Az Eucharisztia egy új világ próféciája – Ferenc pápa homíliája

Vertse Márta – Vatikán

Homíliájában a pápa a dúsgazdag és a koldus Lázár példabeszédéhez fűzve gondolatait arra buzdított, hogy térjünk vissza a Kenyér ízéhez, térjünk vissza Jézushoz, aki az egyetlen, aki megújítja életünket. Csak akkor imádhatjuk valóban az Oltáriszentségben jelen lévő Jézust, ha együtt érzünk a szenvedőkkel, ha életünk őrölt búzává és kenyérré válik, amellyel tápláljuk testvéreinket.

Osztozzunk az Isten által kapott javakban

Az Úr összegyűjt minket asztala körül, önmagát kenyérré téve számunkra: „Az ünnep kenyere gyermekei asztalán[...] osztozásra serkent, kötelékeket erősít, a szeretetközösség íze” – idézte a pápa a XXVII. Olasz Országos Eucharisztikus Kongresszus himnuszának szavait. Azonban a most hallott evangéliumi példabeszéd arról szól, hogy a világ asztalán nem mindig osztják meg a kenyeret; nem mindig árad belőle a szeretetközösség illata; nem mindig törik meg igazságosan – mondta Ferenc pápa homíliája bevezetőjében, majd elemezte a példabeszédben Jézus által leírt drámai jelenetet.

Az Eucharisztia a keresztény élet forrása és csúcspontja

Az egyik oldalon egy bíborba és patyolatba öltözött gazdag ember hivalkodik gazdagságával és bőségesen lakomázik; a másik oldalon egy sebekkel borított szegény ember az ajtóban fekszik, remélve, hogy arról az asztalról leesik néhány morzsa, amellyel éhségét olthatja. Ez előtt az ellentmondás előtt feltesszük magunknak a kérdést: mire hív bennünket az Eucharisztia szentsége, a keresztény élet forrása és csúcspontja? – tette fel a kérdést a pápa.

Az Oltáriszentség Isten elsőbbségére emlékeztet

Az Eucharisztia mindenekelőtt Isten elsőbbségére emlékeztet bennünket. A példabeszéd gazdag embere nem nyitott az Istennel való kapcsolatra: csak saját jólétére gondol, arra, hogy kielégítse szükségleteit, hogy élvezze az életet. Az evangélium nem említi meg a nevét: „egy gazdag” jelzővel illeti, viszont a szegényt nevén nevezi, Lázárnak hívják. A gazdagság ide vezet el, még nevedtől is megfoszt – állapította meg a pápa, majd tovább elemezte az evangéliumi szakaszt. A gazdag ember imádja a világi gazdagságot, bezárkózik saját kis világába. Öntelt, pénzmámorban él, elkábította a hiúság vására, életében nincs helye Istennek, mert csak önmagát imádja. Nem véletlen, hogy név nélkül, csak egy jelzővel határozzuk meg, „gazdagnak” nevezzük, mert már elveszítette a nevét, identitását csak a birtokában lévő javak határozzák meg. Milyen szomorú ma is ez a valóság, amikor összekeverjük azt, amik vagyunk, azzal, amit birtoklunk, amikor a személyeket vagyonuk, címeik, betöltött szerepeik, ruhamárkájuk alapján ítéljük meg. Ez a birtoklás és a látszat vallása, amely gyakran uralja világunk színterét, de végül is üres kézzel hagy minket. Az evangéliumi gazdagnak még a neve sem maradt fenn. Ő már egy senki. Ezzel ellentétben a szegénynek van neve, Lázár, ami azt jelenti, hogy „Isten segít”.  Szegénysége és kirekesztettsége ellenére teljes mértékben meg tudja őrizni méltóságát, mert Istennel való kapcsolatában él. Már a nevében is van valami Istenből, és Isten az ő életének rendíthetetlen reménye.

Aki Istent imádja nem válik senki rabszolgájává

Az Eucharisztia állandó kihívása, hogy Istent és ne magunkat imádjuk. Őt helyezzük a középpontba és ne saját énünk hiúságát. Emlékezzünk rá, hogy csak az Úr az Isten és minden más az ő szeretetének az ajándéka. Mert ha saját magunkat imádjuk, belefulladunk saját kis énünkbe; ha az evilági gazdagságokat imádjuk, azok vesznek minket birtokukba és rabszolgává tesznek; ha a látszat istenét imádjuk és megrészegülünk a pazarlásban, előbb vagy utóbb maga az élet nyújtja be majd nekünk a számlát – figyelmeztetett rá Ferenc pápa. Amikor azonban az Eucharisztiában jelen lévő Jézus Krisztust imádjuk, új szemlélettel tekintünk életünkre: én nem az vagyok, amit birtokolok, nem azok a sikerek, amelyeket elérek; életem értéke nem attól függ, amit fel tudok mutatni és nem is csökken, amikor kudarcot vallok. Szeretett gyermek vagyok, akit Isten megáldott; Ő akart engem szépséggel felruházni és azt akarja, hogy megszabaduljak minden rabszolgaságtól. Emlékezzünk erre: aki Istent imádja, nem válik senki rabszolgájává. Fedezzük fel ismét az adoráló imát: szabaddá tesz és visszaadja gyermeki méltóságunkat – hangzott a pápa buzdítása.

Az Eucharisztia a szeretet szentsége

Isten elsőbbsége mellett az Eucharisztia testvéreink szeretetére hív bennünket. Ez a Kenyér különösképpen a szeretet szentsége. Krisztus az, aki felajánlja magát és megtöri magát értünk, és arra kér minket, hogy mi is tegyük ugyanezt, hogy életünk őrölt búzává és kenyérré váljon, amely táplálja testvéreinket. Az evangélium gazdag embere nem teljesíti ezt a feladatot; bőségben él és bőségesen lakomázik, anélkül, hogy észrevenné a szegény Lázár néma kiáltását, aki kimerülten fekszik az ajtaja előtt. Csak halála után, amikor az Úr megfordítja a sorsukat, veszi végül észre Lázárt, de Ábrahám azt mondja neki: „köztünk és köztetek áthághatatlan mélység tátong” (Lk 16,26) – idézte az evangélium szavait a pápa, hozzátéve, hogy maga a gazdag ember hozta létre a szakadékot. Mi magunk vagyunk azok, akik önzéseinkkel mélységeket teremtünk. A gazdag ember volt az, aki földi életében szakadékot ásott saját maga és Lázár között, és most, az örök életben ez a szakadék megmarad. Mert örök jövőnk ettől a jelen élettől függ: ha most szakadékot ásunk testvéreinkkel, akkor „megássuk a saját sírunkat” a későbbi időkre; ha most falakat emelünk testvéreink ellen, akkor később is a magány és a halál foglyai maradunk.

Kötelezzük el magunkat a valódi megtérésre

A pápa ezután fájdalommal állapította meg, hogy ez a példabeszéd még mindig napjaink története is: az igazságtalanságok, az egyenlőtlenségek, a Föld erőforrásainak igazságtalan elosztása, a hatalmasok visszaélései a gyengékkel szemben, a szegények kiáltása iránti közömbösség, a szakadék, amelyet nap mint nap ásunk, és amely társadalmi kirekesztést teremt, nem hagyhat minket közömbösen. Ezért ma együtt ismerjük fel, hogy az Eucharisztia egy új világ próféciája, Jézus jelenléte, ami arra kér bennünket, hogy kötelezzük el magunkat a valódi megtérésre: jussunk el a közömbösségből az együttérzésre, a pazarlásból az osztozásra, az önzésből a szeretetre, az individualizmusból a testvériségre.

Imádjuk áhítattal az Oltáriszentségben jelen lévő Jézust

Egy eucharisztikus egyházról álmodunk, amely olyan nőkből és férfiakból áll, akik kenyérként törik meg magukat mindazoknak, akiket magány és szegénység sújt, akik éheznek a gyengédségre és az együttérzésre, akiknek az élete lemorzsolódik, mert hiányzik a remény jó kovásza. Egy olyan egyház, amely letérdel az Eucharisztia előtt, és áhítattal imádja a kenyérben jelen lévő Urat; de amely együttérzéssel a szenvedők sebeire tud hajolni, felemelve a szegényeket, letörölve a szenvedők könnyeit, a remény és az öröm kenyerévé válva mindenki számára. Mert nincs igazi eucharisztikus istentisztelet a sok „Lázár” iránti együttérzés nélkül, akik ma is olyan sokan mellettünk járnak – állapította meg a pápa.

Váljunk eucharisztikus egyházzá, Jézus az egyetlen, aki legyőzi a halált

Matera városában, a „kenyér városában” ezután így buzdította a híveket: „Térjünk vissza a kenyér ízéhez, térjünk vissza az Eucharisztiához. Térjünk vissza a kenyér ízéhez, mert miközben szeretetre és reménységre éhezünk, vagy megtört bennünket az élet szenvedése, Jézus táplálékunkká válik, oltja éhségünket és meggyógyít bennünket. Térjünk vissza a kenyér ízéhez, mert miközben a világban tovább folytatódik a szegényekkel szembeni igazságtalanság és hátrányos megkülönböztetés, Jézus nekünk adja az osztozás Kenyerét és minden nap elküld bennünket a testvériség, az igazságosság és a béke apostolaiként. Térjünk vissza a kenyér ízéhez, hogy Eucharisztikus egyházzá váljunk, amely Jézust helyezi a középpontba, a gyöngédség és az irgalmasság kenyerévé válik mindenki számára. Térjünk vissza a kenyér ízéhez, hogy emlékezzünk rá: miközben ez a mi földi életünk elfogy, az Eucharisztia elővételezi nekünk a feltámadás ígéretét és elvezet bennünket az új élet felé, amely legyőzi a halált. Gondolkodjunk el ma igazán a gazdag emberről és Lázárról. Ez minden nap megtörténik. És sokszor szégyenszemre ez a küzdelem közöttünk is megtörténik, közösségeinkben. És amikor a remény kialszik, és érezzük magunkban a szív magányát, a belső fáradtságot, a bűn gyötrelmét, a sikertelenségtől való félelmet, térjünk vissza újra a kenyér ízéhez. Mindannyian bűnösök vagyunk: mindannyian hordozzuk a saját bűneinket. De, bűnösökként térjünk vissza az Eucharisztia ízéhez, a kenyér ízéhez. Térjünk vissza Jézushoz, imádjuk Jézust, fogadjuk be Jézust. Mert ő az egyetlen, aki legyőzi a halált, és mindig megújítja az életünket.