Interjú György Alfréd kamilliánus atyával: „A szenvedő Krisztust láttam a Szentatyában”

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán                                           

„Nagy öröm volt a káptalan számára, hogy gyengesége ellenére is fogadta őket a Szentatya”. „Imádságos lélekkel várták, amikor kerekes széken betolták a terembe a pápát, akit felállva tapssal köszöntöttek”. A mostani találkozás „más volt számukra mint korábban, mert most a szenvedő pápával találkoztak” nagykáptalanjuk során, amikor egy „új kezdetről” tanácskoztak egy „új, követendő  prófécia jegyében”, vagyis mire hívja őket a Szentlélek a rendalapító Szent Kamill szellemében.

A Szentatya arra emlékeztette őket, hogy „minden alapító egy karizma, a Szentlélek ajándéka és így most nekik kell Szent Kamillként jelen lenni a mai szenvedő emberek mellett, a háború, az éhség és egyéb nehézségek közepette”. Ugyanakkor „Ferenc pápa a rá jellemző módon felszólított bennünket, hogy térjünk vissza az első szeretethez”. Harmadik pontként a Szentatya a „közösség prófétai jellegét hangsúlyozta”, ahogy azt a káptalan során is gyakorolják.

Alfréd atyának „egészen különleges volt most a szenvedő pápát látni, hiszen volt idő, amikor ő maga is tolószékben élt és éppen ezért tudja, mit is jelent az a megkötöttség, a tehetetlenség, a tolókocsis ember lelki szenvedése”. „A pápa nagysága abban állt, hogy ezt a belső feszültséget nem közvetítette a környezetének”. Alfréd atya meggyőződéssel vallja, hogy „a Szentatyának is megvan ez a belső feszültsége, de ezt ő nem adja tovább, hanem békét és elfogadást közvetít”. Éppen ezért én a „szenvedő Krisztust láttam a Szentatyában”. Továbbá azt is hozzátette, hogy „ugyanezt kell meglátni a többi szenvedő emberben is, akinek nincs neve, akinek nincs méltósága”.

57 tagból áll a kamilliánus rend mostani nagykáptalanja a világ minden részéből. A hangsúly a soraikban áttevődött Ázsiára és Afrikára, ennek a jele, hogy csak egyetlen európai van a tanácsban. „Azt lehet látni, hogy napjainkban Szent Kamill karizmája a szegények körében él”.

Alfréd atya beszámolt arról a technikai nehézségről, amivel a rendnek Nyugat-Európában, főként Németországban és Ausztriában kell szembe néznie, mivel az intézmények, kórházak fönntartásának olyan magas elvárásai, szabályai vannak, aminek ők nem tudnak eleget tenni. Épp ezért „keresik az új útját az eredeti karizmájuknak, amikor talán az otthon-maradott, egyedül-élő rászorulóknak a segítése lesz a feladatuk, főként azok számára, akiknek nincs emberük”.