Ferenc pápa a kongói karitász képviselőihez: a szeretetszolgálat igazságosság és hit

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

A találkozás elején a Szentatya külön megköszönte azt, amit csinálnak és ahogy teszik azt. Nem úgy bizonyára, mint a nagy zajjal földre zuhanó kivágott fa, hanem mint az erdő csendes növekedése. Isten ugyanis szereti és ápolja azt a nagylelkűséget, amely csendben sarjad és gyümölcsöt terem és örömmel nézi, akik a rászorulókat szolgálják. Így növekszik a jó, a mások felé nyújtott kezekkel, a szív egyszerűségében, a kis lépések bátorságával, ahogy Cecília idézte a közmondást: „Ezer lépés is mindig eggyel kezdődik”!

Az Urat a szegényekben kell keresnünk és szeretnünk!

Megdicsérte őket a pápa, mert szeretettel szóltak a szegények megsegítéséről: „míg korábban nem ismerték őket, de most a szolgálat révén családiassá vált a kapcsolatuk”. Az Urat a szegényekben kell keresnünk és szeretnünk, ezért a keresztény nem tarthat távolságot az Úr kedveltjeitől. A Szentatya megvallotta, azzal a szándékkal érkezett ide, hogy hangot adjon azoknak, akiknek nincsen. Bárcsak a média nagyobb teret adna ennek az országnak és egész Afrikának! Ismerjék meg a jövő fiatal kontinensének népeit, kultúráit, szenvedéseit és reményeit! A nunciatúrák, a „pápa házai” szerte a világon az emberi haladás előmozdításának a szolgálatában állnak, mint a karitász csomópontjai, előtérben az irgalmasság diplomáciájával.    

Elismeréssel szólt a pápa a karitász munka nehézségeiről, ahogy a nehéz sorú, sokszor megvetett és lenézett embereknek segítenek. Tekadio tanúságtételére utalt a pápa, aki leprás betegségéből gyógyultan ma is azt érzi, hogy „megvetéssel elutasítják és megalázzák”.

A szegénység és az elutasítás sérti az embert, eltorzítja méltóságát. Olyan az, mint a hamu, amely kioltja a tüzet, amelyet magában hordoz.

A karitász munka vajon megéri-e a fáradságot? A szeretetszolgálat igazságosság és hit!

Beszéde második részében a pápa két kérdést vetett fel. Az első, hogy a karitász munka vajon megéri-e a fáradságot? Megéri-e elköteleződni a szükségletek óceánja mellett, amely folyamatosan és drámaian növekszik? Ám igaza van Maria Celeste nővérnek, aki ezt vallotta: „Kicsiségünk ellenére a keresztre feszített Úr azt akarja, hogy az ő oldalán, mellette támogassuk a világ drámáját”. Valóban, a jótékonyság ráhangolódik Istenre és váratlan csodákkal lep meg minket. Nem hagyja, hogy megbénítsa a beletörődés, hanem arra hívja, hogy adjuk másoknak, amit ingyen kapnak. Ehhez olyan fiatalokra van szükség, akik az emberek szemébe mernek nézni, kezeik nem a pénz, hanem a földön lévők felé nyúlnak és felemelik őket. Örömmel szólt a pápa a kongói hatóságok és a Püspöki Konferencia közt a közelmúltban kötött megállapodásról, mely elismeri és nagyra értékeli a szociális és karitatív területeken dolgozók munkáját. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a legsérülékenyebbek gondozása, valamint az egészségügy és az oktatás iránti elkötelezettség rendszeresen az önkéntességre lenne ruházható. A szegénységet nem annyira a javak és lehetőségek hiánya okozza, hanem azok egyenlőtlen eloszlása. A gazdagok, főként, ha keresztények, arra hívvattak, hogy osszák meg vagyonukat azokkal, akik nem rendelkeznek az alapvető szükségletekkel. Ez nem jóság kérdése, hanem igazságosság! Ez nem filantrópia, hanem hit! – szögezte le a pápa.

Hogyan jótékonykodjunk? Példaértékűen, előrelátóan és kapcsolatrendszerben!

Hogyan jótékonykodjunk? – hangzott a pápa második kérdése, mire válaszként három szempontot adott. A jótékonyság mindenekelőtt példaértékűséget kíván. Ez valójában nem csak azt jelenti, amit teszünk, hanem annak kifejezése is, hogy mik vagyunk. Ez egy életstílus, az evangélium megélése, mely hitelességet és átláthatóságot igényel.

Második pont az előrelátás. Alapvető fontosságú, hogy a kezdeményezések és a jó cselekedetek – az azonnali válaszon túl – fenntarthatóak és hosszú távúak legyenek. Ebben az országban például nagyon sok jó termőtalaj van, ahol rendkívül termékeny a föld. A segédkezők nagylelkűsége itt azt jelenti, hogy elősegítik az ott lakók benső fejlődését, megtanítják őket annak művelésére olyan tervekkel, melyek a földet a jövőben nekik juttatják. A szükséges javak szétosztása helyett ismereteket és megfelelő eszközöket biztosítsanak. A példaszerűség és az előrelátás mellett végül a harmadik elem a kapcsolat, vagyis olyan hálózat megteremtése, amit az ország nagy erdei és tarka növényzete életének szimfóniája mintáz. A hálózat kiépítése révén egyre jobban lehet együtt dolgozni, állandó szinergiában egymással, közösségben a helyi egyházakkal. Ebben az összehangolt munkában ki-ki a saját karizmája szerint jár el, mégis összekapcsolódnak és megosztják egymással a kihívásokat és készen állnak csatlakozni más keresztény közösségekhez és más vallásokhoz, valamint a jelenlévő számos humanitárius szervezethez. Tegyünk meg mindent a szegények javára! – zárta a kongói karitász szervezetekhez intézett beszédét Ferenc pápa.