Váljunk a mindig megbocsátó Isten fáradhatatlan tanúivá – Ferenc pápa homíliája
Vertse Márta – Vatikán
A házasságtörő asszonyról szóló evangéliumi szakaszhoz fűzve gondolatait Ferenc pápa homíliájában elemezte az asszony vádlóinak képmutatását, majd arra buzdította a híveket, hogy tegyék fel a kérdést: hogyan tekintünk másokra és hogyan tekintünk önmagunkra? Így tudjuk ellenőrizni, hogy valóban Jézus, a Mester igaz tanítványai vagyunk-e.
Málta népe hűséges az Úrhoz
Jézus „kora reggel ismét megjelent a templomban. A nép mind köréje sereglett” (Jn 8,2) – kezdte homíliáját Ferenc pápa a házasságtörő asszonyról szóló evangéliumi szakasz első mondatával. Az esemény egy szent helyre, Jeruzsálem szívébe vezet el bennünket, a főszereplő pedig Isten népe, aki a jeruzsálemi templom udvarában keresi Jézust a Mestert: meg akarja hallgatni szavát, mert amit Ő mond, az megvilágosít és felmelegít. Tanításában nincs semmi elvont, az életet érinti és azt felszabadítja, átalakítja, megújítja. Ez a „megsejtése” Isten népének, akik nem elégednek meg a kövekből épült templommal, hanem Jézus személye körül gyűlnek össze. Ebben a jelenetben minden kor hívő népét láthatjuk, Isten szent népét, aki itt, Málta szigetén nagy számban és életerősen van jelen, hűséges az Úr keresésében, egy konkrét és megélt hithez kötődik – mondta a pápa, mindezért köszönetét fejezve ki.
Az írástudók azt hiszik, hogy nincs szükségük Jézusra
A hozzásereglőkkel szemben Jézus nem siet: „leült és tanította őket” – írja az evangélium. De vannak üres helyek Jézus iskolájában. Vannak, akik hiányoznak: az asszony és vádlói. Nem úgy keresték fel a Mestert, mint a többiek és távollétük okai is különbözők: az írástudók és a farizeusok azt gondolják, hogy már mindent tudnak, nincs szükségük Jézus tanítására; az asszony pedig egy eltévelyedett személy, aki téves utakon kereste a boldogságot. A távolmaradások tehát különböző okokra vezethetők vissza, mint ahogy történetük kimenetele sem egyforma – állapította meg a pápa.
Ne mutogassunk mások hibáira
Homíliájában ezután elsőnek az asszony vádlóiról szólt. Kifejtette, hogy bennük azoknak a képmását látjuk, akik azzal dicsekszenek, hogy igaz emberek, megtartják Isten törvényeit, rendes, jó emberek. Nem veszik figyelembe saját hibáikat, de rendkívül ügyelnek arra, hogy másokét felkutassák. Nem nyitott szívvel mennek Jézushoz, hogy meghallgassák, hanem azért, hogy próbára tegyék, hogy „azután vádolhassák”. Ez a szándék jól ábrázolja ezeknek a művelt és vallásos személyeknek a belső világát, akik jól ismerik az Írásokat, látogatják a jeruzsálemi Templomot, de mindezt alrendelik saját érdekeiknek és nem küzdenek rosszindulatú gondolataik ellen, amelyek szívükben dúlnak. Az emberek szemében úgy tűnnek, hogy Isten szakértői, de éppen ők azok, akik nem ismerik el Jézust, sőt, ellenségnek tekintik, akit meg kell semmisíteni. Azért, hogy ezt megtegyék, egy személyt állítanak elé, mintha egy tárgy lenne, megvetően „ezt az asszonyt” kifejezéssel utalnak rá, és nyilvánosan felfedik házasságtörését. Azt szeretnék elérni, hogy az asszonyt megkövezzék, ráömlesztve azt az ellenszenvet, amelyet Jézus könyörületessége iránt éreznek. És mindezt a vallásos férfiak hírnevének leple alatt.
Ne legyünk képmutatók
A pápa arra hívta fel a figyelmet ezeknek a személyeknek a példájára mutatva, hogy a mi vallásosságunkba is beférkőzhet a képmutatás és az ujjal mutogatás rossz szokásának a férge. Minden időben és minden közösségben mindig fennáll annak a veszélye, hogy félreértjük Jézust, hogy neve ajkunkon van, de tetteinkben megcáfoljuk őt. És ezt úgy is lehet tenni, hogy keresztes zászlókat emelünk a magasba. Hogyan győződjünk meg tehát arról, hogy a Mester iskolájának tanítványai vagyunk-e? – tette fel a kérdést Ferenc pápa, amire a következő választ adta: „Tekintetünkből, abból, hogy hogyan tekintünk felebarátunkra és hogyan tekintünk saját magunkra”.
Isten szíve az irgalmasság
Az első kérdés: hogyan tekintünk felebarátunkra? Úgy teszünk-e, mint ahogy Jézus ma, vagyis az irgalmasság tekintetével, vagy ítélkezve, olykor megvetéssel, mint az evangéliumi vádlók, akik Isten bajnokaiként mutatkoznak, de nem veszik észre, hogy lábbal tiporják testvéreiket. Valójában, aki azt hiszi, hogy megvédi a hitet másokra mutogatva, rendelkezhet vallásos nézettel, de nem teszi magáévá az evangélium lelkületét, mert elfelejtkezik az irgalmasságról, amely Isten szíve.
Jézus a szív igazságát kéri tőlünk
Ahhoz, hogy megértsük, igaz tanítványai vagyunk-e a Mesternek, ellenőriznünk kell azt is, hogy hogyan tekintünk önmagunkra – folytatta homíliájában Ferenc pápa. Az asszony vádlói meg vannak győződve arról, hogy semmit sem kell tanulniuk. Valóban, külső formájuk tökéletes, de hiányzik a szív igazsága. Azoknak a hívőknek a képmásai, akik számára minden korban a hitet álcaként használják, amelyből szembetűnik az ünnepélyes külsőség, de hiányzik a belső szegénység, ami az ember legértékesebb kincse. Jézus számára ugyanis az a nyitottság számít, amely elérhető azok számára, akik nem úgy érzik, hogy már megérkeztek, hanem szükségük van az üdvösségre. A pápa a következőket javasolta a híveknek: amikor imádkozunk, vagy részt veszünk szép vallási szertartásokon, tegyük fel magunknak a kérdést, hogy összhangban vagyunk-e az Úrral. Megkérdezhetjük közvetlenül Őt: „Jézusom, itt vagyok Veled, de Te mit akarsz tőlem? Mit akarsz, hogy megváltoztassak a szívemben, az életemben? Hogy akarod, hogy tekintsek másokra?” Jót tesz nekünk, ha így imádkozunk, mert a Mester nem elégszik meg a látszattal, hanem keresi a szív igazságát. És amikor megnyitjuk neki szívünket az igazságban, akkor csodákat vihet végbe bennünk.
Isten mindig nyitva hagyja az üdvözülés útját
Ezt látjuk a házasságtörő asszonyban, akinek helyzete látszólag kompromittált, de szeme előtt új, idáig elképzelhetetlen távlat nyílik – tért rá homíliájának második pontjára a pápa. Az asszony, akit sértegetésekkel árasztottak el, felkészült rá, hogy könyörtelen szavakkal és komoly büntetésekkel sújtsák és meglepődve látja, hogy Isten felmenti, hogy kitár előtte egy váratlan jövőt. „Senki sem ítélt el téged?” – kérdezi tőle Jézus. „Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!” – mondja az Úr. Milyen nagy a különbség a Mester és a vádlók között! A vádlók az Írásokat idézték, hogy elítéljék; Jézus, aki maga Isten Szava, teljesen rehabilitálja az asszonyt, visszaadja számára a reményt. A pápa leszögezte: ebből a történetből megtanuljuk, hogy minden megjegyzés, ha nem a jótékony szeretet mozgatja és nem tartalmaz jótékony szeretetet, még jobban tönkreteszi a személyt, akinek szól. Isten azonban mindig nyitva hagy egy lehetőséget és mindig meg tudja találni a szabadulás és az üdvösség útjait.
Isten számára senki sem „menthetetlen”
Annak az asszonynak az élete a megbocsátásnak köszönhetően megváltozik. Még azt is gondolhatnánk, hogy mivel Jézus bocsátott meg neki, ő maga is megtanulta, hogy megbocsásson másoknak. Talán vádlóiban már nem merev és gonosz személyeket látott, hanem azokat, akik lehetővé tették számára, hogy találkozzon Jézussal. Az Úr azt kívánja, hogy mi, tanítványai, mi, mint egyház, akiknek ő megbocsátott, a kiengesztelődés fáradhatatlan tanúivá váljunk: egy olyan Isten tanúivá, aki számára nem létezik a „menthetetlen” szó; egy olyan Istené, aki mindig megbocsát, továbbra is hisz bennünk és minden alkalommal lehetőséget ad, hogy újra kezdjünk. Nincs olyan bűn vagy kudarc, amely, ha elé tárjuk, ne válhatna alkalommá arra, hogy új, más életet kezdjünk az irgalmasság jegyében – hangsúlyozta Ferenc pápa.
Kövessük a remény Istenének iskoláját
Ez az Úr Jézus. Az ismeri Őt igazán, aki megtapasztalja bocsánatát. Aki, mint az evangéliumi asszony, felfedezi, hogy Isten belső sebeink révén látogat meg bennünket. Az Úr éppen ott szeret jelen lenni, mert nem az egészségesek, hanem a betegek miatt jött el (vö. Mt 9,12), utalt Máté evangéliumának szavaira a pápa. És ma ez az asszony, aki nyomorúságában megismerte az irgalmasságot és Jézus bocsánata által meggyógyulva tér vissza a világba, azt sugallja nekünk, mint Egyháznak, hogy ismét kövessük az evangélium iskoláját, a remény Istenének iskoláját, aki mindig meglep bennünket. Ha követjük példáját, akkor nem a bűnök feljelentésére összpontosítunk, hanem szeretettel a bűnösök keresésére indulunk. Nem a jelenlévőket számoljuk majd, hanem a hiányzók keresésére indulunk. Nem térünk vissza az ujjal mutogatáshoz, hanem elkezdünk meghallgatni másokat. Nem selejtezzük le a megvetetteket, hanem elsőkként tekintünk azokra, akiket utolsókként tartanak számon. Ezt tanítja ma nekünk Jézus példájával – foglalta össze a vasárnapi evangéliumi szakasz tanítását Ferenc pápa, majd a következő buzdítással zárta homíliáját: „Hagyjuk, hogy meglepjen bennünket. Fogadjuk be örömmel újdonságát”.
