Keresés

Ferenc pápa fogadta a Katolikus Gyógyszerészek Nemzetközi Szövetségét Ferenc pápa fogadta a Katolikus Gyógyszerészek Nemzetközi Szövetségét  

Ferenc pápa: Hídként az ember és az egészségügyi rendszer közt

Május 2-án fogadta Ferenc pápa a Katolikus Gyógyszerészek Nemzetközi Szövetségének vezetőit. Hozzájuk intézett beszédében megköszönte a pandémia idején végzett hősies szolgálatukat, mely egyfajta hidat képez az emberek és a sokszor bürokratikus és hiányos egészségügyi rendszer közt. Azt kérte tőlük, hogy segítsék a lakosság ökológiai megtérését és szolgálják az egészséges életvitel kultúráját.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán      

A katolikus gyógyszerészek a válságot lehetőségként is értelmezték      

Ti vagytok a katolikus gyógyszerészek világának a képviselői – köszöntötte a Szentatya a Nemzetközi Szövetség vezetőit. De azt is tudjuk, hogy egyházi egyesületeitek mindig és mindenki előtt nyitottak és mindenki szolgálatában állnak, természetesen az emberi személy méltóságán alapuló keresztény erkölcsi elvek tiszteletben tartásával. A Covid-19 világjárvány – mondhatjuk – a gyógyszerészeket helyezte az élvonalba. A sokszor megtévedt polgárok támpontot találtak bennetek, amikor segítségre, tanácsra, információra volt szükségük és – jól tudjuk – ahhoz is, hogy gyorsan elvégezhessék azokat a teszteket, melyek az élethez és a mindennapi tevékenységhez szükségesek. Azt gondolom, hogy ez a válsághelyzet a gyógyszerészeket is egységbe tömörítette, hogy kölcsönösen támogassátok egymást. Ez is csak tovább ösztönözte az egymáshoz csatlakozást. Ferenc pápa gratulált a szövetség tagjainak, mert képesek voltak ezt a válságot lehetőségként is értelmezni, és újra elindította köztük a katolikus hagyományokra jellemző társulati elkötelezettség értékét.

A gyógyszerészek „hidat” képeznek a polgárok és az egészségügyi rendszer közt

Beszéde középső részében a pápa kitért a gyógyszerészek társadalmi szerepére. A gyógyszerészek egyfajta „hidat” képeznek az állampolgárok és az egészségügyi rendszer között. Ez a rendszer sokszor nagyon bürokratikusan működik, amit most ráadásul a járvány külön megterhelt, lelassítva a működését, némelykor egészen megbénítva a szolgálatát. Ez a betegek számára még több kényelmetlenséggel, nagyobb szenvedéssel és sajnos további egészség-károsodással járt. Ebben az összefüggésben a gyógyszerészek világa kétszeresen járul hozzá a közjóhoz: megkönnyíti az egészségügyi rendszer terheit, illetve enyhíti a társadalmi feszültséget. Természetesen ezt a küldetést nagy körültekintéssel és szakmai komolysággal kell végezni, hiszen az emberek számára nagyon fontos a közelség, a tanácsadás és az az összeszokottság, ami „emberszabású” egészségügyet igényel.

Segítsék a hozzájuk érkező embereket az átfogó ökológiára való megtérésre

Beszéde záró részében a pápa a gyógyszerészeket arra a sajátosan mai küldetésükre emlékeztette, amivel a hozzájuk érkező embereket hozzásegítik az átfogó ökológiára való megtérésre, melynek társadalmi és kulturális értéke is van. Közös hivatásunk egy olyan életstílus elsajátítása, amely egyre inkább tiszteli azt a környezetet, amibe Isten helyezett minket és ami a mi közös otthonunk. Az egészséges táplálkozás és általában az életvitel is része ennek az életmódnak. A pápa úgy véli, hogy a gyógyszerészek is elősegíthetik ennek a gondolkodásmódnak a kultúráját, mely nagyobb öntudattal törekszik az egészséges életmódra. Mindehhez ihletet adhat az az évezredes hagyomány, amely itt Európában a kolostorok ősi gyógyszertáraihoz kacsolódik. Hála Istennek, ezek a gyökerek tovább gazdagodhatnak más kultúrák tudásával és gyakorlatával, amit például a keleti népek vagy az amerikai kontinens őslakosai őriznek. A pápa arra is bíztatta a gyógyszerészeket, hogy segíthetnek leleplezni a hamis jólét megtévesztéseit és helyette olyan igazi „jólétre” neveljék az embereket, ami nem kevesek kiváltsága, hanem mindenki számára elérhető.

Búcsúzáskor minden jót kívánt a pápa a katolikus gyógyszerészek munkájához és társulati életükhöz, majd apostoli áldását adta rájuk, Szűz Mária és védőszentjük, Leonardi Szent János közbenjárását kérve.

02 május 2022, 14:29