Ferenc pápa katekézise bahreini útjáról: A szelíd erejű párbeszéd a béke oxigénje
P. Vértesaljai László SJ – Vatikán
A gyermekek félelem nélküli szabadságával közeledjünk az Istenhez
Hűvösre fordult az idő, de azért szép – szólt a pápa első közvetlen szava, majd bemutatott a kihallgatás kezdetén hozzá érkező két kisgyermeket: Ők nem kértek engedélyt senkitől, nem mondták, hogy „de én félek”, hanem közvetlenül idejöttek. Nekünk is így kell tennünk Istennel: közvetlenül hozzámenni! Szép példát adtak arról, hogyan viselkedjünk Istennel, az Úrral: haladjunk előre! Ő mindig vár minket. Örömmel láttam ezt a bizalmat ebben a két gyermekben. Mi is így közeledjünk az Istenhez, szabadon. A kis intermezzo után kezdte beszédét Ferenc pápa: Három nappal ezelőtt tértem vissza a Bahreini Királyságban tett utamról. Ezt az országot én nem ismertem, nem is tudtam, hogy létezik ez a királyság! – tette hozzá. Szeretnék most köszönetet mondani mindazoknak, akik imáikkal támogatták ezt a látogatást és újból szeretném megköszönni a szívélyes fogadtatást a Király Őfelségének, a többi hatóságnak, a helyi egyháznak és a lakosságnak, a csendőrségnek, a biztonsági szolgálatnak, mindenkinek. Spontán adódik a kérdés: Miért is akart a pápa ellátogatni ebbe a nagyon nagy muszlim többségű, kicsi országba? Hiszen sok keresztény ország van. Miért nem megy egyikbe vagy a másikba? Három szóval szeretnék válaszolni, melyek a párbeszéd, a találkozás és az úton-járás.
A párbeszéd a másik megismerését és a béke ügyét szolgálja
A párbeszéd témáját érintve a pápa megállapította: a régtől óhajtott utazás lehetőségét a király meghívása ajánlotta fel a Kelet és Nyugat közti párbeszéd fórumára. Ez a párbeszéd azok gazdagságának felfedezését szolgálja, akik más népekhez, más hagyományokhoz és más hitvallásokhoz tartoznak. Bahrein sok szigetből álló szigetvilága segített nekünk megérteni, hogy egymástól nem elszigetelten, hanem egymáshoz közelebb kell élni. A béke ügye ezt követeli meg, a párbeszéd pedig „a béke oxigénje”. Ne feledkezzünk meg erről. A párbeszéd a házi béke oxigénje is, férj és feleség között, a családban, ahol a párbeszéddel jutunk előre, mert az őrzi meg a békét. Majd hatvan évvel ezelőtt a II. Vatikáni Zsinat a béke házának építéséről szólva megállapította: „Ennek a feladata ma kétségtelenül azt kívánja az emberektől, hogy figyelmük és látókörük terjedjen túl országuk határain; tegyék le a nemzeti önzést és a más népeken való uralkodás vágyát, ápolják magukban a mélységes tiszteletet az egész emberiség iránt, mely már annyi fáradsággal tart a maga nagyobb egysége felé” (Gaudium et spes, 82).
Tudjunk határainkon és közösségeiken túlra is tekinteni
Ennek szükségét éreztem Bahreinben és azt kívántam, hogy a vallási és civil vezetők világszerte tudjanak határaikon és közösségeiken túlra tekinteni, hogy az egészről gondoskodjanak. Csak így lehet szembenézni bizonyos egyetemes témákkal, mint például az Istenről való megfeledkezés, az éhség tragédiája, a teremtés védelme és a béke. Ebben az értelemben a „Kelet és Nyugat az emberi együttélésért” nevű Párbeszéd Fórum a találkozás útjának a választására és a szembenállás elutasítására buzdított. Mekkora szükségünk van rá! – állapította meg a pápa, majd a meggyötört Ukrajna által elszenvedett őrült háborút említette meg, amit soha nem oldanak meg a fegyverkezés gyerekes logikájával, hanem csakis a párbeszéd szelíd erejével. Az ukrajnai háborún túl a pápa arra is intett, hogy ne feledkezzünk meg a többi háborúról: Szíriában már több mint tíz éve tart a háború, aztán ott van Jemen, Mianmar. A háború mindenütt elpusztítja az emberiséget, elpusztít mindent. A konfliktusokat nem lehet háborúval megoldani, ahhoz annak a két gyereknek a bátorsága kell – utalt a korábbi kedves epizódra.
A találkozás nélkülözhetetlen feltétel a párbeszéd megvalósításhoz
A második kulcsszó, a találkozás elengedhetetlen a párbeszéd megvalósításhoz, hiszen nem lehet párbeszéd találkozás nélkül. Mi Bahreinben találkoztunk egymással és több alkalommal is éreztem annak a vágyát, hogy a keresztények és a muszlimok között szaporodjanak meg a találkozások, szorosabb kapcsolatok alakuljanak ki és vegyük egymást jobban a szívünkre. Bahreinben keleti szokás szerint az emberek szívükre teszik a kezüket, amikor köszöntenek valakit. Én is így tettem, hogy helyet teremtsek magamban annak, akivel találkoztam. Befogadás nélkül ugyanis a párbeszéd üres és felszínes marad, az ideák és nem a valóság világban mozog. A sok találkozás közül Ferenc pápa megemlítette a kedves testvérével, az Al-Azhar főimámjával, továbbá a Szent Szív iskola fiataljaival való találkozását, akik nagyszerű tanítást adtak, hiszen náluk együtt tanulnak keresztények és muzulmánok. Külön köszönet Rosalyn nővérnek és a gyerekeknek az énekért és a táncért. Fiatal, gyermek és kisgyerek korunk óta ismernünk kell egymást, hogy a testvéri találkozás elhárítsa az ideológiai megosztottságot. Az idősek pedig a testvéri bölcsességről tettek tanúbizonyságot – utalt a pápa a Muszlim Vének Tanácsával való találkozására, mely egy pár éve született nemzetközi szervezet és az iszlám közösségek közötti jó kapcsolatokat szolgálja a tisztelet, a mértékletesség és a béke nevében, szembeszállva a fundamentalizmussal és az erőszakkal.
Járjunk az úton, hogy testvéri szövetségeket építsünk Ábrahám atya nevében
Az úton-járás, a harmadik kulcsszó kapcsán a Szentatya kijelentette: A bahreini utat nem szabad elszigetelt epizódnak tekinteni, ez egy olyan utazás része, amelyet II. Szent János Pál nyitott meg, amikor elment Marokkóba. Így egy pápának első látogatása Bahreinben egy újabb lépést jelentett a keresztény és muszlim hívők közötti úton. Nem azért, hogy összezavarjon minket vagy hogy felhígítsa a hitet, hanem hogy testvéri szövetségeket építsünk Ábrahám atya nevében, aki zarándok volt földön a Menny egyetlen Istenének, a béke Istenének irgalmas tekintete előtt. Ezért lett az utazás mottója „Békesség a földön a jóakaratú embereknek”. Az igazi párbeszédhez szükség van a saját identitásra, mert enélkül nem lehet dialógust folytatni. A párbeszéd, a találkozás és az együtt-járás Bahreinben a keresztények között is megtörtént. Az első találkozás valójában ökumenikus találkozó volt, amikor a békéért imádkoztunk a kedves Bertalan pátriárkával és a különféle hitvallású és rítusú testvérekkel az Arábiai Miasszonyunknak szentelt katedrálisban, melynek formája egy sátorra emlékeztet, amiben a Biblia tanúsága szerint Isten találkozott Mózessel a pusztai vándorlás során.
Az egész Egyház szeretetét elvittem a bahreini híveknek
A hittestvérek, akikkel Bahreinben találkoztam, valóban úton vannak, hiszen zömmel emigráns dolgozók, akik otthonaiktól távol, gyökereiket Isten népében, családjukat pedig az Egyház nagy családjában találják meg. Milyen nagy öröm volt látni a fülöp-szigeteki és indiai híveket, akik összetartanak a hitben. Örömmel haladnak így előre, annak a bizonyosságában, hogy az Istenbe vetett reménység nem csal meg (vö. Róm 5,5). Lelkipásztorokkal, Istennek szentelt férfiakkal és nőkkel, lelkipásztori segítőkkel, továbbá a stadionban bemutatott ünnepi és megható szentmisén sok más Öböl-menti országból is érkezett hívekkel találkozva, elhoztam nekik az egész Egyház szeretetét. A pápa éppen a bahreini hívek őszinte, egyszerű és szép örömét akarta átadni a Szent Péter téren összegyűlt zarándokoknak. A találkozás és az együtt imádkozás során megérezzük, hogy egy a szívünk és a lelkünk. A bahreini hívek útjára, párbeszédük mindennapi tapasztalatára gondolva, arra kapunk meghívást, hogy tárjuk szélesre látókörünket, nyissuk meg és szélesítsük ki érdeklődésünket, hogy jobban megismerhessük egymást. Mert a testvériség és a béke útján való továbbhaladáshoz mindenkire szükség van. A Szűzanya segítsen nekünk ebben! – zárta katekézisét Ferenc pápa.
