Ferenc pápa a ciszterci rend nagykáptalanjához: Együtt, közösségben figyeljetek Jézusra!
P. Vértesaljai László SJ – Vatikán
Ferenc pápa beszédében a ciszterci család közönséges szabályzatú rendjének jelzőjéből indult ki: comune osservanza. Elgondolkodtató a „közönséges” jelző, mely szemben áll a különlegessel. „Közönséges”, de a szónak gazdagabb értelmében, vagyis „együtt, közösségben”. Ez az alapvető valóság alkotja az egyházat, mint az egy és hármas Isten és a Krisztusban való életünk ajándéka. Az Úr követését jelenti, az együtt-járást, mely hallgat és figyel őrá. Úgy kell Jézusra figyelnünk, ajánlotta a pápa, ahogy a gyermek figyel az apjára vagy legjobb barátjára, arcára, szeretetére, békességére, de mindezt együtt kell csinálni, nem egyedileg. Mindenki a maga módján, de mégis együtt, ahogy a Tizenkettő tette Jézus mellett, amikor együtt jártak. Ez nekik sem volt könnyű, hiszen mindenkinek voltak „sarkosságai”.
Nem vagyunk egyformák, de egybe-hívottak igen!
Mégis nagy ajándék a közösség, melyben nem vagyunk egyformák, de egybe-hívottak igen! Ez az alapja mindennek, a vágy és a készség, hogy Jézusra együtt figyeljenek. A megtérés állandó elkötelezettsége révén lehet kilépni a zárt énből egy nyitott én felé, mely kilép és elindul a másik felé. Hasonló módon érvényes ez a közösségre, mely az autoreferenciális jellegből tart egy kifelé forduló, de mégis befogadó és missziós lelkület irányába, ahogy a Szentlélek vezette induláskor a pünkösdi egyházat. Ez karizmák sokaságát teremtette meg, melyek azonban egyházi szimfóniát alkottak, mert együtt mozogtak és alkalmazkodtak az egyház szívéhez, a Gyermek Jézusról nevezett Szent Teréz lelkesedésével, hiszen nincs közösség megtérés nélkül.
Sokszínűen, de egyszerűen és szegényen
A pápa arra is buzdította őket, hogy az egyház nagy missziós légzésével értékeljék a férfi és női ágaik, a különféle kultúrák és földrészek egymást kiegészítő jellegét. Köszönetet mondott elkötelezettségükért, hiszen ma a sokszínűséggel találkozás élménye az idők jeleire utal. Mindehhez a ciszterci rend a maga sajátos hozzájárulását a bensőségesség, az ima, a lelki párbeszéd szintjén tudja megtapasztalni. A Szentatya végül szándékuknak megfelelően nagyobb szegénységre bátorította őket, mert ettől joggal várhatják, hogy a Kísértő így nem tudja elrabolni a reményeiket.
