-e a vágyat Isten iránt, vagy csak halott szavak maradnak? Szomorú látni olyan hívő közösségeket, melyekben már kihunyt ez a vágy, megfáradtak, a megszokás viszi őket előre, ahelyett, hogy helyet hagynának Jézusnak, aki az evangélium kirobbanó és felkavaró örömével meglep minket. Szomorú látni olyan papokat, akik becsukták az ajtót az Isten utáni vágy előtt, akik klerikálissá váltak – sorolta a pápa.
Emeljük föl tekintetünket az égre
A hit válsága életünkben és társadalmunkban összefügg az Isten utáni vágy eltűnésével is. Amikor túlságosan a földi dolgok kötik le figyelmünket és nem emeljük föl szemünket az égre, nem érezzük a nosztalgiát Isten iránt. Az evés, ivás, öltözködés kitölti életünket, és nem vágyunk valami többre. A pápa közösségi bulimiának nevezi ezt az állapotot, amikor mindenünk megvan, de a szívünk már érzéketlen. Bezárkózott emberek, közösségek, bezárkózott püspökök, papok, szerzetesek. A vágy hiánya ugyanis szomorúvá és közönyössé tesz. Ezek a közösségek, papok és püspökök szomorúak – tette hozzá a Szentatya.
A háromkirályok tanítása: a hit lenyűgöző utazás
Fontos tehát, hogy megvizsgáljuk hitünket, mennyire élő, és tápláljuk magunkban a vágyat Isten után. Ezt pedig a napkeleti bölcsektől tanulhatjuk meg, követve az ő lépteiket és tanításukat. Melyek ezek? Először is ők a csillag megjelenésekor indulnak útnak, vagyis azt tanítják, hogy minden nap újra kell indulnunk. A hit nem páncél, hanem egy lenyűgöző utazás, folyamatos és nyugtalan mozgásban levés, amelynek során keressük Istent. A háromkirályok aztán Jeruzsálembe érve érdeklődnek, megkérdezik, hol van a Gyermek? Azt tanítják ezzel nekünk, hogy mi is tegyünk fel kérdéseket, figyeljünk oda, mit kérdez a szívünk, a lelkiismeretünk? Isten ugyanis gyakran inkább kérdéseken át szól hozzánk, nem annyira válaszokon át, ezt jegyezzük meg.
A Szentlélek mindig új utakra hív
A napkeleti bölcsek kihívják Heródest. Ezzel azt tanítják, hogy nekünk is bátor hitre van szükségünk, ne féljünk kihívni magunk ellen a hatalom sötét rendszerét. Hintsük el az igazságosság és a testvériség magvát azokban a társadalmakban, ahol ma is sok Heródes halált hoz, szegényeket és ártatlanokat mészárol le, miközben sokan közönyösen szemlélik mindezt.
Végül pedig a bölcsek más úton mentek vissza hazájukba (vö. Mt 2,12), amivel minket is arra ösztönöznek, hogy merjünk új utakat kipróbálni. A Szentlélek kreativitása visz mindig új utakra. A most zajló szinódus egyik feladata éppen ez: együtt haladni, figyelmesen a Szentlélekre, aki mindig új utakra hív, hogy elvigyük az evangéliumot azoknak az embereknek, akik közömbösek, messze vannak, vagy már elvesztették a reményt, de keresik a nagy örömöt, amit a háromkirályok megtaláltak.
Gyakoroljuk a csöndes szentségimádást
A bölcsek utazásának van egy kulcspontja: amikor megérkeznek Betlehembe, hódolnak a Gyermek előtt. Imádják Őt. Ezt ne feledjük: a hit útján csak Isten jelenléte adhat lendületet és teljességet. Csak akkor újul meg bennünk a vágy, ha újra rátalálunk a hódolat, az imádás ízére. Ez a két dolog erősíti egymást, és segít kitörni a szükségletek rabságából. Szívünk megbetegszik, ha a vágyak csak a szükségletekre irányulnak. Isten felemeli vágyainkat, megtisztítja azokat, kigyógyít az önzésből, megnyit a szeretetnek az Atya és a testvérek előtt. Ezért hát ne feledjük a csöndes szentségimádást! – buzdított Ferenc pápa.
Nekünk is felragyog a csillag, legyünk nyitottak Isten meglepetéseire
Ha nap mint nap így haladunk, akkor biztosak lehetünk benne, hogy még a legsötétebb éjjelen is egyszer csak felizzik egy csillag, az Úr csillaga, aki eljön, hogy gondjaiba vegye törékeny emberségünket. Induljunk el Felé, ne ragadjunk bele az apátiába, az ellaposodott élet szomorúságába! Fogadjuk el a Lélek nyugtalanságát, a szív nyugtalanságát! A világ olyan hívőkre vár, akik megújult lendülettel haladnak az ég felé. Hajtsuk meg fejünket, mint a napkeleti bölcsek, hallgassuk meg a szív vágyát, kövessük a csillagot, amelyet Isten ragyogtat felettünk! Maradjunk mindig nyitottak Isten meglepetéseire! Kedves testvéreim! Álmodjunk, keressük, imádjuk az Urat! – zárta Vízkereszt ünnepén mondott homíliáját a pápa.
