Keresés

Ferenc pápa Ferenc pápa 

Ferenc pápa az ortodox papokhoz: testvérekként zarándokolunk az egység felé

Pünkösd közelgő ünnepe arról beszél nekünk, hogy az egység ajándék, harmónia, úton levés, küldetés. Ferenc pápa egy húsz fős fiatal keleti ortodox papokból és szerzetesekből álló csoporttal találkozott a Vatikánban. Köszönetet mondott nekik, amiért a szeretet és a remény magvait hintik el az erőszak és konfliktusok által sújtott térségekben.

Gedő Ágnes / Adriana Masotti – Vatikán

Ferenc pápa nagy szeretettel üdvözölte pénteken a Rómába érkezett különböző keleti ortodox egyházakhoz tartozó ifjú papokat és szerzeteseket. Látogatásuk Pünkösd vigíliájára esik - melyet a latin naptár szerint vasárnap ünneplünk -, a teljes egység felé mutat, amelyre törekszünk.

Az egység kegyelem

A pápa négy gondolatot bízott az ortodox papokra az egységgel kapcsolatban. Az első, hogy az egység ajándék, mely felülről érkezik. Persze imádkozni és dolgozni kell azért, hogy elérjük – tette hozzá. Mindazonáltal az egység elérése nem elsősorban földi, hanem égi gyümölcs, vagyis nem saját munkánk, erőfeszítéseink és megállapodásaink eredménye, hanem a Szentlélek működéséé. Ezért meg kell nyitnunk bizalommal szívünket előtte, hogy a teljes szeretetközösség útján vezessen minket.

Nem egyformaság, hanem összhang

Az egység harmóniát jelent, erről tanúskodik a pán-ortodox küldöttség vatikáni jelenléte. Ferenc pápa kifejtette: az egység nem egyformaság és nem is kompromisszumok vagy törékeny diplomáciai egyensúly gyümölcse. Az egység a Szentlélek által sugallt karizmák különbözőségének összhangja. A Lélek ugyanis szeret a sokszínűségre és az egységre is ihletni, ahogy Pünkösdkor is, amikor a különböző nyelveket nem redukálta le egyetlen egyre, hanem sokféleségükben harmonizálta őket.

Az egység akkor növekszik, ha osztozunk egymás életében

Pünkösd ünnepe arra is tanít, hogy az egység úton levés, zarándoklat, amit nem íróasztalnál érünk el, hanem a Lélek által indított hívek zarándoklása révén. Útközben történik, lépésről lépésre növekszik az osztozás révén, hogy nyitottak vagyunk elfogadni az út örömeit és fáradalmait, a meglepetéseket, melyek az út során születnek.

Együtt hirdessük az evangéliumot

Végül a pápa az egység és a hithirdetés kapcsolatáról szólt az ortodox papi delegációnak. Ez a küldetésért megvalósuló egység, hiszen Jézus azért imádkozott, hogy mindnyájan egyek legyenek, hogy a világ higgyen. Pünkösdkor az egyház missziósnak született és ma is az, mivel az világ arra vár, hogy megismerje az evangéliumot. Nekünk pedig tanúságot kell tennünk róla a többiekkel együtt, nem pedig egymás ellen, vagy egymástól távol. A Szentatya itt utalt azokra az ortodox hívekre, akik vérükkel pecsételték meg Krisztus iránti hitüket. Köszönet a szeretet és a remény magvaiért, amelyeket a feltámadt Krisztus nevében hintettek el a gyakran már elfeledett erőszaktól és konfliktusoktól sújtott térségekben. Krisztus az iránytűnk, akit a teljes egység felé vezető úton kell követnünk. A találkozó végén együtt elimádkozták a Mi atyánk imádságot, ki-ki a maga nyelvén.

03 június 2022, 18:04