Szentmise az elhunyt bíborosok, püspökök lelkiüdvéért: Boldog meglepetés vár ránk!

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán   

Hatalmas eljövendő javak várakozásában élünk

Mindnyájan reménységgel várjuk, hogy egy napon Jézus szavait meghalljak: „Jertek, Atyám, áldottai!” – kezdte beszédét Ferenc pápa. A világ várószobájában vagyunk, hogy belépjünk a paradicsomba és így részt vegyünk a „minden nemzet számára készített asztalközösségben”, s ahogy Izajás próféta írja még: „Örökre megsemmisíti a halált. Istenünk, az Úr letörli a könnyet minden arcról…, Örüljünk és ujjongjunk segítségén!” (Iz 25,6-7.9). Szép dolog, ha az Úr törli le a könnyeinket, de csúnya, ha azt várjuk, hogy helyette valaki más törelje le azokat. Ám a legcsúnyább, ha egyáltalán nincsenek könnyeink – tette hozzá szabadon a Szentatya. Igen, ilyen hatalmas javak várakozásában élünk, amiről Pál apostol mondja, hogy „Isten örökösei, Krisztus társörökösei vagyunk” (Róm 8,17) és „várjuk testünk megváltását” (Róm 8,23).

Tekintsünk ellenben fölfelé, hiszen a Magasságba igyekszünk!

Miközben e szép dolgok várakozásában élünk, kérdezzük meg magunktól, vajon ápoljuk-e ezt a vágyat, vágyakozunk-e a Menny után? Különben csak múlandó dolgokra törekszünk, ami azzal a veszéllyel jár, hogy evilág igényeit Isten várása elé helyezzük. Tekintsünk ellenben fölfelé, hiszen a Magasságba igyekszünk, feledve címek, rangok, sikerek, karrier pillanatnyi vonzását, melyek varázsa egy pillanat alatt eltűnik. Mi mégis, mennyi időt, erőfeszítést és energiát fordítunk arra, aggodalmaskodunk és szomorkodunk ezekért, közben hagyva, hogy elenyésszen a mennyei haza iránti törekvésünk! – állapította meg a pápa, majd tovább kérdezett Hitvallásunk szavával: Várjuk-e tényleg a „holtak feltámadását és az eljövendő örök életet”?

A végítélet egyetlen döntő szempontja a szegények és elvetettek iránti irgalmasságunk

A holnap utáni várakozásunkban a mai evangélium segít nekünk, mert ebben rátalálunk a másik választott szóra, ami a meglepődés. Valahányszor olvassuk a Máté evangélium 25. fejezetét, meglepetéssel hallgatjuk a kérdéseket: „Uram, mikor láttunk téged éhesen, szomjasan, betegen, ruhátlanul és börtönben?” (vö Mt 25, 37-39). Ez a „mikor is valaha” kérdés mindnyájunk meglepődésének a szava. Mert egyébként mi is elmondhatnánk, hogy az élet és a világ ítéletét az igazságosság zászlaja alatt várjuk, olyan döntő bírótól, aki mindent számba véve örökre tisztázza a helyzetet. Ezzel szemben az isteni törvényszéken a bíró egyetlen szempontja a szegények és elvetettek iránti irgalmasság, ahogy Jézus mondja: „Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek” (Mt 25,40). A Magasságbeli a legkicsinyebbekben van. Az Ég lakója a világ legjelentéktelenebbjei között él. Micsoda meglepetés! De az ítélet így lesz, mert azt Jézus, az alázatos szeretet Istene hirdeti meg, aki szegényen született és halt meg, és szolgaként élt. Az ítélet mértéke tehát a mi mértékeinken túlmutató szeretet, mércéje pedig az ingyenesség.

Ne tompítsuk le a evangélium jó ízét kényelemből vagy egyéni érdekből!

Ferenc pápa ezen a ponton említést tett egy aznap reggel olvasott leveléről, melyet egy evangélikus lelkész küldött neki Ukrajnából, ahol árva és elhagyott gyerekeket gondoz. „Ez az én szolgálatom” – írja és a pápát nagyon megérintette az a nagy fájdalommal írt levél. Ebből következik – folytatta a pápa –, hogy szeressünk ingyenesen, viszonzás nélkül. Az emberiségnek ez a négy „Mikor is valaha?” kérdése már későn érkezik, „amikor az Emberfia eljön a dicsőségében” (Mt 25,31). Ne engedjük meg, hogy az az óra meglepjen bennünket! – bíztatott a Szentatya. Ne tompítsuk le a evangélium jó ízét kényelemből vagy egyéni érdekből. Különben az evangélium kompromittálásában leszünk derekasak, akik miközben igent mondanak annak felszólítására, visszaveszik azt a „igen, de” és az „azonban” betoldások magyarázataival: Én adnék enni, de az éhség bonyolult problémáját én nem tudom megoldani; én befogadnám a migránsokat, de ez az összetett probléma a politikához tartozik. Így aztán a Mester egyszerű tanítványaiból az összetettség mestereivé leszünk, akik sokat érvelnek, de keveset tesznek, akik választ komputer és nem Feszület előtt keresnek és akik név szerint egyetlen szegényt sem ismernek és hónapok óta egyetlen beteget sem látogattak meg és egyetlen rászorulóval sem kötöttek barátságot – hangsúlyozta Ferenc pápa, majd XVI. Benedek Deus caritas est enciklikájából idézett: „A keresztény ember programja a szív, mely meglát”.    

Akkor lesz „boldog” az a meglepetés, ha most hagyjuk magunkat „meglepni” Isten jelenléte által    

Mikor is valaha? Az igazak és a nem igazak egyaránt meglepődve kérdeznek. De csak egy válasz van, mert az a „Mikor is valaha?” most van. A mi kezünkben van, irgalmas tetteinkben, nem tisztázásokban és kifinomult elemzéseinkben, sem pedig egyéni vagy társadalmi igazolásokban. Ma az Úr emlékeztet bennünket, a halál azért jön, hogy az élet igazságát meghozza és elmozdítsa az irgalmasság enyhítését. Ezek után nem mondhatjuk, hogy nem tudjuk a választ. Az evangélium ugyanis elmagyarázza, hogyan kell várakozásban élni, mert úgy megyünk az Istennel való találkozásra, hogy szeretünk, hiszen Ő szeretet. A világtól való végső búcsúzásunk napján pedig „boldog” lesz az a meglepetés, ha most hagyjuk magunkat „meglepni” Isten jelenléte által, aki a világ szegényei és sebesültjei közt vár ránk. És arra vár, hogy ne szavakkal, hanem tettekkel simogassuk őt – zárta homíliáját Ferenc pápa az elmúlt év során elhunyt bíborosok és püspökök lelkiüdvéért bemutatott szentmisén.

Ferenc pápa imája a közeli Campo Santo Teutonico temetőben

Ferenc pápa a szentmisét követően a közeli Campo Santo Teutonico temetőbe vonult, ahol a halottak napi temetői szertartás keretében imádkozott az elhunyt lelkekért. A teuton temető a Vatikánváros területén belül található, a Szent Péter-bazilika sekrestyéje, a VI. Pál kihallgatási csarnok és a Szent Márta-ház között. A teuton temető egyszerre utal német és németalföldi, flamand hívekre, főként papokra, akiket a századok során itt temettek el. Magas fal veszi körül a temetőt azon a területen, ahol egykor Néró cirkusza állt, melyben Róma sok kereszténye, köztük maga Szent Péter apostol szenvedett mártírhalált. Korai századok óta használták e helyet temetőként, főként Péter apostol közeli sírja miatt, amely fölé 320 tájt Nagy Konstantin császár emelt bazilikát. 799-ben itt építtette fel Nagy Károly frank király az általa alapított Schola Francorum-ot, mely egyszerre jelentett kápolnát, szállást, kórházat és temetőt az odaérkező frank zarándokok számára.